Máshogy gondolkoznak a világról és a világban jelenleg kizárólagosan alkalmazott szabályokról, illetve azok erőszakolt törvényszerűségéről – nagyjából ennyi, ami összeköti azokat, akik ezen a rendezvényen részt vettek az újbaloldaliaktól a zöldekig, a lokális helyzeten változtatni kívánó házfoglalóktól a globális helyzeten változtatni kívánó antiglobalistákig. Ami közös ebben a számtalan, különféle okokból és különféle célokért létrejött szervezetben, az egyetlen felismerés: az újfajta, neoliberális elveken alapuló, kizárólag a profit szervezőelvén működő társadalom élhetetlen és igazságtalan, környezetpusztításával pedig nemcsak önmagát, de már magát a világot is veszélyezteti.
A kétnapos vitasorozatot Tamás Gáspár Miklós filozófus, Bauer Tamás, illetve Boda Zsolt közgazdászok beszélgetése nyitotta pénteken este. Mint azt az este moderátora, Rauschenberger Péter felvetette, a versenyelméleti demokrácia és a képviseleti demokrácia kettős rendszerében a globalizmus eszközeivel szemben tehetetlenek azok, akik hagyományos, demokratikus eszközökkel élnének, a pártok pedig egész mással tematizálják a közéletet.
Tamás Gáspár Miklós hozzászólásában kifejtette: a kapitalizmus adekvát ideológiája a szabadság, miközben nem vagyunk szabadok. A kapitalista társadalomban kitermelt értéktöbblet elsajátítása nem erőszakosan, hanem a piacon történik. A rendszer működéséhez szükséges a polgárok jogi egyenlősége, amely alapján szerződést köthetnek mint munkavállalók, munkájukért pedig bért kapnak – ez önkéntes szerződéses viszonynak tűnik, holott arról van szó, hogy akinek nincs tőkéje, kénytelen megkötni, ha nem akar kikerülni a társadalom main streamjéből (fősodrából). Tamás Gáspár szerint a liberális politikai filozófia trükkje a köz- és a magánszféra elválasztása: így a munkaviszonyon belüli kizsákmányolást és elnyomást a magánélet körébe utalják. Akkor, ha mindez magánügy, a demokratikus politikai közösség számára viszont ellenőrizhetetlenné válik a gazdaság, és nem tudja kontrollálni az embertelen körülményeket. Szerinte a világban a fiatalok nagy része hiába antikapitalista és antiglobalista, az irányzat szervezetlen és gyönge a „szervezett, okos és gazdag rendszerrel szemben”.
Bauer Tamás védelmébe vette a kapitalizmus rendszerét, amely szerinte sokat adott a világnak – itt említette meg, hogy a mai egészségügyi helyzet sokkal jobb, mint a régi, ami például a szintén hatalmas profitot termelő orvosiműszer-gyáraknak és gyógyszergyáraknak köszönhető. Bauer szerint a nyugati világ a kapitalizmusnak köszönhetően jobb, emberibb és szabadabb, mint más rendszerek – a marxi tanításon alapuló, a magántulajdont elvető és az állami újraelosztást alkalmazó szocialista tervgazdaságok csődje is ezt igazolja.
Boda Zsolt úgy látja, az újkapitalista rendszert fenntartó erők minden változtatásra irányuló törekvést rendszerkritikának tekintenek, még akkor is, ha az nem a rendszer lebontására, hanem jobbá tételére irányul: itt említette meg a francia ATTAC elnevezésű szervezet azon követelését, hogy a pénzügyi rendszer átláthatósága érdekében vessenek ki minimális adót a nemzetközi pénzmozgásokra a spekuláció elkerüléséért. Boda szerint tény, hogy a WTO a multik érdekeit képviseli, egyre nyilvánvalóbb, hogy a természetpusztítás miatt környezeti krízis van kibontakozóban; és amennyiben a fejlődés nevében ezt a modellt exportáljuk, rosszat teszünk. A környezeti krízis miatt pedig gyors és radikális változtatásra volna szükség.
A nemzetközi plenáris ülésen Susan George filozófus, illetve Hilary Wainwright angol író úgy vélték: a rendszert mindenképp meg kell változtatni, azon szűk réteg ugyanis, amely részesedik a javakból, nem érzékeli, hogy mennyire veszélyes, ugyanakkor erkölcstelen a helyzet. Wainwright úgy vélte, Afrikában azért hagyják pusztítani az AIDS-et, mert akiknek nem tudják biztosítani a javakat, azokat a legegyszerűbb „kikapcsolni a képből”, ugyanakkor a társadalmi feszültség egyre nő.
Az antiglobalista mozgalmak sikerének kulcsa szerinte az lehet, ha fel tudnak egységesen lépni, és megmozdulásaik nem pusztán demonstrációk valami ellen, hanem képesek alternatív javaslatokat is megfogalmazni. Az ATTAC, amelynek célja egyes, a multinacionális nagytőkének kedvező nemzetközi jogszabályok megváltoztatása, az IMF és a Világbank ellenében például elérte, hogy javaslatukkal foglalkozzék az ENSZ.
A Védegylet beszélgetésén is felmerült a klasszikus liberalizmus néhány tételének tarthatatlansága; többen a közérdek és a magánérdek viszonyának újragondolását sürgették. Az a tétel, amely szerint ha mindenki követi a magánérdekeit, akkor előbb-utóbb megvalósul a közjó, a beszélgetésben részt vevő fiatalok szerint a globalizáció korában bizonyítottan megdőlt. A civil szervezetek egyik legfontosabb felismerése egy hozzászóló szerint az, hogy „az önzésnek nincs metamorfózisa, és sohasem hoz jót”. Ahhoz, hogy a helyzeten a felelős gondolkodásúak változtathassanak, viszont összefogásra lenne szükség, ami jelenleg hiányzik. A kétnapos program és a számtalan előadás, beszélgetés és vita egyetlen tanulsága a hallgató számára az volt, hogy hiába az elégedetlenség és a változtatási szándék, a szervezett globalizáció korában egy dolog nem szervezetten globális: az antiglobalizáció.
És amíg a különféle civil szervezetek pontos céljaikat, hatalomhoz való viszonyukat, radikalizmusuk mértékét, cselekvési programjaikat próbálják meghatározni, de legalább az egyes országokon belül nem lépnek kapcsolatba egymással, az antiglobalista mozgalom szeparált akciók sorozata marad. A részsikerek (a Greenpeace a Zengőért, a francia ATTAC javaslata) ellenére is valódi eredmény nélkül.
Maga a fesztivál létrejötte, a két szervezet összefogása és a két napig tartó közel száz program profi lebonyolítása (az egyes beszélgetések és vetítések percre pontosan kezdődtek) viszont azt jelzi, hogy ennek a felismerése megtörtént. A kérdés az, hogy sikerül-e a többieket is elérniük, és valamiféle laza civilszervezet-hálóban egyesíteniük.
origo.hu
Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok
