Balkán expressz, Magyarország

Ha az ember éjszakai vonattal utazik példának okáért Belgrád és Budapest között, készüljön fel a kellemetlen meglepetésekre. Szabadka előtt már szedelőzködnek az utasok. Szerbek, magyarok támolyognak ki álmos képpel a hálófülkéből, egyesek cigarettára gyújtanak, mások szendvicset majszolnak. Aztán megjelennek a szerb határőrök. Honfitársaikkal anyanyelvükön, a külföldiekkel angolul vagy németül értekeznek: nem Heine vagy Shakespeare szóvirágaival ugyan, de kétségkívül megértetik magukat. Az útlevélkezelés és a vámvizsgálat meglehetősen nagyvonalú, nincsenek felesleges kérdések, gyorsan és gyakorlottan végzik a munkájukat. A szerelvény döcögve újraindul, és máris Kelebiára érkezünk, a Magyar Köztársaság, vagy ha jobban tetszik, az Európai Unió határára.
Amikor kitekintek az ablakon, az állomás éjszakai fényei valóságos tömeget világítanak meg a peronon. Hatalmas lármával tódulnak fel a vonatra a magyar határőrök és vámosok. Vagy pénzügyőrök, katonai rendészek, rendőrök is volnának közöttük? Mindenesetre legalább négyszer annyian jönnek, mint szerb kollégáik. Óriási robajjal száguldanak végig a folyosón, durva hangon, röhögve nyerítenek egymás poénjain. Fülkémhez egy fiatal nő lép, hideg tekintetét valósággal belém fúrja, miután útlevelemből kiböngészi a nevemet.
– Aztán hová lesz az út, László?
– Budapestre – válaszolom, és magamban eldöntöm, hogy lesz, ami lesz, a következő kérdésre nem válaszolok. Erre azonban nem kerül sor, a dühös amazon továbblép, talán új áldozatot keres a szerelvényen. Kimegyek a folyosóra. A szomszéd fülkében egy fehér ballonkabátos szerb férfit faggat a hájas, időközben nyakig kigombolkozott, félrecsúszott sapkás határőr.
– Kudá ti igyos?
A szerb nem érti, vagy talán nem akarja érteni a kérdést. Aztán szemmel láthatóan eldönti, hogy még ebben az évszázadban be akar lépni az unió területére. „Beograd– Budapest” – mutogatja kétségbeesetten. A határőr – vagy vámos? – láthatóan élvezi a helyzetet. Mi több, csak az ilyen helyzeteket élvezi.
– Na, mutassa a táskáját!
Utoljára a rendszerváltozás utáni esztendőkben turkált – egyébként román nemzetiségű – vámos a holmim között. Bár jó helyre születtem, így a kék útlevél birtokában biztonságban érezhetem magam, váratlanul rám törnek a régi érzések. Mintha az én táskámban vizsgálódna a nagyhangú hivatalos ember. A jelenlévők csendben, feszülten figyelik az eseményeket. Sorban előkerülnek az elegáns bőröndből a ballonkabátos szerb férfi személyes tárgyai: egy könyv, gondosan becsomagolt szendvics, ruhanemű. A zsákmány azonban szemmel láthatóan már nem érdekli az egyenruhást. A másik utashoz, a sarokban rettegő idős bácsihoz fordul:
– Hát maga hova megy?
– Budapestre.
– Oszt mit csinál ott? Meghítta valaki?
– Újvidékről jövök, kérem szépen.
– Nem azt kérdeztem! Van-e rokona Magyarországon?
– Az egész családom itt él. A fiam, a lányom… Hozzájuk készülök. Az újvidéki magyar tanszéken tanítottam.
Az utolsó mondatot már egészen lehalkított hangon mondja. Félve a szerb ballonkabátosra sandít, hátha ért magyarul.
– Jó utat kívánok!
Az uniós határ őre arrébb lép. Szemmel- láthatóan üres fülkét keres magának. Talál is egyet, de alighogy belép, vaskos káromkodással visszalöki az ajtót. Aztán engem is észrevesz.
– Magánál van-e fűtés?
– Nálam igen, de lehet, hogy máshol nem.
Csak egy pillanatig marad adós a válasszal.
– Mi van, tán egyéni fűtőtestet tettek be magához?
A tréfásnak szánt megjegyzésen az időközben visszaszivárgó kollégák hangosan hahotáznak. Lábdobogás hallatszik mindenfelől. Az imént még üres fülkében öszszegyülekezik a társaság. Egy ideig kihallatszik vad röhögésük, a leghangosabban a hideg tekintetű lány hahotázik a poénokon. Engem lassan elnyom az álom. Amikor reggel felébreszt a hálókocsi-kísérő, egy ideig kóválygok még a fáradtságtól. Úgy tetszik, hogy álmomban átmentem a szomszéd fülkébe, és a következő szavakkal fordultam a ballonkabátos szerbhez:
– Isten hozott a Balkán expresszen, kedves utazó. Megkövetlek más magyarok nevében is, és utólag is köszönöm, hogy annak idején ételízesítőt, hanglemezeket, rockújságot és olasz farmert vásárolhattam a hazádban. Egyikünk sem hitte volna, hogy idáig fajul a helyzet. Mindazonáltal arra kérlek, ha visszaérkezel balkáni országodba, ne híreszteld, hogy a Magyar Köztársaság időközben belépett az unióba.