Nem fogadom el azt az elméletet, amely szerint a történelem egymást időrendi sorrendben követő formációk sorozatára tagolódik. Eszerint előbb volt a rabszolgatartó társadalom, ezt követte a feudalizmus, majd utána kialakult a kapitalizmus. Valójában ezek a formák hosszú időn át egymás mellett éltek, egymással keveredve és összefonódva. Ám ha évszázados léptékkel mérve követjük nyomon a változásokat, megfigyelhető a kapitalizmus expanziója, mind szélesebb térhódítása. Ezt a tendenciát nevezem a nyugati civilizáció gazdasági változásaiban mutatkozó főiránynak. A szocialista gazdasági rendszer gigászi kísérlet volt a kapitalizmus meghaladására, ám kudarcot vallott. A szocializmus létrejötte elkanyarodás volt a változások főirányától. A posztszocialista átalakulás visszahelyezte ezeket az országokat arra az útra, amely a főirányba mutat.
Nyolc kelet-közép-európai ország közül hatban a növekedés üteme már magasabb, mint amekkora volt a régi gazdasági rendszerben. Ez még nem végső bizonyítéka az új gazdasági rendszer fölényének, hiszen túl rövid a megfigyelt időszak, de azért biztató a teljesítmény. S figyelemre méltó az is, hogy az új tagországokban gyorsabban nő a GDP, a munka termelékenysége és az egy főre jutó reálfogyasztás, mint az Európai Unió régi tagjainak gazdaságában.
A nyugati civilizációban a politikai szférában végbemenő változásnak is van egy főiránya, s ez a parlamenti demokrácia elterjedése. A demokrácia fogalmának többféle definíciója ismeretes. Előadásomban az úgynevezett minimalista kritériumot alkalmazom. Ez a politikai szféra működését vizsgálva az abban érvényesülő eljárásokra összpontosít. Eszerint ott érvényesül a demokrácia, ahol a vezetőket a szavazatokért folyó versenyben többpártrendszerű választás juttatja hatalomra, vagy váltja le őket. A demokrácia magasabb színvonalához persze sok minden más is kell, egyebek között az állampolgárok széles körének intenzív részvétele a politikai folyamatokban, továbbá a vezetők tevékenységének átláthatósága és nyilvános ellenőrzése. Mégis már a demokratikus minimum teljesítése is biztosíték a zsarnokság ellen.
Többféle módon ellenőrizhető, vajon kielégíti-e valamely ország kormányzati formája a demokrácia minimumkövetelményeit. Például az a politikai rezsim is kiállja a próbát, ahol legalább kétszer leváltották az éppen hatalmon lévő kormányt civilizált többpártrendszerű választással. Mind a nyolc most vizsgált országban legalább háromszor váltottak le így kormányt. Vagyis a kelet-közép-európai régió politikai szerkezete a történelmi változások főirányában mozog.
A kelet-közép-európai nagy átalakulás a nyugati civilizáció fejlődésének főirányaiban párhuzamosan minden szférában – a gazdaságban, a politikai struktúrában, a politikai ideológia világában, a jogrendszerben és a társadalom rétegződésében – végbement erőszakmentesen, békés körülmények között. Nem előzte meg háború, nem idegen katonai megszállás kényszerítette ki, s elképesztő gyorsasággal, egy–másfél évtized alatt megtörtént. E jellegzetességekből három vagy négy felismerhető más átalakulási folyamatokban is, ám együttes érvényesülésük egyedül áll a világtörténelemben.
A Kelet-Közép-Európában végbement nagy átalakulás világtörténelmileg egyedülálló sikertörténet. Kockázatos ezt kijelenteni, hiszen sokan újra és újra csak kudarcról és csalódásról szólnak. De az én értékrendemben első helyen áll a demokrácia és ehhez kapcsolódva az emberi jogok. Második helyre teszem azt a meggyőződést, hogy előnyösebb a kapitalista rendszer a szocialista rendszernél. Nem mintha „szeretném” a kapitalizmust. De fölényben van más, történelmileg létezett és létező rendszerekkel szemben, mert hosszú távon magasabb termelékenységet, nagyobb gazdasági növekedést, gyorsabb technikai fejlődést és az anyagi életszínvonal ütemesebb emelkedését biztosítja. A kapitalista gazdaság nem elégséges, de szükséges feltétele a demokráciának. Nincsen demokrácia kapitalista gazdaság nélkül. Végül értéknek tekintem az átalakulás erőszakmentes, vértelen, békés jellegét.
