Piros, fekete

A kölni dóm főoltára mögött békésen nyugszanak a „háromkirályok” földi maradványai. Gáspár, Menyhért és Boldizsár Mezopotámiából indult Betlehembe az újszülött Messiást köszönteni. A Szentföldön fellelt csontjaik nem kevésbé kalandos úton jutottak el 1164-ben a Rajna mellé. A kitartásukkal, fáradhatatlanságukkal való összehasonlítást aligha vállalná magára az ige azon modern hirdetője, aki a globalizáció csillagzata alatt szállítja – a szó legszorosabb értelmében – a keresztény vallás üzenetét.
A Keleti-Kárpátok pereméről érkezett József atya apró autójával a német autósztrádákat járja, hogy eljusson a Rajna-vidék magyar nyelvű polgáraihoz. Évente mintegy negyvenezer kilométert tesz meg a Köln, Bergisch Gladbach, Bonn, Düsseldorf, Aachen, Essen, Duisburg, Mühlheim an der Ruhr, Wuppertal közti útvonalon. Lelkipásztori tevékenysége mellett pedig vezeti a kölni érsekség római katolikus lelkészségének otthont adó Mindszenty Magyar Házat.
Thieboldsgasse 96. A bejárat mellett márványtábla emlékeztet a sokat szenvedett magyar hercegprímás látogatásaira. Mindszenty József kétszer járt itt – utoljára 1974-ben –, és mondott misét a dómban több mint ezer hívő előtt. Az egyháztanács ezt követően döntött úgy, hogy az 1964-ben alapított magyar ház, az „Ungarnhaus” az ő nevét viselje. A harminchat esztendős Lukács József 1998 óta irányítja e vallási, kulturális és társadalmi központot. Származására, vándorútjának kiindulópontjára már lakosztályának ülőgarnitúrája felhívja a látogató figyelmét. A piros-fekete csíkok a székely székek női viseletének színeit idézik.
– A Székelyföldön, Gyergyószentmiklóson születtem. A rendszerváltozás után mellém szegődött a szerencse, és teológiai tanulmányaimat külföldön folytathattam. 1991-ben kerültem a bécsi Pazmaneumba, a tizenhetedik században életre hívott magyar papnevelő intézet kollégiumába – kezdi történetét a fiatal atya. Gyergyószentmiklós után Bécs ismeretlen világ, a család szorongással, de kicsit büszkén is eresztette útnak a família addig egyetlen útlevélhez jutott tagját, aki naphosszat állt sorban Gyulafehérváron, amíg végre kézhez kapta „a Nyugat kulcsát”. A bécsi Westbahnhofból kilépve a fiatalember megállt, feltekintett az égre, és feltette magának a kérdést: „Na, most mi lesz veled, Józsi?”
A kollégiumnak akkor ő volt az egyetlen papnövendéke. Szorongó érzéssel igyekezett a Pazmaneumból az egyetemre beiratkozni. Az alig tizenöt perc távolságra eső célhoz másfél órás keresgélés után ért el.
– Térképem nem volt, németül nem tudtam, a szélrózsa minden irányába kóboroltam. Kemény iskola volt számomra átjutni a nagyvárosi élet buktatóin! – emlékezik az első napokra. Intenzív nyelvkurzus elvégzése után kezdhette meg végre tanulmányait a teológiai fakultáson. A peregrinus előtt újabb útszakaszt nyitott a neki folyósított ösztöndíj. A pénzt az akkor a Ruhr-vidéki Essenben dolgozó magyar lelkész, dr. Major Márk ajánlotta fel a gyulafehérvári teológiai főiskolának, hogy lehetővé tegyék egy papnövendék taníttatását. A választás rá esett. József atya ma is érzi, hogy bőkezűen kijutott neki a mennyei támogatásból.
– Temesváron szenteltek pappá 1993 nyarán, így ennek az egyházmegyének a papja vagyok. Egy évvel később kerültem át Ausztriából Németországba, a Ruhr-vidékre, ahol a bochumi plébánián voltam három éven keresztül főállású segédlelkész. A kölni megbízatásba pedig úgy estem bele, mint légy a tejbe. – A mindaddig ott dolgozó plébánost saját kívánságára elhelyezték, utódként a németországi magyar főlelkész választása rá esett, és ehhez kérte a temesvári püspök beleegyezését. – Főpásztoromnak, a bánáti sváb származású Sebastian Kräuternek nem volt ellenvetése. Jómagam érdekes kihívásnak tekintettem e feladatot és elvállaltam.
Azóta nyolc esztendő telt el. A vatikáni Szentszék igehirdetője román állampolgárságú vendégmunkásként, kétévente meghosszabbítandó német tartózkodási engedéllyel gondozza a Mindszenty Magyar Házból a legsűrűbben lakott tartomány déli részének magyar nyelvű polgárait. Igen tarka csoporttal van dolga: fél évszázada érkezett emigránsokkal, politikai menekültekkel, átmeneti munkavállalókkal, egyetemistákkal, a biznisz szerencselovagjaival, a nemzetközi bűnözésnek áldozatul esett, prostitúcióra kényszerített lányokkal, betegség sújtotta, ápolásra szoruló emberekkel.
