Jónás Sándor tíz éve vette át a marócpusztai állami ménes vezetését, és már vannak eredményei: Sóhaj, nyergében William Fox-Pitt-tel, a világ egyik legjobb militarylovasával tavaly megnyerte a világbajnokság tereplovaglás számát. A military háromnapos verseny, amely díj- és tereplovaglásból, valamint díjugratásból áll. Fox-Pitt a verseny végén azt mondta, ilyen önfeláldozó, nagyszívű lóval még nem találkozott. A ménesből jelenleg nyolc-tíz ló alkalmas a versenyzésre, így a military-világbajnokságra gidránokból álló csapatot is tudtak nevezni, ami nemzetközi elismerésre méltó teljesítmény. A gidrán kis fajta, mindössze kétszáz körüli kancalétszámmal (ebből Marócpusztán negyven él), mégis állja a versenyt a nagy, több tízezer kancával tenyésztett fajtákkal. Marócpusztán tehát tíz év alatt azt már mindenképpen sikerült bizonyítani, hogy tehetségben a gidránok között nincs hiány.
Hogy kinek és miért kell ezt mostanában bizonygatni? A gidrán a köztudatban huszártiszti hátasként élt, a harcterek, az első és második világháború ismert lófajtája volt, de a versenysportban is mutatott eredményeket. Az 1928-as amszterdami olimpián a cseh Frantisek Ventura kapitány nyerte a díjugratás egyéni aranyérmét egy magyar származású gidrán ló, Elliot nyergében, az 1936-os berlini olimpián pedig gyilkosan nehéz pályán Magyaremlék egy bolgár százados lovaként militaryban egyéni tizedik helyezést szerzett.
Mivel a gidrán érzékeny fajta, rossz bánásmóddal könnyen lehet belőle goromba jószágot is nevelni. Az utóbbi évtizedekben pedig a szakképzetlen alkalmazottak valóban eldurvították a korábbi tenyészetek lovait. El is terjedt, hogy a gidrán makacs, kezelhetetlen, rosszul nevelt, ezért lemondtak róla. Lóhoz értő ember azonban nem hiheti, hogy ez fajtaadottság, mondja Jónás Sándor, aki munkatársával, Drén Csaba állatorvossal közösen határozta el, hogy visszaadja a gidrán elvett becsületét. Szakirodalmat olvastak, kiderítették, hogy ez a fajta mindig jó hátas- és sportló hírében állt, bírja a szélsőséges terhelést. Úgy gondolták tehát, hogy nem a lóban, hanem a tenyésztésben, a tartásban lehetett a hiba.
Állunk Marócpusztán, a kaposvári Pannon Lovas Akadémiához tartozó ménesben, sárga csikók a karámokban, fejük felett már ott magasodik a kőröshegyi viadukt. Nem jó arra gondolni, hogy e nyugodt tájon, a lovak feje fölött hamarosan kamionok dübörögnek. A gidránok számára azonban most az a jó hír, hogy végre gondos, óvó kezek közé kerültek. Új gazdáik nemcsak a fajta fenntartását, a génmegőrző program teljesítését várják tőlük, hanem azt is, hogy bizonyítsák: helyük van a világ lovassportjának élvonalában, hogy a világ legjobb huszárlova nemzetközi színvonalú ugró- és militaryló is lehet. Úgy tűnik, jó úton járnak.
– Vannak, akik abban hisznek, hogy sok pénzért Németországban vásárolt örökítőanyaggal lehet feljavítani a magyar lóállományt – mondja Jónás Sándor –, pedig van olcsóbb és ésszerűbb megoldás. Tizenkilencben a románok például sok gidránt zsákmányoltak, és közülük megmaradtak azok, amelyek tenyésztők kezébe kerültek. Tehát ezt a magyar fajtát Romániából lehetne gazdagítani genetikailag, ami olcsóbb és ésszerűbb megoldás, mint a nyugati piactól várni a csodát. A génmegőrző program keretében eleinte nem kívántak meg többet a gidrántól, mint hogy turistabemutatókon szerepeljen, vendéglovasok alatt teljesítsen. Ránk testálódott az a feladat, hogy az állományt méltóvá próbáljuk tenni a fajta korábbi önmagához. Hogy Marócpuszta ne a Balaton-part legjobb szobáiról, hanem sikeres lótenyészetéről legyen nevezetes.
Amikor Jónás Sándor 1996-ban ifjú mezőgazdászként, fejében nagy tervekkel a marócpusztai ménes vezetője lett, nekilátott a „kapott anyag” szelektálásához. Felmérte, milyen érték van a kezében, mit lehet kezdeni az állománnyal. Fontos volt, hogy a szelekciós módszer lovas nélkül működjön, vagyis hogy a lovas tudása ne befolyásolja az eredményt. A jó módszerrel ugyanis felismerhető a tehetség, amit azután már „csak” jól kell kezelni.
Drén Csaba állatorvos tíz éve szerzett diplomát, ő Jónás Sándor állat-egészségügyi szakmai segítőtársa:
– A ló tehetsége a beugró, ezt követi a kemény és kitartó munka – mondja. – A tenyészetnek fontos, hogy a ló nemzetközi versenyeken szerepeljen, mert az ott nyújtott eredmény segíti a további szelekciót. Nekünk most az a feladatunk, hogy újraalkossuk a régi állományt, mert jó, hogy a ménest a génmegőrzés miatt a magyar állam eltartja, de azért ki kell deríteni, hogy mennyit ér.