Bizonyára vannak, akik nem osztják az én értékrendemet, ezért más minősítéshez jutnak el. Nem számíthatunk ebben a tekintetben konszenzusra. De próbáljuk meg elhatárolni egymástól a pozitív állításokat, amelyek tényekkel igazolhatók vagy cáfolhatók, és a normatív állításokat, amelyek a minősítő, ítélkező egyén vagy csoport értékrendjétől függenek.
Az „utca embere” nem végez nagy történelmi összehasonlításokat. Amikor a rendszerváltozást értékeli, elsősorban saját tapasztalatából von le következtetéseket. Nem képzelt nehézségekkel vagy az emberek egy kis hányadának gondjaival állunk szemben, hanem valóságos, súlyos bajokkal és veszteségekkel. És tény, hogy a lakosság egy része magasabb jövedelmet élvez, mint 1990 előtt, miközben sokak életszínvonala változatlan maradt vagy érzékelhetően csökkent. Drámai változások mentek végbe a jövedelmek és vagyonok eloszlásában. Voltak kiváltságos rétegek a szocializmus idején is, mégis a jövedelmek eloszlása aránylag egyenletesebb volt. Most megjelent a látványos gazdagság az egyik oldalon, a korábban kevésbé szembeötlő szegénység a másik oldalon. Az EU új posztszocialista országaiban egyenlőtlenebb a jövedelmek eloszlása, mint a régi tagok konszolidált és fejlettebb gazdaságában.
A jövedelmekkel kapcsolatos súlyos gondok szorosan öszszefüggenek a foglalkoztatás problémáival. A régi rendszerben teljes volt a foglalkoztatás, sőt krónikus munkaerőhiány érvényesült. Bárhogy hatott is ez a termelés hatékonyságára, a munkavállalók számára garantálta a munkahely biztonságát. Ennek vége! Nagymértékben csökkent a foglalkoztatás, és megjelent a nyílt munkanélküliség. A munkaerőpiacon végbement súlyos traumát okozó változás akkor történt, amikor az élet sok más dimenzióban is bizonytalanabbá vált. A posztsztálinista szocialista társadalomban azok, akik nem vállalták a politikai cselekvés kockázatát, aránylag szilárd és kiszámítható létfeltételek között éltek. Most egyszerre minden mozgásban van, semmit sem lehet előre tudni. Azelőtt a vállalatok örökké éltek, most viszont tömegesen születnek, illetve mennek tönkre. A fogyasztói árakat korábban hosszú időre megmerevítették, most örökösen változnak. Régen szörnyű nehéz volt lakást szerezni, de ha már benne ült valaki, akár csak albérlőként, nem mozdíthatták ki. Most akár ki is lakoltathatják, ha nem fizeti a bért, vagy elárverezik az otthonát, ha nem törleszti rendszeresen az adósságát. Ahogy felszámolták a rendőrállamot, romlott a közbiztonság. Az, amit az ellentmondást nem tűrő államhatalom és a bürokrácia szilárddá merevített, most cseppfolyóssá, kockázatossá, bizonytalanná vált. A régi rendszerben is létezett korrupció, de többnyire láthatatlan maradt. Most át- meg átjárja a társadalmat a korrupció, átszövi a politikai, gazdasági és kulturális élet ezerféle tranzakcióját, jelentkezik kis összegekkel és milliárdok csúsztatásával az állami és társadalmi hierarchia alacsony és magas szintjein – és sok korrupciós ügy kerül a nyilvánosság elé.
Sokan felháborodnak a politikai élet visszásságai miatt. Úgy látják, hogy a többpártrendszer nem higgadt politikai versenyt hozott, hanem a hatalomért vívott gátlástalan harcot, hazudozást, üres ígérgetést. Ennek egyik elszomorító következménye, hogy az emberek számottevő része nem eléggé bízik a demokrácia alapvető intézményében, a parlamentben. Ebben a tekintetben kiáltó a különbség a régi tizenöt és az új nyolc EU-tagállam között.
