Iszlamokrácia

Ha Izrael és az Egyesült Államok nem kezd tárgyalásokat a legitim módon megválasztott Hamásszal, gátat vethet a palesztin demokratikus átrendeződésnek, hovatovább a közel-keleti békefolyamatnak. Rostoványi Zsolt iszlámkutatóval – Együttélésre ítélve című könyvének megjelenése előtt – a muzulmán világ demokratikus átrendeződéséről beszélgettünk.

A jelenlegi kulturális konfliktus a problémák mélyére világít. Az eltérő nyugati reakciók megmutatják például, hogy az önmagát egyetemes mércének tekintő európai civilizáció egyáltalán nem egységes…
– Ahogy az iszlám világ sem. A törésvonalak ott legalább olyan mélyek, mint nyugaton. Ráadásul sokféle demokrácia létezik, markánsan különbözik például az amerikai a nyugat-európaitól. Aki egyetemes értékűvé emel egy eszmét, és azt mondja rá: ez maga az igazság, nincs helye további vitának, sőt más vallását, világnézetét becsmérli, az megítélésem szerint radikális fundamentalista. Még akkor is, ha az általa képviselt érték épp a nyugati demokrácia. Szerintem is jobb a mai demokratikus európai rendszer, mint némelyik iszlám autokrácia. De aki másképp szocializálódott, más hagyományok között nőtt fel, következésképp mások a kiindulópontjai, azt nem kötelezhetem, hogy elfogadja.
– A közvélekedés szerint az iszlámtól eleve távol áll a demokratizálódás, s ha mégis felbukkan, az csak erős nyugati nyomásra történhet.
– A mozlim teoretikusok között is vannak, akik kizárólag nyugati eredetűnek tartják a demokráciát, és ezért elvetik. Mások szerint viszont összeegyeztethető az iszlámmal, hiszen az iszlám keletkezésekor született úgynevezett medinai alkotmány a demokrácia egyik első megnyilvánulása. Ez az alkotmány egyenlő jogokat és kötelességeket biztosított az umma, azaz a vallási közösség minden egyes tagjának, tekintet nélkül arra, hogy ki mozlim és ki zsidó. Mohamed ugyanis 622-ben megpróbálta megtéríteni Medinában az ottani három zsidó törzset, s ennek jegyében dolgozták ki ezt az alkotmányt. Az igazsághoz tartozik, hogy a zsidók nem fogadták el, ezért Mohamed szembefordult velük. A Koránnak a medinai események előtt keletkezett szúrái pozitívan viszonyulnak a zsidósághoz, a későbbiek pedig már negatívan. Azonkívül az iszlám demokrácia gyökereit sokan a szúra intézményében látják: ez konzultatív tanács, a közösség életét érintő döntések megvitatása a dolga.
– Eltérnek az iszlám demokratikus intézmények a nyugati mintáktól?
– Ott nem ismeretes az erőteljes individualizmus, amely az európai civilizációra jellemző. Az iszlám közösségi indíttatású, az egyén mindig úgy jelenik meg benne, mint a kollektíva, tehát az umma, a törzs, a nemzetség vagy a család része. Vita zajlik arról, hogy a nyugati civilizáció fejlődése során létrejött kategóriák és fogalmak – például az emberi jogok, amelyek az egyént védik az állammal szemben – alkalmazhatók-e az iszlám civilizációban, illetve számon kérhetők-e rajta. A nyugati eredetű intézményeknek az iszlám világban többnyire negatív a csengésük, hisz számukra nagyon kedvezőtlen folyamat, az erőszakos gyarmatosítás hozta őket létre. Az iszlám nemzetállamokat a huszadik század elején teremtették meg a franciák és a britek; fogták a vonalzót és a ceruzát, és határokat rajzoltak a térképre. Így jött létre Transzjordánia néven a későbbi Jordánia Churchill kreálmányaként. S így hozták létre az európai hatalmak Nyugat-Libanont vagy Kuvaitot, elvetve egyben az iraki–kuvaiti viszály csíráját; ez volt ugyanis az egyik oka annak, hogy Szaddám Huszein 1990-ben elfoglalta Kuvaitot. A gyarmatosítás szétrombolta a korábbi struktúrákat, újakat erőltetett a helyükre, és ezzel óriási meghasonlottságot okozott. Mivel ezek a nemzetállamok körülbelül egy évszázados múltra tekintenek vissza, a parlament és a pártrendszer intézménye még friss, de frissek az ideológiák is, mint például nacionalizmus vagy az elszórtan jelentkező antiszemitizmus, amely szintén nyugatról került az iszlám világba. A nyolcvanas évek végétől, amikor szétesett a szocializmus, a kelet-európaihoz hasonló változások mentek végbe: az addig szocialista orientációjú iszlám országokban bevezették a többpártrendszert, és sorra jöttek létre a civil szervezetek. Kiépült a civil társadalom, amely a tényleges demokratizálódás egyik legfontosabb jellemzője. Jelenleg is bővül a szakszervezetek taglétszáma.
