Újabb Seuso-per?

Október végén zárt ajtók mögött tárgyalták a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által beadott előzetes bizonyítási kérelmet, amely összefügg a Seuso-kinccsel – erősítette meg kérdésünkre a bíróság. Hogy ez pontosan mit jelent, és összefüggésben van-e a Seuso-kincs magyarországi eredetének megállapítását kérő, esetleg megindítandó nemzetközi perrel, arról sem a minisztérium, sem a bíróság képviselői nem nyilatkoztak, mert az eljárás több pontja államtitok.
A Seuso-kincs, a legjelentősebb késő császárkori leletegyüttes az egyik tálon olvasható feliratról kapta a nevét: „Századokig, Seuso, néked tartson e néhány érdemes fémtál, szolgálja utódaidat is.” A Seuso nevű gazdag férfiúról a kutatók feltételezik, hogy Pannóniában élt, és talán esküvői ajándékba kapta a készletet. A kincs a római kori fémművesség gazdagon díszített, nagy tisztaságú ezüstből készült remekeiből áll. A tálakat, kancsókat, vödröket vadászjelenetek, cirkuszi viadalokat ábrázoló képek és geometrikus minták díszítik. Tanúk szerint a hetvenes években két nagy rézüstben negyven – több mint 66 kilónyi – ezüsttárgy bukkant elő a földből. A ma ismert tizennégy darab a nyolcvanas években tűnt fel az illegális műkereskedelemben hamis eredetet tanúsító papírok kíséretében, kikiáltási áruk az 1990-es aukción negyvenmillió angol font volt. Ekkor tört ki az ezredforduló legnagyobb műkincsbotránya.
A nyomozás során kiderült, hogy a Seuso-kincset, amelyet föltehetően a 374-ben bekövetkezett kvád– szarmata támadás idején rejtettek el a Dunántúlon, minden valószínűség szerint az amatőr gyűjtőként ismert Sümegh József találta meg 1975 táján a Balatonhoz közel, Polgárdi környékén. A leletet nem jelentette be, elrejtette, s az illegális piacon akarta eladni, többeknek beszélt róla, ami az életébe került. Sorkatonai szolgálatának végén, 1980 decemberében, leszerelése előtt három nappal holtan találták egy földbe vájt építményben, a Borbély-pincében. Akkor azt mondták: öngyilkos lett, felakasztotta magát. Ma úgy tudjuk, hogy meggyilkolták. Az viszont ma is rejtély, hogyan és kik csempészték külföldre a hetvenes évek végén a súlyos tárgyakat. Többen gyanítják, hogy ez elképzelhetetlen a korabeli magas fórumok tudta, netán közreműködése nélkül.
A Scotland Yard nyomozói derítették ki – írta meg Bánkutiné Hajdú Éva, aki 1997 óta miniszteri biztosként vesz részt a Seuso-kincs körüli kutatásokban –, hogy a tizennégy ezüsttárgyat 1980 és 1987 között adta el egy libanoni születésű kereskedő. 1984-ben felajánlotta megvételre a kaliforniai Getty Múzeumnak is, de a múzeum kurátora rájött, hogy a kincs eredetét „bizonyító” papírok hamisak. Az akkor épp ott tartózkodó Szilágyi János György régészprofesszor pedig felfedezte az egyik tálon a Pelso feliratot, azaz a Balaton latin nevét, amelyből a kincs magyarországi eredetére lehetett következtetni. Ezt erősítették meg a régészeti-művészettörténeti megfigyelések, amelyeket Tóth Endre tett közzé. A tálakon ábrázolt állatok mind éltek a római kori Dunántúlon, az üst pedig, amelyben az ezüsttárgyakat megtalálták, jellegzetes fűrészfogas technikával összerakott lemezekből áll, olyanokból, amelyek a korabeli dunántúli fémművességre jellemzőek.
Az először felbukkant hat ezüstedényt a Sotheby’s aukciósház akkori elnöke vette meg. Később, amikor újabb tárgyak kerültek elő, bevonták a tranzakcióba Lord Northamptont, 1987-ben közös céget hoztak létre vele, a kincs a mai napig ennek a cégnek a tulajdonában van. A Sotheby’s 1990-ben nyilvános aukción akarta eladni a kincseket, és előtte kiállításon mutatta be őket New Yorkban. Ekkor figyelt fel rájuk egy sajtóhír nyomán a Magyar Nemzeti Múzeum két régésze. Ők állapították meg, hogy az 1879-ben előkerült, a múzeumban őrzött „polgárdi tripusnak” nevezett (valójában quadripus) összecsukható asztalka ugyanolyan finomságú ezüstből készült, mint a Seuso-leletek, és ugyanarról a környékről származik, ahol a hazai rendőrség nyomozott Sümegh József halála miatt. Föltételezték, hogy ez a tárgy is része lehetett a kincsnek.
A magyar kormány 1991-ben jelentette be igényét a leletekre, és pert indított Lord Northampton cége ellen. Libanon és Horvátország is meg akarta szerezni a kincset, de Libanon még a tárgyalás megkezdése előtt elállt a keresettől. A per tárgya nem a lelőhely meghatározása volt, hanem az, hogy az alperesek jóhiszeműen jutottak-e a tárgyak birtokába. A New York-i bíróság 1993-ban hozott ítéletet: Magyarország és Horvátország elvesztette a pert. A leletegyüttes magyarországi eredetének bizonyítására természettudományos, régészeti és rendőrségi vizsgálatok folytak és folynak ma is. 1993-ban ásatás kezdődött Polgárdi környékén Pannónia legnagyobb római kori villájának feltárására. A helyszínen és a Borbély-pincében felfedezett gödörből vett talajmintákat a Műegyetem Nukleáris Technikai Intézetének munkatársai vizsgálták. Az eredmények arra utalnak, hogy a Borbély-pincében ásták el azt a rézüstöt, amelyben az ezüsttárgyak előkerültek. Ott, ahol Sümegh József holttestét megtalálták. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a kincs felfedezőjét meggyilkolták. Nem kizárt, hogy gyilkosa rejtegeti a kincs további darabjait, amelyek bizonyíthatnák a magyarországi eredetet. Ha újra nemzetközi bíróság elé kerül az ügy, Magyarországnak minden kétséget kízáróan kell bebizonyítania, pontosan hol kerültek elő az ezüsttárgyak.
Ma is érvényes az NKÖM felajánlása, hogy tízmillió forintot kap az, aki hasznos információval segíti a Seuso-kincsekkel összefüggő nyomozást.