Arra az egyszerűnek látszó kérdésre: „Elégedett-e az életével?”, jóval többen felelnek igennel a régi tagállamokban, mint a nyolc új tagországban. Az emberek reagálnak a bajokra – és a reakció hevessége, keserűsége nem csak a nehézségek valóságos súlyosságától függ. Sokan túlzott várakozásokkal tekintettek a rendszerváltás elé. Az olyan szavak, mint „a Nyugat”, „piac” vagy „demokrácia” szinte misztikus jelentést kaptak. Ha irreálisan felfokozódnak a remények, elkerülhetetlen a csalódás. És aki csalódott, az a valóságosnál is nagyobbnak érzi a bajt.
Könnyen felejt az ember. Évtizedekkel ezelőtt dőlt a panasz amiatt, mert bizonyos árucikkekből hiány volt, éveket kellett várni autóra, lakásra vagy telefonra. A rosszul működő memória következtében leértékelődnek alapvetően fontos vívmányok (például a szólás, a gyülekezés, az utazás szabadsága, az eszmék szabad versenye, a protestálás joga és így tovább), holott ezek jól érzékelhetőek az emberek mindennapi életében. Mindez groteszk módon nosztalgiához vezet. Gondot okoz a hibás okozati elemzés is.
A bajoknak és nehézségeknek sokféle okuk van. A régió fejlettsége elmaradt a tőle nyugatra lévő területétől. Jó kilátások vannak arra, hogy a különbség fokozatosan csökken – ám mindez nem következik be egyhamar. A bajok másik része abból származik, hogy átmeneti időszakban élünk. Az intézményi átalakulás közben például vákuumok, joghézagok, szabályozatlan tevékenységek keletkeznek. Ám senkit sem nyugtat meg, hogy az ilyesféle jelenségek átmenetiek. Más bajokat nem is lehet megszüntetni, mert magából az új rendből következnek. A kapitalizmusban mindig lesz munkanélküliség, mindig erős lesz a jövedelmek eloszlásának egyenlőtlensége, mindig lesznek a versenynek vesztesei, akik anyagi nehézségekbe sodródhatnak. Okos, előrelátó, következetes kormányzati politika enyhítheti a genetikus bajokat, de teljesen megszüntetni nem tudja őket, és mindig fenyeget az újraéledésük. Aki a kapitalista rendszer megfontolt híve, az ezekkel a bajokkal együtt vállalja, mert még így is előnyösebb a szocialista rendszernél. Bajokat okozhatnak, vagy a más okok miatt keletkezett nehézségeket tovább növelhetik azok a hibás döntések, amelyeket a politikusok – kormányok, kormány- vagy ellenzéki pártok, valamint az érdekképviseletek vezetői – hoznak.
A negatív ítéletekben sajnálatos módon összekeveredik a félig helytálló, félig téves ténymegállapítás, a félig megalapozott, félig elhibázott okozati elemzés és az ítélkezés alapjául szolgáló, a mindennapi élet értékeit előtérbe toló értékrend. Akik így ítélkeznek, nem gondolkodnak évszázados történelmi perspektívában. Nem törődnek azzal, hogy milyen eredményeket hoz majd a távolabbi jövőben a kapitalista gazdaság és a demokratikus államrend. Ma érzik a bajokat, szenvednek tőle, vagy bántja őket, hogy mások szenvednek – és ezért inkább kudarcként élik meg a rendszerváltást. De persze minden embernek egyetlen élete van. Aki, mondjuk, ötvenéves munkanélküli, azt nem kompenzálja az ígéret, hogy majd a későbbi nemzedékek jobban fognak élni. Mégis védhetőnek tartom azt a kijelentést, hogy ami ebben a régióban végbement, az világtörténelmi jelentőségű siker, ugyanakkor több fontos vonatkozásban nagy gondokkal és súlyos bajokkal kísért folyamat. Ezzel a kettős minősítéssel értékelem Kelet-Közép-Európa nagy átalakulását.
A fenti szöveg a december 5-én elhangzott előadás rövidített változata. Megtekinthető 10-én (szombaton) 10.40-kor a Duna Televízió és 11-én (vasárnap) 10 órakor az MTV, valamint 23 órakor az M 2 műsorán. A következő előadást december 12-én 19.30-kor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kozma László termében (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.) Rónyai Lajos tartja Elliptikus görbék – a geometriától a titkos kommunikációig címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Veszélyes pók jelent meg Magyarországon
