Béke

Történt pedig, hogy Szitási Ede hentes rajtakapta a feleségét, amikor éppen Pelyhe postással hancúrozott az ágyban, pedig a postás a hentes legjobb barátja volt, általános iskolába is együtt jártak. A hentes megdöbbenve állt az ajtóban, de uralkodott magán, nem kiabált, nem ütött. A jó barát felöltözött, sietve elhagyta a lakást, a hentes felesége pedig magára tekerte az ágylepedőt, leült a földre, nem magyarázkodott, vörösre sírta a szemét. Szitási estig bírta, akkor magához vett egy csontozókést, és azzal az elhatározással távozott otthonról, hogy szíven szúrja Pelyhe postást, mert ha nem teszi meg, soha többet nem tud a tükörbe nézni.
Útközben arra gondolt, hogy mindnyájan esendő emberek vagyunk, de az is lehet, hogy állatok, akkor pedig az ösztönök uralkodnak felettünk. Ha pedig így van, akkor az élet regényét a magas istenek írják, nem pedig az emberi halandók. Szánalmas, tudatlan, tehetetlen játékszerek vagyunk – erre a végkövetkeztetésre jutott, mire Pelyhe lakása elé ért. Becsengetett, a fotel támlájába döfte a kést, és megbocsátott a barátjának. A postás meghatottan köszönte meg Szitásinak, hogy végtelen bölcsességével képes volt diadalmaskodni a lelkében dúló viharok felett. Jellemóriásnak nevezte a barátját, és a perc nagyszerűségét kihasználva bevallotta, hogy bizony nem ez volt az első eset, hogy a hentes feleségével együtt öntözték a gyönyörök kertjét. Elismerte, hogy lassan egy éve tart a bűnös kapcsolat. Bujkálunk, lehazudjuk az égről a csillagokat, de az izzó szenvedély még a lelkiismeret-furdalást is hamuvá égeti – mondta a postás megrendülve. Szitási bólogatott, semmi baj, ő mélyen megérti ezt. Kezet rázott a barátjával, megköszönte az őszinteségét.
Pelyhe mandulalikőrt tett az asztalra, töltött, koccintottak. Amikor Szitási kiitta a pohárkáját, csendesen megjegyezte, hogy akkor igazi a barátság, ha patyolatfehér szavakért ugyanazt kapja az ember. Bevallotta, hogy neki is van titkos kapcsolata, mégpedig a postás tizenhét éves lányával, aki rendszeresen megfordul a hentesüzlet raktárában, ahol a húsbontó asztalon szoktak Erósznak áldozatot bemutatni. Angyali teremtés, olyan zavarban van, hogy hajnalpír lepi el az arcát, amikor odaadom neki a pénzt, pedig csak egy véres hentessapka van a fején, amúgy anyaszült meztelen – mesélte Szitási, mire a postás gondterhelten a tenyerébe temette az arcát. Pénzért szokott elmenni hozzád? – kérdezte pincehangon, mire a hentes sietve megnyugtatta, ó, barátom, a te drága kis tündérkéd csellózni tanul, hideg vízre sincs pénze, minden fillér jól jön neki! Olykor húst is küldök vele, legutóbb is két kiló borjúcombot nyomtam a kezébe! A postás hisztérikusan felnevetett. A feleségem megsütötte, de sajnos rágós maradt – mondta.
Egy darabig szótlanul ültek, a barátság őszinte, meleg fényében fürdőzve, aztán Pelyhe postás egy fényképezőgépet vett ki a szekrényből. Ismerős? – kérdezte. Nekem is ugyanilyen van – bólogatott Szitási, mire a postás a kezébe nyomta a gépet. Ez a gép a tiéd, és ezennel visszaszolgáltatom – szólt udvariasan, aztán még azt tette hozzá, hogy kimondhatatlan boldogságot érez, amiért ilyen szépen rendeződnek a dolgok. Elmesélte, hogy Szitási felesége addig könyörgött neki, hogy egyszer vigyen magával egy harmadikat, hogy elhívta a vén táviratkihordót, hadd legyen egy jó napja, mielőtt nyugdíjba megy. Akkor készítettek először erotikus képeket, mégpedig a fürdőkádban. Azóta rendszeresen fotózunk, mindenki élvezi, pedig sokszor öten-hatan vagyunk – újságolta Pelyhe postás.
Cserébe Szitási bevallotta, hogy tavaly, egy névnapi vendégeskedés alkalmával elemelt egy köteg tízezrest a postás fehérneműs fiókjából. Ó, te bitang, hát te voltál? Azóta se tudtunk anyagilag talpra állni! – kiáltott fel Pelyhe, de Szitási közbevágott: nem is tudod, mennyi álmatlan éjszakát okozott, hogy megloptam a legjobb barátomat, az ilyesmi megbocsáthatatlan, de elárulom, adtam belőle a lányodnak is, hogy ne kelljen szegénykének minden este kiállnia az utcasarokra, ráadásul az abortusza se két fillérbe került.
Búcsúzáskor hosszasan ölelgették egymást az ajtó előtt. Köszönöm a világnagy jóságodat – mondta Szitási. Akinek van egy jó barátja, két szívvel él – tette hozzá Pelyhe a könnyeivel küszködve.