Mi az alapvető baj az atomenergiával?

Paks hívei értetlenkednek a Védegylet és az Energiaklub közös akcióján, amelyben az országgyűlési képviselőknek írt levélben és fizetett hirdetéssel próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy talán nem az atomenergiára kellene alapozni Magyarország energiapolitikáját. A kormány úgy terjesztette be a parlament elé a paksi atomerőmű élettartam-hosszabbításáról szóló javaslatot, hogy hazánk energiapolitikai koncepcióját még nem készítette el, arról még nem volt vita. Mint annyiszor, most is a gombhoz fogjuk varrni a kabátot. Nem lehetne egyszer fordítva megpróbálni?
De túl az eljárási „hibákon”, tényleg, mi a baj az atomenergiával, hiszen a hívei szerint környezetbarát, biztonságos és olcsó?
Környezetbarát. Tény, az atomerőmű a globális klímaváltozást okozó gázokat nem bocsát ki. Ezzel szemben veszélyes, sok tízezer évig(!) sugárzó hulladékot termel, amivel a tudomány és technika mai állása szerint nem tudunk mit kezdeni. A kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék pár száz év alatt ártalmatlanná válik – reméljük, addig csendben megül a föld alatti tárolókban. A nagy aktivitású hulladék ártalmatlanítása azonban nem megoldott, azt pedig senki nem tudja garantálni, hogy sok ezer évig biztonságban lesz a föld alatt, geológiai mozgások, földrengés nem zavarja nyugalmát (és nyugalmunkat). Az atomenergia hívei ötven éve ígérik a megoldást a nagy aktivitású radioaktív hulladék ártalmatlanítására – azóta is várjuk. Addig azonban a világ civilizáltabb felén az atomenergia nem számít „zöld” energiának. Nem csoda, ha az Európai Parlament által az idén elfogadott, és a globális klímaváltozás elleni küzdelemről szóló Wijkman-jelentés sem említi egyetlen szóval sem az atomot, csak az energiahatékonyságot, -takarékosságot, és a megújuló energiaforrásokat. A kiotói jegyzőkönyv értelmében sem elfogadott nukleáris energiával csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az sem meglepő tehát, ha több ország (Németország, Belgium) döntött már úgy, hogy megszabadul nukleáris erőműveitől, máshol (Spanyolország) pedig élénk vita folyik erről. Csak nálunk megy ez nehezen…
Biztonságos. Nem kell Csernobilt vizionálni ahhoz, hogy kijelentsük: az atomerőműveknek komoly biztonsági kockázatai vannak. Sajnos két és fél éve ez Paks vonatkozásában is ténykérdés. A 2003 tavaszán történt súlyos üzemzavar következményeit máig nem sikerült felszámolni: az összetört fűtőelemek azóta is ott hevernek a hűtőmedencében. Még nem mertek hozzányúlni, mert az operációnak nagyon komoly kockázatai vannak. Hogy mekkorák, azt inkább nem találgatnám. De immár a napnál is világosabb: nem várt balesetek bizony bekövetkezhetnek – mint minden veszélyes üzemben. Ez azonban egy nagyon-nagyon veszélyes üzem. Legyen mindenkinek joga eldönteni, hogy milyen kockázatot hajlandó vállalni! A paksi erőmű évente mintegy nyolcszázmillió, ismétlem, nyolcszázmillió forintot költ kommunikációra: nagyrészt arra, hogy fizetett hirdetésekben győzködje az embereket: az atomenergia tiszta, szép, és jó. (Nem is meglepő, hogy fizetett ellenhirdetésünket több újság üzletpolitikai megfontolásból nem volt hajlandó leközölni.) Az ellenérvek, más szempontok csak nagy ritkán hangozhatnak el, csak akkor, ha – mint a mostani akciónkban – a környezetvédők kétségbeesett erőfeszítést tesznek arra, hogy eljuttathassák üzeneteiket a közvéleményhez.
Olcsó. Azt szokták mondani, hogy a paksi áram a legolcsóbb. Valójában azonban senki nem tudja, nem tudhatja, hogy mennyibe is kerül valójában ez az áram a magyar társadalomnak. Az atomenergia két nagy költségeleme ugyanis a beruházási költség, végül az ártalmatlanítási költség – és ezek nem ismertek. Paksot még a nyolcvanas években építették torz árak és nagy titkolózás mellett. Paks a mértéktartó becslések szerint is a többszörösébe került annak, mint amennyi a könyv szerinti értéke (120 milliárd forint), és amelyet úgymond visszafizetett az államnak. Nem tudjuk tehát, hogy Paks építése mennyivel növelte meg a magyar államadósságot annak idején, és mekkora kamatterheket fizetünk azóta is utána. Az ártalmatlanítás jövőbeli költségeit pedig azért sem ismerjük, mert mint említettem, a végleges elhelyezés, ártalmatlanítás nem megoldott, kiforrott technológiai megoldás nem létezik.
Van-e Paksnak alternatívája? Igen: kevesebb energiát kellene használnunk, és azt is megújuló forrásokból. A fentebb említett Wijkman-jelentés szerint Európában az energia négy százalékát(!) meg lehetne takarítani. A megújuló (nap, szél, biomassza) energia részarányát pedig a teljes (tehát nem csak a villamos) energiamérlegben 25 százalékra akarja növelni az EU. Összehasonlításképpen: a paksi áram részesedése a hazai teljes energiafelhasználásban 12 százalék körüli. Tény: most még nem áll rendelkezésre az alternatív kapacitás, azonban 15 éves távlatban (erről van ugyanis szó) ez létrehozható. Németországban 10 év alatt a paksi kapacitás tízszeresét építették ki szélturbinákból. Mellesleg 1700 MW-nyi szélerőműre (ez kb. a paksi kapacitás) már itthon is beadták az engedélykérelmet a magánberuházók. Energiaerdők és kis, hatékony biomassza-erőművek ugyancsak létrehozhatók rövid idő alatt. Bár a megújuló energia előállítási költsége egyelőre relatíve magas, ezt az állítást árnyalni kell. Egyrészt környezetbarát, az energiaimport-függőségünket csökkentő, és sok munkahelyet teremtő ágazatokról van szó, vagyis a magasabb ár jelentős környezeti, társadalmi hasznokkal jár. Másrészt ez a költség csökkenni fog abszolút mértékben, és a hagyományos energiaforrásokhoz képest is. Az olaj és az urán ára az elmúlt két évben a háromszorosára nőtt, és tudható, hogy ez a trend tartós lesz. A megújuló energiák hasznosításában viszont eddig is jelentős technológiai fejlődés ment végbe: egyre jobb hatásfokkal, és olcsóbban termeljük a nap- és szélenergiát. Emlékezzünk csak a tíz évvel ezelőtti mobiltelefonok nyolckilós, táskányi akkumulátorára, és vessük össze a mai mobilok kártya nagyságú telepeivel! Napjainkban hasonló fejlődés megy végbe a megújuló energia hasznosításában is. Van tehát alternatíva, és lenne még miről vitatkozni az energia kapcsán.

A szerző közgazdász, a Védegylet munkatársa