A szkeptikusok – természettudósok, egyetemi oktatók – a megoldást egyfajta tudományos ismeretterjesztésben látják, amelynek célja, hogy a tudományosság alapjait, megkerülhetetlen módszereit közérthető formában szegezze szembe az áltudományos hablatyolással.
E törekvés hazai története több mint tízéves. Egy ufófesztivál hatására 1995-ben székesfehérvári csillagászok, akik megelégelték az áltudományok ellenállás nélküli nyomulását, létrehozták a szkeptikus találkozót, amelynek minden évben a helyi kulturális központ, a Szabadművelődés Háza ad otthont. A budapesti szkeptikusok 2004 óta rendezik meg konferenciájukat évente a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Fizikai Intézetében. Az idei találkozó arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi adja a tudomány hitelességét.
Bíró Tamás tudományos tanácsadó (Központi Fizikai Kutatóintézet, BME Fizikai Intézet) Idő@fizika című előadásában azt mutatta be, hogy az ókori gondolkodóktól napjainkig meddig jutottunk el abban, hogy definiáljuk, tapasztalati úton igazolható matematikai képletekkel leírjuk, mi az idő, hogy minél pontosabban mérni tudjuk, s megismerjük természetét. Az előadó kitért azokra az einsteini relativitáselmélet nyomában fellépő elképzelésekre, hogy ha egy üzenet a fénysebességnél gyorsabb, akkor nem a jövőben, hanem a múltban jelentkezik, vagyis lehetséges időutazás, viszszamenőleges beavatkozás a múltba. Ezek az ötletek számos regénynek, filmnek vagy filmes adaptációnak adtak témát az elmúlt évtizedekben, amelyeket a kereskedelmi tévécsatornák ma is gyakorta sugároznak. Előadása zárórészében Madách-, Petőfi- és József Attila-idézeteken azt mutatta be, hogy a tudományosság és a legjobb irodalmi teljesítmények között nincsen ellentét az időről való gondolkodás tekintetében. József Attila az Eszmélet című versében például ott a termodinamika második főtétele és a kvantummechanika.
Dávid Gyula fizikus (ELTE TTK Fizikai Intézet atomfizikai tanszék) A nagy bummtól a nagy szakadásig – kozmikus butaságok és kozmológiai félreértések címmel a világ keletkezéséről szóló elméletekkel foglalkozott. Bemutatta, hogy korunk tudományossága meddig jutott el abban, hogy a matematika eszközeivel és kísérletekkel, tapasztalatokkal igazoltan megfejtse, hogyan keletkezett a világegyetem, milyen módon változik, s megjósolja, e folyamat miképp folytatódhat. Dávid Gyula kitért a természettudományos gondolkodáshoz is szükséges emberi képzelőerő hibás működésére. Az ember hajlamos ott feltételezni a végtelent, ahol valójában semmi oka rá, és fordítva. Nem tudják vagy nem merik elképzelni, hogy ha egyszer keletkezett a világegyetem, akkor valamikor végének is kell lennie. A világ keletkezését illetően egyre halmozódó kérdések kapcsán a fizikus a plazmakutatók gondjaira bízta napjaink és a jövő emberét. A plazmakutatók azonban nemcsak múltunk, hanem jövőnk, új energiahordozóink tekintetében is illetékesek. Zoltenik Sándor, az ELTE docense A Nap-szelídítés: energiatermelés magfúzióval címmel többek közt arról szólt, hol tartanak ma a magfúziós kutatások, s hogy mikorra lesz üzembe állítható az első környezetkímélő magfúziós reaktor.
