Hozzávetőleg harminc madárinfluenzás hattyút altattak el a lengyelországi Torunban a helyi állat-egészségügyi hatóságok tegnapra virradóan. A H5N1 vírust először március 5-én, négy elhullott hatytyúban azonosították az észak-lengyelországi városban, ahol ezek után száztizenkét hattyút helyeztek megfigyelés alá egy madárházban. Szombaton hetvenkilenc madarat szabadon engedtek. A beteg szárnyasok elaltatását a Visztula áradása siettette – tudta meg a távirati iroda.
Időközben az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) megerősítette: Egyiptomban az elmúlt egy hónapban négy ember fertőződött meg a kórtól, és ketten közülük már meg is haltak – írta a Bloomberg. Burkina Fasóban három baromfiból levett mintában mutatták ki a kórokozót.
Indonéziában újabb halálos áldozata van a betegségnek: egy nyolcéves kislány, aki még tavaly vesztette életét – jelentették be tegnap. Orvosai először azt hitték, szívbántalmak miatt hunyt el, ezért mintáit csak a közelmúltban küldték el a WHO laboratóriumába. A kislány a kór huszonnegyedik indonéz áldozata – írta az AFP.
Ismeretes: hazánkban újabb öt elhullott bütykös hattyúban mutatták ki a madárinfluenza H5-ös vírustörzsének jelenlétét hétfőn. A fertőzött madarakat Nagybaracska térségében találták, ahol az új tetemekkel együtt már ötvenöt szárnyasról derült ki, hogy madárinfluenzában pusztult el. Az öt újabb eset további intézkedést nem igényel – jelentette be Batiz András kormányszóvivő.
Amerikai kutatók számítógépes szimulációkkal igazolták: ha az emberről emberre terjedni képes vírusváltozat megjelenik, és azt a kialakulás helyén nem fékezik meg gyorsan, akkor a fertőzöttek a kontinensek közötti utazásaikkal néhány hét alatt elterjeszthetik a járványt az egész világon.

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?