„Elszámoltatjuk Kollár Kingát!” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A budapesti Fidesz frakcióvezetője rámutatott: Karácsony Gergely rádöbbent, hogy a törvény őt is kötelezi, és ezért megindította a Kollár Kinga elleni összeférhetetlenségi eljárást.

Ezt mi kezdeményeztük a közgyűlésen, mivel a Tisza képviselője – brüsszeli szavai után –, elvesztette a magyar emberek közbizalmát
– jelezte a frakcióvezető. Majd ezt a kérdést tette fel: „Hogy is lehetne úgy képviselni őket, ha közben a nekik járó források és fejlesztések ellen lobbiznak Brüsszelben?”
„Magyar Péterék pénzért és hatalomért lepaktáltak Brüsszellel, de így, idegen szívvel, nem lehet a nemzet fővárosát képviselni” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Majd rámutatott:
Kollár Kingának mennie kell, és ha rajtunk múlik, menni is fog!
A Magyar Nemzet már korábban beszámolt róla, hogy Magyar Péter brüsszeli embere, Kollár Kinga egy felszólalásában elmondta: nekik jó, ha a magyar emberek életszínvonala romlik. A botrányt keltő kijelentés után a budapesti Fidesz-frakció összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett az önkormányzati törvény alapján a Tisza Párt képviselőjével szemben.