A konferencia laikusok számára könynyebben emészthető délutáni programjában Csigó Péter egyetemi tanársegéd (BME, Média Oktató Kutató Központ) Az elveszett paradicsom, avagy a közbizalomvesztés anatómiája címmel azt igyekezett számba venni, mi vezetett mára ahhoz az állapothoz, hogy megrendült a közbizalom a tudományosságban, s azt a kérdést is feltette, az áltudományos elméletek „nagybani” fogyasztása egyben azt is jelenti-e, hogy az emberek ma inkább ez utóbbiakban hisznek. Gyorstesztet végzett először is a javarészt egyetemi oktatókból és hallgatókból álló közönség körében. Arra a kérdésre, hogy ki olvasta már az „ufószakértő” Egely György valamelyik könyvét, a jelenlévők háromnegyede tette fel a kezét, mikor az előadó az iránt érdeklődött, ki ért egyet Egelyvel, csupán egyvalaki jelentkezett, de ő is hozzátette, hogy csak részben. Az eredmény egybevágott az előadó szociológus kutatási eredményeivel, amelyek szerint az, hogy népszerűek az áltudományos munkák, még nem jelenti, hogy a legtöbben hisznek is közreadóiknak. A tudomány térvesztését Csigó az olyan posztmodern intézmények népszerűségvesztésével hozta kapcsolatba, mint az állam, a politika, a magaskultúra, az egészségügy és így tovább. Döntő szempontnak tekinti azt is, hogy az érvényes természettudományos világképpel összeegyeztethetetlen vagy annak látszó nézetek néhány évtizeddel ezelőtt még alig voltak hozzáférhetők, ma pedig válogatás nélkül ömlik ránk mindenféle információ, és erre az állapotra az embereknek igényük van. A tudományosság – mint mondta – azért is szorult háttérbe, mivel eredményeivel, technikai civilizációnk vívmányaival szokás kapcsolatba hozni a környezetszennyezést, a természeti környezet pusztulását, az ózonlyukat, a savas esőket.
Montskó Éva, a Magyar Televízió Delta című műsorának főszerkesztője arról beszélt, milyen ma a tudományos ismeretterjesztés helyzete az elektronikus médiában. A háttér-televíziózás gyakorlata alaposan megnehezíti mindazok munkáját, akik hitelesen kívánnak tájékoztatni tudományos kutatásokról és eredményekről. A nézők gyakran keverik a műsorokat, nem tudják, hogy a Fókuszban, a Magellánban vagy a Deltában láttak-e vagy hallottak valamiről. Nem jegyzik meg, hogy kísérletről vagy már kapható szerről szól-e a hír. A nézettségi versenyben a kereskedelmi csatornák hangzatos hírekkel igyekeznek előállni, nemigen vizsgálva, hogy az információnak mi köze a hiteles tudományossághoz. Montskó Éva ugyan egyetértett azzal, hogy az áltudományos áradatban a Mindentudás Egyeteme című program és annak televíziós közvetítése sikertörténet, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az adásokat meghökkentően kevesen nézik a tévében. Ennek egyik oka, hogy az előadók gyakran nem előadóművészek is egyben, a felvételek készítői pedig nem fordítanak kellő gondot arra, hogy a vetített változat lekösse a nézőt. Härtlein Károly tanszéki mérnök (Műegyetem Fizikai Intézet) Áltudósok griffmadara a média címmel továbbgörgette a közvetítő szereppel kapcsolatos mai problémákat. Előfordul ugyanis, hogy a médiát, amelyben a szakújságírók egyre inkább háttérbe szorulnak, alaposan megvezetik az áltudósok. Példaképp említette a Biosmog-konferenciát, amelyre őt és számos kollégáját hívták meg olyan tudósok, akik fiktív tudományos kutatói háttértörténetet kanyarítottak maguknak a meghívóhoz. Hogy a megvezetetteket nemcsak a tévériport készítői között kell keresni, azt az is bizonyítja, hogy a „bioszmog” ellen ajánlott védőeszköz, a biosild a Sulinet programban is megvásárolható. Härtlein Károly azt is hangsúlyozta, hogy az áltudományos szemfényvesztők gyakran legfontosabb célja, hogy hiszékeny, kétségbeesett emberekből minél nagyobb összegeket csaljanak ki. Példaképp említette a Kossuth rádió éjszakai távgyógyító műsorát, amelyben egy idős úr a beteg kedvenc kazettájára rávezeti az illető „rezgéseit” majd mint gyógyítóeszközt, visszajuttatja a kazettát, amit most már csak hallgatni kell a gyógyulás érdekében.
Az előadó panaszt tett a műsor kapcsán az ORTT-nél, azonban mint kiderült, a testület egy-egy műsor esetében a hitelességet nem, csak a kiegyensúlyozottságot vizsgálhatja. A mérnök szerint talán az lehetne a megoldás, ha a Magyar Rádió elé vonulva többen is követelnék, hogy a műsort a továbbiakban ne sugározzák. Härtlein kitért arra is, hogy mivel a természettudományos kutatás és oktatás céljaira évről évre kevesebb a pénz, a magántőkének előbb-utóbb oroszlánrészt kell vállalnia a finanszírozás terén, s könnyen előfordulhat, hogy az áltudósok maguk mellé tudják majd állítani a jó szándékú, ám hiszékeny, az áltudományos útvesztőkben eligazodni képtelen mecénásokat.
origo.hu
Ezen múlt, hogy nem Erdő Péter lett az új pápa, hanem Prevost bíboros
