Éledő szlovák–magyar viszony

Dacára annak, hogy a kormánypártok a 2002-es választások előtt a szlovák–magyar kapcsolatok jelentős javítására tettek ígéretet, az ügyben az elmúlt három és fél évben gyakorlatilag semmiféle előrelépés nem történt. Sőt. A kormányváltás óta szinte megfagyott a két ország közti kommunikáció, aminek oka mindenekelőtt a magyar diplomácia érdektelenségében és ügyetlenségében keresendő, egyik legfőbb jele pedig az, hogy – bár Budapest kétszáz kilométerre sincs Pozsonytól – Gyurcsány Ferenc másfél éve nem tudott időt szakítani arra, hogy Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel kifejezetten kétoldalú tárgyalásokat folytasson.
Most azonban valami mégis megmozdult. Jóllehet, nem Gyurcsány és nem Somogyi, hanem Sólyom László köztársasági elnök volt az, aki múlt heti szlovákiai látogatásával percek alatt életet lehelt a kétoldalú kapcsolatokba. Méghozzá nem is akárhogyan.
A köztársasági elnök diplomáciai tehetsége már abból az interjúból is kiderült, amit a Pravda című szlovák napilapnak december 8-án adott. A beszélgetés során gyakorlatilag minden érzékeny kérdés szóba jött, Sólyom azonban egyetlen alkalommal sem ütötte el a válaszadást üres politikusi közhelyekkel, hanem olyan higgadt, igazságos, ugyanakkor bátor feleleteket adott, amilyenekre a szlovák sajtóban még nem volt példa.
Hogy csak egyetlen példát említsünk, a magyarországi szlovákokról elmondta, hogy hazánk alkotmánya (a szlovák alkotmánytól eltérően – V. L.) nem egyetlen kizárólagos államalkotó nemzetről szól, s mivel a szlovák kisebbség lélekszáma eléri az ötezer főt, Magyarországon a szlovákság államalkotó nemzetnek minősül. Majd kitért rá, hogy az alkotmány a magyarországi szlovákok számára kollektív jogokat is biztosít, így joguk van például az önkormányzatisághoz, aminek köszönhetően saját maguk irányíthatják kulturális és oktatási intézményeiket. Végül felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti kisebbségek helyzete nagyban függ attól is, hogy milyen támogatásban részesülnek anyaországuktól.
Mindez elsősorban azért érdekes, mert Szlovákiában szinte nincs politikus, aki – a reciprocitás elvét hangsúlyozva – ne utalna valamilyen formában azon nyomban a magyarországi szlovákok helyzetére, ha a felvidéki magyarok jogai kerülnek szóba. Tény azonban, hogy a szlovák társadalom valójában tudomást sem vesz a határon túli szlovákokról, az anyagi támogatás terén rendkívül szűkmarkúan bánik velük, de még arra sem fordított kellő figyelmet, hogy a szlovák televíziók adása fogható legyen Szerbiában, Romániában vagy Magyarországon.
Az interjú megjelenése óta a szlovák közvélemény megrökönyödve áll Sólyom László szavaival szemben, akinek szlovákiai látogatása azonnal a szlovák médiumok fókuszába került.
A magyar köztársasági elnök csakúgy, mint a Pravdának adott interjúban, szlovák kollégájával folytatott beszélgetése során is rosszallását fejezte ki, hogy Szlovákiában a „nacionalista kártya” valójában „magyarellenes kártyát” jelent, amit jól jellemez az az összefogás, ami a helyhatósági választások alkalmával Nyitra megyében jött létre a magyarok ellen. Ivan Gasparovic természetesen visszautasította a kritikát, mondván, „nagyon rossz, ha valaki a regionális választásokat a szlovák, illetve a magyar nemzetiségű szlovák polgárok közti harcnak tekinti”. A szlovák köztársasági elnök egyébként természetesen most sem tudott kibújni bőréből, s többször is hangsúlyozta, hogy Szlovákiában a magyar kisebbséggel való bánásmód „példaértékű”. Sólyom László ezt követően Pavol Hrusovskyval, a szlovák parlament elnökével is találkozott, aki a magyar köztársasági elnököt emlékeztette, hogy szlovák részről már többször hangzott el bocsánatkérés a második világháború után történt jogtalanságokkal kapcsolatban, a magyar fél azonban máig nem tett hasonló gesztust, noha a történelem során a magyarok is okoztak sérelmet a szlovákoknak. Sólyom erre reagálva elmondta, hogy a maga részéről bármikor hajlandó kijelenteni, hogy a történelmi Magyarország magyarosítási törekvései – amik, jegyezzük meg, lényegesen több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hoztak – „nagyon helytelenek” voltak. A szlovák közvélemény ismét megdöbbent. Ilyen még nem történt.