– Ezek a civil szervezetek jogérvényesítő funkciót látnak el az állammal szemben?
– Legalábbis ezt szeretnék, de az iszlám országaiban többnyire még autokratikus a politikai berendezkedés. A nyugati értelemben vett demokráciára leginkább a törökországi és a libanoni berendezkedés hasonlít. És persze az iráni, még akkor is, ha most konzervatív vallási vezetés uralja. Irán a demokrácia valamennyi kellékével rendelkezik; igaz, működik az Őrök Tanácsa, amely megvizsgálja, hogy a jelöltek megfelelnek-e az iszlám kritériumainak, de az országnak van parlamentje, amelybe nők is megválaszthatók, és talpig feketében, de tevékenykedhetnek parlamenti képviselőkként. Ha ezt összevetjük azzal, hogy Svájcban a nők csak 1971-ben kaptak választójogot, Franciaországban pedig 1944-ben, akkor látjuk, hogy nem olyan nagy a különbség. Sőt: Németországnak csupán most lett női vezetője, de Pakisztánnak már jóval régebben volt, ahogy Törökországnak is.
– Amerikának pedig nem volt sohasem. Sok országban, ahogy nemrég a palesztinoknál is, demokratikus választásokat tartottak, s épp a nyugati sémák ellen berzenkedő iszlamisták kerültek hatalomra…
– Ezt a szakirodalom demokráciaparadoxonnak nevezi. Irakban és a palesztinoknál is ez történt: a nyugati kritériumoknak megfelelő, szabályos választásokon az iszlamisták nyertek, pedig ők európai felfogásban a demokrácia ellenségei. A kilencvenes évek elején Algériában a választások első fordulójában az iszlamisták elsöprő többséget szereztek, mire a második fordulóban a hadsereg megakadályozta a választások folytatását. Az iszlám világban lezajló eddigi voksolások közül a palesztin felelt meg leginkább a demokratikus szabályoknak. A Hamász nyert; e ténnyel most tanácstalanul áll szemben Izrael és az Egyesült Államok.
– Mi várható, ha Amerika és a zsidó állam továbbra sem fogadja el ezt a választási eredményt?
*
– Ez esetben elszalasztják a palesztin demokratizálódás egyetlen lehetőségét. Figyelembe kell venni, hogy a Hamász tavaly február óta egyetlen erőszakos akciót sem hajtott végre, és bizonytalan időre hajlandó meghosszabbítani a tűzszünetet, ha Izrael visszavonul az 1967-es háborúban megszállt valamennyi területről. Ha a Hamász ír alá egy megállapodást, az a szélsőségeket is megfékezi. Egyébként ha kormányozni kezd, energiája sem marad, hogy erőszakos akciókat szervezzen. Nézetem szerint így lehet pacifikálni az iszlamistákat. Egyvalamire azonban nem hajlandók: hogy elismerjék Izrael államot. Erre sohasem lesznek hajlandók, mert Izrael arab területeken hozta létre a zsidók országát.
– Nem lehetséges, hogy bojkottálása esetén a Hamász radikális és mérsékelt szárnyra bomlana, és a radikálisok tovább folytatnák az akciókat?
– Ez több iszlamista szervezet esetében megtörtént, de a Hezbollah például többé-kevésbé egységes maradt, miután politikai tevékenységre váltott. A legfontosabb, hogy egyedül a Hamász képes arra, ami a Fatahnak és a Palesztin Hatóságnak nem sikerült: hogy megfékezze a szélsőségeseket. Ezért legalább rövid időre békén kellene hagyni a palesztinokat. Miután Izrael likvidálta Jaszin sejket és számos Hamász-vezetőt, megszaporodtak az öngyilkos merényletek. Ha az Egyesült Államok és Izrael sarokba szorítják a Hamászt, ezzel belekényszerítik az erőszakos cselekedetek folytatásába.
– Irakban is kudarcot vallott a kívülről való demokratizálás. Az utolsó választásokon a szavazatok többségét a vallásos síita tömörülés szerezte meg.
– Az Egyesült Államok biztosan nem örül ennek. De a fő gondnak most nem ezt kellene tekinteni, hanem azt, hogy működőképes állammá válik-e Irak. Afganisztánban sem a demokráciát kellene erőltetni, hanem – egyelőre – az ország működését helyreállítani. A demokrácia alapfeltétele, hogy megfelelő szintre jussanak a gazdasági-társadalmi folyamatok, hogy legyenek olyan középrétegek, amelyekből kialakítható a civil társadalom magja. Az iszlám országokban egyre inkább jelen vannak a változásokat sürgető erők. Két ilyen létezik: az egyik az iszlamista réteg, hiszen a katonai rendszerek őket is elnyomják; a másik pedig a liberálisnak mondható, a Nyugatot jól ismerő értelmiség. A muzulmán országok részei a Nyugat uralta világgazdaságnak, teljesen rá vannak utalva az együttműködésre; emiatt az iszlám világ nagymértékben elnyugatiasodott, átvette a fogyasztói szokásokat. A gazdaságnak ott sincs köze a valláshoz, bár létezik egy-két pénzintézet, amelyekben kamattilalmat vezettek be a Korán előírásainak megfelelően. Mikor 1979-ben győzött az iráni forradalom, a nyugati cégek igazgatótanácsában mindössze annyi változás történt, hogy az addigi nyakkendős, sima arcú iráni tagok helyett borostás, nyakkendő nélküli úriemberek jelentek meg.
