Vincze S. Tamás (Budapest): A minap az egyik reggeli tévéműsorban Áder János volt a vendég, akit Havas Henrik kérdezett. Maga a beszélgetés rossz hangulatú, kényszeredett volt. Nem is főként a tartalom miatt: nekem igazából a nyomott légkör, az ellenzéktől tisztes távolságot tartó, jobbára ingerült Havas viselkedése tűnt fel. És ugyanez a jelenség az MTV Nap-keltéjében már régóta. A két reggeli műsoron nagyon meglátszik, hogy az ellenzékkel szívük szerint szóba se állnának. Bánó Andrásról például lerí, hogy nem hisz a Fidesznek; kérdezni ugyan kérdez, de a válaszra már nem figyel, hamiskás-cinikus mosolya pedig sokatmondó. Csak az előítéletei érdeklik és az, hogy azokat minél gyorsabban igazoltassa. Ezt csinálja Havas is. Négy éve ilyenkor bezzeg nem ez volt a helyzet. A médiaelit egyértelműen az ellenzék oldalára állt, hatalmas alákérdezések voltak, érzelmi-politikai azonosulások meg elszánt, sőt dühödt kormányellenes hozzáállás. Láthatja mindenki: sajtó nélkül nincs politika, győzelem meg még kevésbé.
Paál István (Budapest): Hallottam az MSZP legújabb választási trükkjéről. Bedobták a köztudatba, hogy valakik fenyegetik Gyurcsány miniszterelnök családját. Az életére törnek. Ez roppant mulatságos. Keresztény magyar ember nem tör senki életére. Ez a balliberális oldal sajátossága. Emlékezzünk csak: négy évvel ezelőtt MIÉP-es jelöltet vertek meg. A PSZÁF lemondatott elnökét is megverték. Legutóbb a Fidesz-cédulát terjesztő idős hölgyet támadták meg. Úgy gondolta az MSZP kampánystábja, hogy ezt az önsajnáltató politikai marketingfogást megjátssza. Hátha bejön, és szimpátiát kelt, hogy a miniszterelnök politikától távol álló feleségét, családját támadja a vizionált „szélsőjobboldal”. Ez már tényleg a negatív kampány teteje. Emlékezzünk arra, amikor a liberális média szólított fel Orbán Viktor likvidálására, vagy a Tilos Rádió bemondójára, aki minden keresztényt ki akart irtani. Van még magyar ember, aki bedől ezeknek a szemenszedett hazugságoknak?
Tóth Gy. László (politológus, publicista): A lap február 16-án megjelent számában Kun Béla életrajzára hivatkozva azt állítottam, hogy az 1956-os Intézetben történelemhamisítás folyik. Kissé ingerült és kioktató válaszában (MN, 2006. február 24.) az 1956-os Intézet főigazgatója, Rainer M. János kénytelen volt elismerni: az általuk szerkesztett életrajzból valóban hiányzik, hogy Kun Béla 1920–21-ben „a krími Forradalmi Bizottság elnökeként vezető szerepet játszott az ottani kemény megtorlásokban (ezen tízezrek meggyilkolását kell érteni – T. Gy. L.). Ezt a hibát alkalomadtán korrigáljuk.” Egy ilyen beismerés után lenne ok a szerénységre. Ehelyett Rainer M. azonnal biztosít mindenkit, hogy ez az ő anyagaikban másutt nem fordulhat elő. Ez nyilvánvalóan véletlen, egyébként sem szabad „egyetlen hiányos” elem alapján ítélkezni. A balliberálisoktól megszokott módszerrel nem cáfolják, hanem kikérik maguknak, és a leghatározottabban visszautasítják a jelzőimet és a megállapításaimat. A főigazgató magabiztosan közli, hogy ő és társai – Kende Péter, Kupa Mihály, Mécs Imre, Vitányi Iván stb. – továbbra is óvakodnak a jelzős szerkezetek használatától, mert akármiről legyen is szó, ezek a kérdések „tudományos diskurzus részei, amelyek semmiféle történeti kérdést nem tekintenek elintézettnek néhány jól irányzott jelzővel”. Aki tehát a jövőben meg kíván felelni Rainer M. Jánosék magas szintű elvárásainak, jobban teszi, ha tartózkodik a jelzős szerkezetek használatától és Hitlert, Sztálint, Pol Potot vagy Mao Ce-tungot nem nevezi elhamarkodottan tömeggyilkosnak – megfeledkezve arról, hogy az említettek a „tudományos diskurzus részei”-nek tekintendők. A baloldali és liberális szellemi diktatúra relativizáló törekvései ellenére a felsoroltak tömeggyilkosok. Kun Béla is az volt. Minden „tudományos diskurzus” ellenére.