– Néha nagyon nehéz helyzetekben kell helytállni. Legutóbb a kölni egyetemi klinikáról magyar orvosok hívtak egy huszonkét éves lányhoz, aki már haldoklott, leukémiás volt. A kórház vezetősége értesítette magyarországi családját. Én láttam el az időlegesen kómába esett lányt a betegek szentségével, és igyekeztem a szüleit vigasztalni.
A szomorú példa a magyar lelkipásztori tevékenység átalakulását jelzi Nyugat-Európában, ahol az emigránsokkal való törődés a migránsokra tevődött át. A statisztikai adatok szerint a földön állandó jelleggel kétszázmillió keresztény ember van úton. Rájuk való tekintettel, az ő érdekükben született meg tavaly a Vatikán pápai instrukciója: „Erga migrantes caritas Christi”, azaz Krisztus szeretete a vándorlók iránt. Ennek alapgondolata vezeti Lukács Józsefet is:
– Anyanyelvi lelkipásztori szolgálatot ajánlunk fel a közelünkbe került magyaroknak, hogy fennmaradjon a kapcsolatuk az egyházzal.
A posta havonta ezernégyszáz háztartásba juttatja el a Lukács József szerkesztette egyházközségi értesítőt, amely elgondolkoztató elmélkedést, a szentmisék, rendezvények pontos műsorát tartalmazza. Négyezer magyar hívő tudja, hogy a kilenc városban lezajlott misék után József atya beszélgetésre, kávézásra invitálja őket. A Mindszenty házban találkoznak a Petróczy Kata cserkészcsapat kiscserkészei, működik a hét végi magyar óvoda meg iskola. A gondosan rendezett könyvtárban hatezer magyar nyelvű, elsősorban szépirodalmi jellegű kötet várja az érdeklődőket. Egykor tizenhárom diákszoba is rendelkezésre állt az épületben.
– Sajnos ezeket az 1990-es évek elején a kölni érsekség anyagi meggondolásokból megszüntette, és átalakíttatta bérlakásoknak. Mind a mai napig rendszeresen érdeklődnek nálam Kölnben tanuló ösztöndíjasok, hogy átmenetileg lakhatnának-e itt. De rendre nemet kell mondanom, kár, hogy erre már nincs lehetőség – panaszolja Józsi atya.
A végéhez közeledő esztendőre visszatekintve Lukács József két eseményre emlékszik szívesen: a Kölnben lezajlott katolikus világifjúsági találkozóra, valamint arra, hogy sikerült elsajátítania az internetes kommunikáció titkait.
– Nagy élmény volt közvetlen közelből megélni XVI. Benedek pápa látogatását, és látni egymillió fiatal egymás iránti megbecsülését, vidám találkozását, érezni, hogy jó kereszténynek lenni, és érdemes az evangélium tanítása szerint élni. Biztatás volt ez arra nézve is, hogy lehet számítani a jövő ifjúságára, érdemes válaszokkal szolgálni kérdéseikre és megkereséseikre.
A találkozón csaknem ötezer magyar zarándok vett részt. A fiatal generációval ápolt kapcsolatok legmodernebb változatának tudománya sokáig elriasztotta a szintén ebbe a korosztályba sorolható plébánost.
– Nemcsak idegenkedtem, de egyenesen irtóztam a számítógéptől. Azután a magyar egyetemisták mégiscsak behúztak a csőbe, és megtanítottak a használatára. Ma már hetente öt-hat órát töltök el azzal, hogy az interneten levelezzek főleg olyan fiatalokkal, akik nem Kölnben vagy a közelben élnek. Szörfölés közben sokan rábukkannak a honlapunkra (www.ungarnzentrum.de), és kérdéseket tesznek fel, tanácsot kérnek. Az internet óriási lehetőséget nyújt arra, hogy eljussunk hozzájuk.
Lukács József szerény büszkeséggel említi meg, hogy két év leforgása alatt kilencvenezren kattintottak rá a lelkészség honlapjára. A karácsonyi ünnepeket felvezető adventi hetek során tovább bővült a székelyföldi lelkipásztor programja: igyekszik eljutni sok idős családhoz és beteghez, akik nem tudnak kimozdulni a lakásukból, de igénylik a látogatását. Megbízatása a Rajna mentén 2007 végéig szól. A Mindszenty Magyar Ház vezetése mellett a Köln belvárosához tartozó St. Aposteln-bazilika helyettes plébánosa is. Munkában tehát nincs hiány. A kérdésre, hogy szívesen folytatná-e lelkészi tevékenységét ebben a dómjáról és karneváljáról híres városban, előbb a további sorsa fölötti döntésben illetékes főpásztor, a temesvári püspök szerepére utal, de rövid gondolkodás után hozzáteszi:
– Jól érzem itt magam.
Válasz ez arra a hajdanán elsuttogott kérdésére is: „Na, most mi lesz veled, Józsi?”