– Milyen hatással van a muzulmán országokra az, hogy jelentős létszámú iszlám közösség él Európában?
– Az európai iszlám közösségnek megmaradt a kapcsolatrendszere a háttérországokkal, de kisebbségben él egy másik civilizáción belül, és természetes, hogy alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz. Aki állampolgárságot szerzett, törekedhet arra, hogy megőrizze saját kultúráját, de politikailag és jogilag el kell fogadnia az ezekben az országokban fennálló rendszert. Básszám Tibi, a Németországban élő szíriai származású kutató ilyen értelemben használja az euroiszlám fogalmát. Azonban a másod- és harmadgenerációs muzulmánok kevésbé hajlandók az integrációra, mint az Európába egykor érkezett szüleik, nagyszüleik voltak. Sajnos a hidegháború utáni időszakban markánsabbá váltak a kulturális különbségek Európában, az integráció helyett a szeparáció látszik erősödni. Párhuzamosan a reiszlamizáció folyamatával, amelyet az Izrael 1967-es háborús győzelme miatti trauma indított el az iszlám világban. Addig nyoma sem volt iszlamizmusnak.
– Izrael demokratikus berendezkedésű állam, a Nyugat meghosszabbított keze, de mintha nem volna érdekelt a Közel-Keleten folytatott demokratikus misszióban.
– Igaz, hogy Izrael demokratikus, ám deklaráltan zsidó állam is, az 1992-es alaptörvények óta különösen. A nem zsidók is választhatnak és választhatók, de nem élvezhetik teljes mértékben a demokrácia előnyeit. Az arab világ szemében Izrael megszálló, agresszív hatalom, amely durván elnyomja a palesztinokat. Nem a zsidókkal van bajuk, sőt éppúgy tisztelik a judaizmust, mint a kereszténységet; azokkal van bajuk, akik a Közel-Keleten elfoglaltak arab területeket. Natan Saranszkij, a neves izraeli személyiség tavalyelőtt írt egy könyvet, amelyet George W. Bush élete legfontosabb olvasmányaként méltatott. Saranszkij azt mondja: a palesztinokkal csak akkor lehet bármilyen megállapodást kötni, ha megvalósul náluk a demokrácia, hisz egy autokratikus rendszerrel nem lehet egyezkedni. Először demokratizálódás, aztán megállapodás. Sokan, köztük magam is a fordítottját tartom racionálisnak: először meg kellene állapodni, csak utána szorgalmazni a demokratizálódást. Egyébként pedig rendkívül nagy arányú fejlődés ment végbe a palesztin társadalomban. Az iskolázottság mértéke, a diplomások és a doktori fokozattal rendelkezők aránya igen magas; a Hamász minden vezetőjének, képviselői és jelöltjei többségének is egyetemi diplomája van. Sorra jönnek létre a civil szervezetek. Március 28-án lesznek az izraeli választások, Abbász föl is kérte a héten a Hamászt kormányalakításra, de Izrael úgy ítéli meg, hogy ezáltal ellenséges kormányuk lesz a palesztinoknak.
– Lehet, hogy saját demokráciafogalmunkat is át kell értelmeznünk az iszlámmal folytatott dialógus tükrében?
– A Nyugat sok mindent átvett az iszlámtól, és ez a folyamat folytatódhat. A nyugati civilizációban erőteljes a modernitás, többek között az individualizmus kritikája. Ugyanakkor az iszlámban is megvannak a racionalista tendenciák, amelyekről azt gondoljuk, hogy csak Európára jellemzőek; ezek főként a középkori iszlámban voltak jelen, mikor a görög tudományos munkák arab fordításban őrződtek meg az utókor számára. Aquinói Tamás – ahogy az egész skolasztika – Ibn Rusdon, a legnagyobb peripatetikus mozlim filozófuson keresztül ismerkedett meg Arisztotelésszel. Az iszlám több száz éves ibériai jelenléte közvetlen érintkezést biztosított a civilizációk között. Ez ma is így lehetne, és a demokratizálódást indirekt eszközökkel lehetne segíteni. Ali Mazrui, egy neves teoretikus alkotta meg az iszlamokrácia fogalmát, mondván, hogy a kereszténydemokrata, keresztényszocialista pártok mintájára lehetnének iszlám demokrata pártok is. Jobban kellene támogatni a változásokban érdekelt erőket, s akkor az iszlamizmus fegyveres szervezetei politikai mozgalmakká alakíthatók.