Robbanássorozat rázta meg tegnap hajnalban az angliai Hertfordshire grófságban működő, Londontól körülbelül hatvan kilométerre lévő Buncefield olajelosztó telepet, ahol húsz tankban összesen 280 millió liter olajat, benzint és kerozint tároltak. A három detonáció hangját 160 kilométer távolságban is hallották, szemtanúk szerint nyolcvan-száz méteres lángnyelvek csaptak fel az égre. A balesetnek negyvenhárom sérültje van, kettejük állapota súlyos – jelentette a BBC. Anglia déli és keleti területeit sűrű füst borította be.
A környéken sok épület szenvedett kárt, kiszakadt ajtók és törött ablaküvegek sokasága jelzi a robbanások erejét. Mivel az üzemanyagraktár a Luton repülőtér közelében van, az első hírek arról szóltak, hogy repülőgép zuhanhatott a telepre, ezt azonban később cáfolták. A környéken lakó kétezer embert evakuálták, a távolabb élőket pedig felszólították, gondosan csukják be lakásuk ajtajait és ablakait. Az M1-es autópályát és a környező országutakat mindkét irányban lezárták. A lutoni repülőtér London felől megközelíthetetlenné vált. Néhány órával a katasztrófa után a füst elérte a londoni Heathrow repülőteret is, ahol több járatot törölni kellett.
A helyszínre vezényelt tűzoltók csak arra vállalkozhattak, hogy megakadályozzák a lángok terjedését, magán a telepen azonban megfékezhetetlen a tűz. Becslések szerint néhány napba is beletelik, amíg a lángra kapott anyagok elhamvadnak, addig az okokat is csak találgatni lehet. A tűzoltók szóvivője a CNN-nek tegnap délelőtt azt mondta: számítanak újabb robbanásokra is, de azok már kisebbek lesznek az elsőknél, amelyek a legnagyobb tankoknál következtek be. Kora délután a BBC már arról számolt be: több detonáció biztosan nem lesz, mert már valamennyi tartály felrobbant.
A rendőrség szerint nincs ok feltételezni, hogy terrortámadás történt, bár kategorikusan ezt a lehetőséget sem zárták ki. A BBC megjegyezte: a Buncefieldnek 60 százalékban a Total olajtársaság, 40 százalékban pedig az amerikai Texaco a tulajdonosa, de amerikaiak nem dolgoztak itt. A Buncefield az ország ötödik legnagyobb olajraktára, amely egyebek között a dél-angliai repülőtereket is ellátta kerozinnal. Frank Whiteley, Hertfordshire rendőrkapitánya szakértőkre hivatkozva mégis azt mondta: a baleset önmagában nem okoz üzemanyaghiányt. Ez csak akkor következhet be, ha indokolatlanul kitör a felvásárlási láz.
Tűz egy bajor vegyi üzemben. Robbanás történt és tűz ütött ki szombaton a bajorországi Münchmünster egy vegyi üzemében – adta hírül az MTI. A Petrochemie vállalatnál bekövetkezett balesetben egy üzemi tűzoltó meghalt, három munkás pedig megsebesült. A rendőrség figyelmeztette a helyieket, hogy maradjanak otthon, mert a gyárból ismeretlen vegyi összetételű felhő szállt fel.
Az idei ipari balesetek
Január 13., Spanyolország: Nyolcan meghaltak egy burgosi raktárrobbanásban.
Március 23., Egyesült Államok: Robbanás történt a British Petroleum amerikai olajfinomítójában, Texas Cityben. Tizenöten meghaltak, száznál többen megsebesültek.
Április 8., Ausztria: A Böhler acélgyártó művek kapfenbergi üzemében fölrobbant egy kohó, négy munkás meghalt.
Április 11., Banglades: Kazánrobbanás miatt Savarban összeomlott egy ruhagyár, több mint százan életüket vesztették.
Április 20., Zambia: Legalább 46-an meghaltak Chambishiben egy kínai tulajdonú rézbánya telephelyén lévő gyár fölrobbanásakor.
Április 21., Kína: Robbanás történt egy csungcsingi vegyi üzemben, 19-en eltűntek.
Május 3., Pakisztán: Gázpalackok robbantak fel Lahorban, egy jégkrémüzemben, tizennyolcan életüket vesztették.
Június 21., Kína: Hét embert ölt meg egy láda gyutacs robbanása Mejsanban, egy vegyi üzemben.
Szeptember 9., Tajvan: Két katona meghalt a tasui fegyvergyárban, amikor fölrobbant egy lőszergyártó gép.
November 1., India: Hét ember életét vesztette a Dahod város egyik tűzijátékgyárában bekövetkezett robbanásban.
November 13., Kína: Robbanások történtek Csilin városban, egy vegyianyag-gyárban. A balesetnek öt halálos áldozata volt, s erősen mérgező benzol ömlött a Szungari folyóba. (MTI–SAB)