Vitathatatlan Vlagyimir Putyin mostani útjának a szimbolikája, szögezi le a szakértő. Oroszország elnöke tizennégy év után először érkezik hivatalos látogatásra hazánkba, és sokak szemében emelheti a jelentőségét a sárospataki könyvek hazatérése. Kétségtelen az is, hogy a szocialisták kihasználnák a látogatást nemzetközi elismertségük igazolására, míg Moszkva Lengyelországnak üzenhet, mondván, Varsó megkerülésével is el lehet jönni Közép-Európába. Putyin – utóbbi időben szűkülő – európai mozgástere némiképp felértékelheti a retorikában lojális magyar szocialistákat, ráadásul az orosz elnök Budapesten Gyurcsány Ferenccel a térségnek is fel tudja mutatni, hogy a gesztusok szintjén legalábbis meg lehetett haladni a múltat, s lehet árnyaltan gondolkodni Oroszországról. Mindez azonban elsősorban Moszkvának lehet fontos, s nem a tartalmi, jóval inkább az imázselemek közé tartozik.
A két ország viszonyára rányomja a bélyegét, hogy a térségben egyedülálló módon a két vezető hazai párt politizálása között e tekintetben is nagy a különbség. Meglehetősen fekete-fehér tehát a kép, mégpedig anélkül, hogy egyfelől komoly érdekkonfliktusok, másfelől látványos érdekegybeesés állna fenn. Az 1998 és 2002 közötti időszakban a kapcsolatok annak ellenére romlottak meg, hogy komoly érdekütközés lett volna a felek között, véli a szakértő. Mint kiemeli, nem lehet azt mondani, hogy ebben az időben russzofóbia tombolt volna Magyarországon. Egyszerűen ignorálták Moszkvát, feleslegesen feszítették túl a húrt, amiből buta, az esetek többségében elkerülhető konfliktusok keletkeztek. Az egyetlen valódi konfliktushelyzet a BorsodChem felvásárlása körül bontakozott ki, amely kis odafigyeléssel, Moszkvával folytatott konzultációkkal és az orosz tapogatódzásokra adott elutasító véleményünk kinyilvánításával valószínűleg megelőzhető lett volna. A szociálliberális koalíció teljesítményét értékelve nagyjából ugyanerre az eredményre juthatunk. Nincs ugyanis érdemi érdekközösség a két fél között. Tény, hogy ebből imázsszinten jó kapcsolatokat lehetett kihozni, nem származik azonban ebből semmiféle konkrét politikai, főképp pedig gazdasági előnye az országnak. A mostani látogatás is meglehetősen üres.
Mindezekből következik, hogy Moszkva magyar pártokhoz fűződő viszonya egyáltalán nem nevezhető kiegyensúlyozottnak. Mint azonban Deák András hangsúlyozza, ez elsősorban a magyar fél hibája, a mai orosz külpolitikát ugyanis nem nagyon érdeklik ideológiai megfontolások. Láthatóan betartják a diplomácia kötelező elemeit is, így Mihail Fradkov kormányfő is találkozott az ellenzék vezetőjével, Orbán Viktorral, s úgymond megadva az esélyt a Fidesznek, minden bizonynyal így tesz Vlagyimir Putyin is. Egy dolgot néznek, mégpedig azt, hogy miként gondolkodnak róluk, s milyen lehetőséget kínálnak az orosz tőke számára. E tekintetben Oroszország már nagyon is nyugati. A szakértő emlékeztet arra, hogy a magyar konzervatív oldal finoman szólva sem kínált semmilyen perspektívát Oroszország számára, s e tekintetben most is nehezen érzékelhető a változás. Ha a jobboldal győzelme esetén módosítana oroszokkal folytatott politikáján, a korábbinál jobb lenne a kétoldalú kapcsolatok légköre, akkor esetleg – fogalmaz az elemző – Putyin elnök sem jönne el a választások előtt egy hónappal akarva-akaratlanul is megtámogatva a másik oldalt. Deák András mindazonáltal megjegyzi, ennek a látogatásnak csak abban az esetben lehetne észrevehető belpolitikai hozadéka, ha a jobboldal túlreagálná. Semmi nem jönne például jobban a kampányban a kormányzó oldalnak, mint ha a másik fél hagyná magát provokálni, és egyes radikális erők hangosan tüntetve szidnák az oroszokat.
