Szóval 

Már készen is állt az orosz és az ukrán küldöttség által jóváhagyott béketervezet, ám Zelenszkij kitáncolt belőle. Ürügye is volt hozzá, hogyne: ez lett Bucsa. (Amely településnek természetesen a közelébe se engedtek független, nemzetközi vizsgálóbizottságot. Aligha véletlenül.) 

Azóta fél Ukrajna elpusztult. Volt értelme tehát kihátrálni a 2022-es béketervezetből? Jobb feltételekkel lehetne ma békét kötni? Frászt. Az oroszok minden nap, szép komótosan nyomulnak előre, az ukrán védvonalak összeomlóban. Zelenszkij pribékjei pedig immár öregeket, nyomorékokat, Down-szindrómásokat fogdosnak össze az utcán, küldenek a biztos halálba. Olykor frontra küldés helyett inkább vasrudakkal agyonverik őket, mint például a mi Sebestyén Józsefünket. De gond egy szál sem: fizetett ügynökeik majd elmagyarázzák, hogy Orbánék verték agyon…
Zelenszkijjel ellentétben mi mást sem teszünk, csak számolunk a következményekkel. Már több mint tíz éve.

Figyeljük, milyen csodás következményekkel járt, hogy Ukrajna a suttyó Kelet helyett a szivárványos Nyugatot „választotta”. (Némi rásegítéssel. A palotaforradalom megszervezése csekély ötmilliárd dollárba került – ha hihetünk Victoria Nulandnak, az Egyesült Államok eurázsiai ügyekért felelős egykori külügyi államtitkárának. És ugyan miért ne hinnénk?) 

Az ukrán elnök fenyegetését Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül. „Komolyan vesszük, de nem ijedünk meg. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ukránok mélyen beépültek a magyar politikába. A Tisza és a DK nyíltan ukránpárti, az újságírók közül sokan nyíltan kampányolnak Ukrajna mellett, és a szakértői világban is egyre erősödik a hangjuk. A Rácz nevű már addig merészkedik, hogy Magyarországot vádolja a kárpátaljai templom felgyújtásával” – fogalmazott a miniszterelnök. Hihetetlen, de itt tartunk.

 Hogy mi erre a bizonyítéka? Például az, hogy ha tényleg ukrán náci lett volna az elkövető, akkor Rácz szerint a helyi református templomot kellett volna fölgyújtania, nem a görögkatolikust, ahol ukrán nyelvű miséket is tartanak. Meg hogy szerinte az elkövetés után túl hamar kitette a magyargyalázó falfirkáról készült fotót a Mandiner és Orbán Viktor, ami arra utal, hogy a magyar kormányhoz volt bekötve az elkövető. Akinek hovatartozása azért is kérdéses, sugallta Rácz, mert „egyenetlen a falra felfújt betűk külalakja”. Márpedig egy ukrán nem írhatja randán a cirill betűket, kivéve, ha nem is ukrán az illető, hanem a magyar kormány provokatőre. Rácz gyanúsnak tartja, hogy az Orbán-kormány azonnal hitelt adott a képnek. Ezzel aztán végképp lebuktak, ugyebár. Rácz András végül nagyvonalúan azt is engedményezte, hogy a gyújtogatás esetleg „orosz–magyar közös akció volt, ahol a tényleges végrehajtást az oroszok intézték, a magyar kormány pedig »csak« felhasználta a történteket”. 

Ezek lennének a legfőbb „bizonyítékok”. 

Talán pontosabb, amit Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke írt: „Ukrajnában egyre durvább etnikai támadások érik a magyarokat. Gyújtogatás, bombatámadás, magyarellenes törvények, titkosszolgálati megfélemlítés, kényszersorozás. Végigsorolni is nehéz, mit kell kiállniuk a kárpátaljai magyaroknak az utóbbi években. Mégis vannak a magyar nyilvánosságban olyan ráczandrások és vörös­szabolcsok, akik az elkövetők mellé állnak, hazudnak és relativizálnak az ő érdekükben. Számukra ugyanis vannak »nagyobb ügyek«. És magabiztosak is, hiszen mindent megkapnak: kutatói másodállások és ösztöndíjak Soros-szervezeteknél, ácsolt színpad konferenciákon és a médiában, hozzáférés az ukrán elnökhöz, utaztatás és információáramlás az ukrán titkosszolgálat jóvoltából. Mindezt a magyarok kárára. Itt az ideje világosan fogalmazni: valaki vagy a magyarok oldalán áll, vagy elárulja saját nemzetét.”

Azt a kérdést sem ártana tisztázni, amit Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója tett föl Rácznak: „Te, András, jól fizet a Zelenszkij?”