Sokáig úgy volt, hogy a kerek számot Robin Lovitt, egy rablógyilkossággal vádolt virginiai férfi tölti be, akit szerdán végeztek volna ki. Szerencséjére azonban az állam távozó demokrata kormányzója, Mark R. Warner úgy döntött, hogy elfogadja kegyelmi kérvényét, így az ítéletet letöltendő életfogytiglanra változtatták. A kegyelmi döntés nyomban a konzervatívok kereszttüzébe került: a Washington Times tegnap publicisztikájában például arra utalt, hogy Warnernek már a 2008-as elnökválasztás járt a fejében, nem pedig emberségi szempontok, hiszen kormányzóságának közel négy éve alatt 11 elítéltet végeztek ki Virginiában. Sokan persze a vádat sem tartották megalapozottnak, hiszen a gyilkos fegyvert (egy ollót) „helyhiány miatt” már akkor kiselejtezte egy hivatalnok, amikor az ügy még fellebbezési szakaszban tartott. Mások – így a liberális Washington Post vezércikkírója – pedig arra is rámutatnak, hogy az áldozat, Clayton Dicks, egy biliárdterem éjszakai vezetője Lovitt barátja volt. Ez a tény szerintük megkérdőjelezi az indítékot, annak ellenére, hogy Lovitt büntetett előéletű, valamint az ügy során elismerte: a szórakozóhely kasszájából a gyilkosság éjszakáján ellopott kétszáz dollárt. Az ügyben korábbi nagy perek kulcsfigurái is hallatták a hangjukat. Például a Bill Clinton elleni jogi eljárás ügyésze, Kenneth Starr, aki bár a halálbüntetés elszánt védelmezője, a bizonyíték megsemmisítése miatt most mégis a kegyelemi döntés mellett szállt síkra.
Az ezredik kivégzés így végül csak ma kerül végrehajtásra Észak-Karolina államban – hacsak nem avatkoznak ismét közbe a hatóságok. A feleségét és annak családját legyilkoló Kenneth Lee Boydnak keleti parti idő szerint hajnali kettőkor adják be a méreginjekciót. Bár az elítélt reménykedett a kegyelemben, megfigyelők szerint nincs sok esélye, mivel bűnösségét – Lovittal szemben – senki sem kérdőjelezte meg.
Az MTI tudósítása szerint az Egyesült Államokban egyébként 3400 személy – köztük 118 külföldi – van az úgynevezett halálsoron, vagyis ennyi emberre mondták ki a halálos ítéletet. Az elsőfokú bírósági ítélettől az ítélet végrehajtásáig átlagosan 15 év telik el. A Gallup múlt havi felmérése szerint az amerikaiak nagy többsége, 64 százaléka támogatja a halálbüntetést, de arányuk az utóbbi másfél évtizedben jelentősen csökkent, mivel 1994-ben még 80 százalékuk volt a legsúlyosabb büntetés mellett. 1973 óta 122 halálra ítélt szabadult a halálsorról, a „siralomházból”, nagy többségük az utóbbi másfél évtizedben a DNS-vizsgálatoknak köszönhetően. Az Egyesült Államok ötven tagállama közül tizenkettőben nincs halálbüntetés, két további államban ugyan van, de nem alkalmazzák.
Abortuszvita a legfelsőbb bíróságon. A ezredik halálbüntetés végrehajtását megelőző napokban egy másik, szintén nagy érdeklődésre számot tartó jogi ügy is borzolja az amerikaiak idegeit. New Hampshire állam 2003-ban elfogadott egyik törvénye került most az alkotmánybírósági funkciókat is betöltő testület elé. Ez előírja az abortuszt végző orvosok számára, hogy a fiatalkorúak esetében 48 órával a beavatkozás előtt értesíteniük kell azok szüleit, bár nem köti beleegyezésükhöz az abortusz elvégzését. A legfelsőbb bíróság megosztott a kérdésben. (Z. G.)