Ivan Gasparovic Sólyom Lászlóval folytatott megbeszélését „őszintének és nyitottnak” nevezte, ami a szlovák Pravda szerint a diplomáciában „nézeteltérésre” utal. Ilyesmiről persze szó sincs. Az igazság az, hogy a szlovák politika és a szlovák sajtó teljes tanácstalansággal áll a magyar köztársasági elnök szavaival szemben. A többség egyelőre hallgat, de olyanok is akadnak, akik nem tudják magukban tartani véleményüket.
Mint például Dag Danis, a Pravda szélsőséges magyarellenességéről ismert publicistája, aki lapja december 9-i számában azt írja, hogy „a magyar államfő már Szlovákiába érkezése előtt mérsékelten provokált. Panaszkodott, hogy Szlovákiában »magyarellenes hangulatot« érez. Két további dolgot azonban nem ismert be. Egyrészt, hogy ezt a hangulatot a magyar politika kelti…”, másrészt, hogy „Magyarországon is érzékelhető szlovákellenes hangulat, ami gyakran nemcsak Budapesten, de Brüsszelben is jelen van”. A publicista szerint – akinek cikkét az MTI teljes terjedelemben ismertette – Ivan Gasparovic hibát követett el, hogy a nyitrai „magyarellenes koalícióval” kapcsolatban nem vallott őszintén színt, és nem magyarázta el „elegánsan” a szlovák nagykoalíció megalakulásának hátterét.
A politika részéről ez idáig csak a Szlovák Nemzeti Párt fogalmazta meg álláspontját Sólyom László látogatásával kapcsolatban, akik szerint Sólyom „beállt az irredenta magyar elnökök sorába, akik a világ összes magyarjáért felelősséget éreznek”. Ján Slota pártelnök szerint a szlovákok „csak védekeznek, hogy ne történjen meg velük ugyanaz Szlovákiában, ami a magyarországi szlovákokkal történt Magyarországon”, ahol a „600 ezres” szlovák kisebbséget „egy évszázad alatt megtizedelték”.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Sólyom László kétnapos szlovákiai látogatása akár mérföldkövet is jelenthet a két ország kapcsolatában. A köztársasági elnök nemcsak feladta a leckét a Somogyi–Bársony-féle magyar diplomáciának, hanem arról is tanúbizonyságot tett, hogy az érzékeny kérdéseket nemcsak megkerülni lehet, hanem felkészülten, kulturáltan és bátran akár megválaszolni is. A szlovák lapokat olvasva egyre inkább úgy tűnik, hogy mindenekelőtt felkészültség kérdése, hogy a magyar külpolitika engedi-e magát beterelni a hallgatás és az anakronisztikus mentegetőzés zsákutcájába. Ráadásul, ha emlékeink nem csalnak, a szlovák fél már nem egyszer felültette a magyar diplomáciát. Hogy csak egyetlen példát említsünk, 1995. május 17-én, alig két hónappal a szenzációnak kikiáltott szlovák–magyar alapszerződés aláírása után Vladimír Meciar a következőt nyilatkozta a szlovák közszolgálati rádiónak: „A magyar– szlovák alapszerződés lendületet ad az új politikának, amely azt követeli, hogy a múlt mögött ne csupán bezárjuk, de úgy becsapjuk a kaput, hogy azon keresztül többé se az autonómiák, se a Benes-dekrétumok, se a horthysták szlovákiai rehabilitálásának esélyei vissza ne jussanak.”
Hogy a magyar külpolitika a két ország közötti kapcsolatok javítása érdekében tesz-e további lépéseket, nem tudni. Egy biztos: a holtpontról való elmozdulás megtörtént.