Érdeklődésre számot tartó téma egyébként a látogatás várható PR-jellege ellenére akad bőven, amelyek a szakértő szerint feltehetően szóba is fognak kerülni. Az aktuális világpolitikai ügyek közül a koszovói kérdést tartja olyannak, amelyet a magyar részről egy esetleges későbbi együttműködést előkészítendő, a politikai konzultáció szintjén mindenképpen érdemes lenne felvetni. Közös pont a magyar és az orosz álláspontban a szerbek kompenzációja vagy a területi autonómia határozott támogatása.
Az orosz felet elsősorban a gazdasági befektetési lehetőségek érdeklik, s elsődleges e szempontból az energetikai szektor. A magyar gázipar beruházási lehetőségei iránt folyamatos az orosz érdeklődés, a szakértő szerint a választások előtt azonban aligha lehet e téren bármit is tető alá hozni. Ez ráadásul ilyen helyzetben nem áll érdekében egyik félnek sem. Deák András egyébként úgy véli, az oroszokat két esetben be lehetne engedni a magyar piacra. Az egyik, ha nem diverzifikálunk, tehát mindenképpen függünk a Gazpromtól. Ha e helyzetben konkrét vagyontárgyat kapnának, akkor még inkább érdekeltekké válnának a magyar piac ellátásában. Szó lehet a szakértő szerint az orosz üzleti körök beengedéséről akkor is, ha már több lábon áll a magyar ellátás. Egy esetben zárná ki a fenti lehetőséget, mégpedig akkor, ha a magyar piac nem diverzifikált, ám célja az ellátás több lábra állítása. A kérdés szakértője olyan diverzifikációs stratégiát részesítene előnyben, amely záros határidőn belül fel tud mutatni a beszállítók tekintetében valamiféle alternatívát, és emellett bizonyos azt megalapozó lépésekkel elébe megy a Gazprom magyarországi megjelenésének, mert az előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. A magyar kormányzatnak ugyanis – jegyzi meg – ebben a kérdésben egyre kisebb lesz a szava, így azt kell eldönteni, hogy a Gazprom ellenünkre vagy a támogatásunk mellett lép be a magyar piacra.
Az energetikai szektoron kívül az orosz fél minden bizonnyal felveti majd a Malév privatizációjának kérdését, a társaságra ugyanis újabb kiírás esetén is pályázik majd az AirBridge, amely mögött a szibériai üzletember, Borisz Abramovics áll. Kis tételnek tűnik, de egyéb konkrétumok hiányában fontos lehet a Miskolcon tervezett nanotechnológiai központ, ott van a budapesti metró építésének projektje, amelyből az orosz cégek csak nagyon kis szeletet kaptak (nem beszélve arról, hogy még az államadósság fejében, mindkét fél kölcsönös megelégedésére meg lehetett volna ezt oldani), valamint Paks, amelynek bővítésénél a jelek szerint nem igazán az oroszoknak áll a zászló. Gazdasági szempontból tehát azt lehet mondani – véli Deák András –, hogy Magyarország nagyon kevés lehetőséget kínál az oroszoknak. Nem látszanak azok a kooperációs szálak, amelyek révén bármelyik ország komoly pozíciókra tehetne szert a másik piacán. Magyar részről is lenne ugyanis igény valamiféle térnyerésre, fokozott jelenlétet szeretnénk például az Oroszországban most induló, úgynevezett nemzeti fejlesztési projektekben. Az építő- és a gyógyszeriparban lehetnek, ha nem is kirobbanóan nagy, de próbálkozásra mindenképpen érdemes esélyeink.
origo.hu
Ezen múlt, hogy nem Erdő Péter lett az új pápa, hanem Prevost bíboros