Dombi Lajos (Balatonfüred): Furcsa, felemás érzésekkel néztem a tudósításokat a hatvan évvel ezelőtt külföldre hurcolt sárospataki könyvek hazahozataláról. Örültem, hogy a jobb sorsra érdemes nemzeti kincsek végre a helyükre kerülnek. Elszomorított viszont, hogy szinte váltságdíjat fizettünk jogos tulajdonunkért. Óhatatlanul arra gondoltam: a mindennapi életben vajon eltűrném-e, ha hasonló módon megzsarolnának? Ha jogtalanul elrabolt javaimat megkerülésük után csak úgy kaphatnám vissza, hogy őrzési, kezelési díjat kellene fizetnem, hogyan venném mindezt? Jól tudom, ilyen velünk, állampolgárokkal nem történhet, hiszen a jogrend mindezt kizárja. Ugyanez állami szinten, úgy tűnik, elfogadott gyakorlat, bármily hihetetlennek látszik is. A magyarázat: az átadó államot a törvény kötelezi, hogy a „felmerült költségeket” megfizettesse. Véleményem szerint az ilyen törvény magát az államot minősíti. Szégyellje magát az az állam, ahol ilyen törvényeket jóváhagynak! És úgy időzíteni egy visszaadási eljárást, hogy éppen a kampány alatt történjen, s mindezt sikeres külpolitikánk betetőzésének feltüntetni, bizony nem dicsőség.
n
Gergely Csaba (Budapest): A héten jelent meg lapjukban Fricz Tamás Egy következmények nélküli ország című cikksorozatának újabb darabja. Ebben az előttünk álló választások legalább erkölcsi értelemben vett tisztaságát azzal javasolja elérni, hogy a jobboldalnak a választók megnyerésére erkölcsi célokat is meg kell hirdetnie, mert erre várnak az emberek, és ezzel érzelmileg is azonosulni tudnak. Nos, miközben a cikksorozat címében foglalt megállapítással teljes mértékben egyetértek, kételyeim vannak e javaslat működőképességét illetően. Hiszen a Fricz-féle következmények nélküliség azt is jelenti, hogy orrfacsaróan korrupciós ügyeknek nemhogy jogi, még csak erkölcsi következményei sincsenek; a közvélemény jelentős – meglehet, nagyobbik – része vállrándítással átsiklik felettük (na és?!), és a leleplezések egyszerűen leperegnek az elkövetőkről. A kettős állampolgárságról megtartott, gyászos végű népszavazás is azt látszott bizonyítani, hogy a mai magyar (magyarországi) társadalomból sajnos hiányzik a határon kívüli nemzetrészek iránti szolidaritás, és felülkerekedik benne a szűkebb saját (anyagi) érdekek féltése, különösen, ha erre saját kormánya még rá is játszik. Éppen emiatt került előtérbe 2004 decembere után az az érvelés, hogy értékek mentén, morális érveléssel nem lehet megnyerni a választókat. Helyette a jobboldalnak az érdekek felől közelítve, materiális ígéretekkel kell operálnia; a jólét, a létbiztonság kilátását felvillantania. Nyilván nem véletlen, hogy a Fidesz jelenlegi kampányában is ezek dominálnak. Hamarosan elválik, milyen eredménnyel.
origo.hu
A baloldal mindig rárontott saját nemzetére, Magyar Péter sem különb náluk