Marócpusztán megindult az építkezés is, a csikók karámba kerültek, és elkészült a fedett lovarda. Amikor már voltak tehetséget mutató lovak, szerződtették Kaizinger Balázst, aki a gidránokat militaryversenyeken lovagolja. Jöttek az eredmények, ezért Jónás Sándorék úgy határoztak, megpróbálják a lehetetlent: megszerzik egy világversenyre legjobb képességű lovuk, Sóhaj számára lovasnak a világ egyik legjobb militaryversenyzőjét, az angol William Fox-Pittet.
– Vittünk videót, referenciaanyagot – meséli a ménesvezető. – Fox-Pitt már hallott a gidránról, és azt ígérte, megnézi. De sértődés ne essen, mondta, ő nem engedheti meg magának, hogy rossz lóra üljön, hisz abból él, hogy versenyeket nyer. Végül megtetszett neki Sóhaj, vállalta is a lovaglást, és együtt nyerték meg a világbajnokság terepszámát. A verseny végén Fox-Pitt azt mondta: ilyen önfeláldozó lóval még nem találkozott.
Mostanában Kaizinger Balázs évente néhány hónapot Hollandiában edz két-három lóval, ugyanis ott jobb a díjlovastréning. Az érdek közös. A magyar lovaknak a nemzetközi szintű eredményekhez szükségük van a külföldi szakemberek szakértelmére, a hollandok viszont a military élvonalába törekszenek, és mert erre a sportágra az ő lovaik nem látszanak alkalmasnak, érdeklődéssel figyelik, hogyan szerepel, fejlődik a gidrán. A jó edzőmunkához nem elsősorban pénz kell, mondják Marócpusztán, hanem magas szintű szakmai tudás és sok-sok kitartás. Húsz százalék előrelépéshez nyolcvan százalékkal több munka. Akadályt raklapból is lehet építeni, terepnek meg ott a Somogyi-dombság.
A lovassport azonban már drága mulatság, sokba kerül az állatok szállítása és tartása a nemzetközi versenyeken. Enélkül azonban nem lehet előrelépni. Ezért is fontos lehet még a hollandokkal való együttműködés. A magyar bajnokság ugyanis kétcsillagos minősítésű (az olimpia négy), emiatt a kinti, erősebb versenyeken született kudarc vagy siker jobban mutatja a valós állapotot, mint a hazai megméretés. Mivel Kaizinger Balázs három éve sikerrel szerepelt a fiatal lovak világbajnokságán, második lett a lengyel nagydíjon, és a német bajnokságban a középmezőnyben végzett, Magyarországról egyedüliként indulhat háromcsillagos versenyen is. A military – vagy ahogyan magyarítani próbálták: lovastusa – nálunk nem tartozik a legnépszerűbb lovas sportágak közé, pedig ló és lovas számára egyaránt a legkeményebb erőpróbát jelenti. Világversenyen ötven–százezer nézője is van. Magyarországon ma még úgy gondolják, hogy az a ló, amelyik nem jó díjugratásban, mehet militaryba, mivel ott „csak” 130 centiméter az akadálymagasság. Csakhogy a nehéz, egyenetlen terepre atletikus, jó ugróképességű, kemény szervezetű és jól terhelhető ló kell, amelyiknek a „szíve is nagy”. A gidrán ilyen.
A piacon a jó ugrólónak a legmagasabb az ára, és a díjugratás ígéri a legmagasabb pénzdíjakat is. Ezt követi értékben a díjló, majd a militaryló. Marócpusztán azonban abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem kell mindenáron a legnagyobb profit elérésére törekedniük, hanem először arra, hogy arcot adjanak a fajtának, bevigyék a nemzetközi vérkeringésbe, és a jó képességű versenylovakat jó istállókban helyezzék el. Egyszóval divatos pedigrét adjanak a gidránnak.
– Hiszünk a lovainkban – mondja Jónás Sándor és Drén Csaba –, de nincsenek a zsebünkben ötvenezer eurós csekkek. Mégis állami ménesként jobb helyzetben vagyunk, mint a kistenyésztők, akik reménykedve néznek ránk, mert ha nekünk sikerül, akkor általunk, hozzánk kapcsolódva nekik is meglesz az esélyük. Ha azonban a főménes vesztésre áll, ők is veszítenek. Ezért természetes tehát az együttműködés. Nem biztos, hogy minden jó csikó nálunk születik, ezért, ha megrendelő érkezik, a teljes állományból kínáljuk neki a legalkalmasabbat. A holland rendőrség nemrég vásárolt két gidránt, amelyik közül az egyiket tenyésztőtől választottuk ki. A pénz természetesen visszakerül a tenyésztésbe, a szponzorok pedig (esetünkben az Agrokomplex Central-Soya Rt.) nemcsak jó takarmányt adnak, hanem abban is segítenek, hogy eljussunk a legfontosabb versenyekre, és betörjünk a gidránnal előbb a holland, azután talán majd a nagyobb német és francia piacra. A magyar lótenyésztés egykor a világ élvonalába tartozott, de mostanra eljárt felette az idő. Hiányzik az a középgeneráció, amelyiknek meglennének a legkorszerűbb ismeretei. A világ lovassportjának az élvonalában, mint minden élsportban, profi stábok dolgoznak. Nálunk nagyon sok állami és magánpénz ment már el a magyar lóállomány feljavítására, hozták külföldről a drága tenyészállatokat, még sincs eredmény. Közben a fajtanemesítés jelszava miatt szinte eltűntek, lenézetté váltak a nemzeti fajták. Itt az ideje, hogy újra felfedezzük ezeket is, mert ha nem ismerjük fel az értékeinket, nem lesz itt más, csak olcsó lótelep.
Brüsszel
A gazdák eltemették Brüsszelben az európai mezőgazdaságot! + videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!