Város a borostyánúton

A történészek szerint Sopron elődjét, Scarbantiát a borostyánkő-kereskedelem kedvéért alapították a rómaiak. Tacitus elmondja Germania című munkájában, hogy a suionok népe (a svédek elődei) „a gázlókban és a tengerparton tömegesen gyűjtik a borostyánkövet. Ők maguk nem használják, nyersen szedik, kidolgozatlanul szállítják, és csodálkozva fogadják a borsos árát...” Mert a borostyán, az őskori fák gyantájának megkövesült maradéka drága kincs volt, amelyet a germánok földjéről Pannónián át szállítottak a birodalom székvárosába.
A nevezetes borostyánút három folyó, a Visztula, az Odera és a Morva partjának érintésével szelte át a későbbi Dunántúlt.
Scarbantia e kereskedelmi útvonal fontos állomása volt. Római légiók állomásoztak itt, és sok obsitos katona kapott földet a város határában szolgálatai fejében. A rögökből előkerült emlékek tanúsítják, hogy a birodalom végvidékeiről ide vezényelt és sokféle nemzetet képviselő legionáriusok a vallásukat is magukkal hozták. Egyszerre dívott Jupiter és Juno, Ízisz meg Sarapis, Mithras és Silvanus kultusza, de az iráni eredetű manicheizmus és a kereszténység is képviseltette magát Scarbantiában.
A régészek ásója nyomán beszédes emlékek kerültek elő az Ikva partjáról. Például egy torzonborz Silenos-fejjel ékesített meg egy stilizált madarat ábrázoló borostyánszelence. Mindkettőben illatszereket tartottak a gazdag polgárasszonyok. Silenos, az erdőket járó félisten, Zeusz fiának, Dionüszosznak a nevelője népszerű lehetett, mert egy szépséges bronzszobron is megörökítették. Szőlőfürtöt tart a bal kezében, jelezve, hogy a mai napig virágzó szőlő- és borkultúra már akkor jelen volt Pannóniában.
A borostyánból nyakláncokat, gyűrűket, boglárokat és karkötőket, továbbá különféle vázákat és tégelyeket is készítettek. Egy scarbantiai borostyánkő gyűrű pecsétje a saruját kötő Venus istennőt ábrázolja. De nemcsak a méregdrága és becses baltikumi eredetű dísztárgyakat őrizte meg a föld. Használati tárgyak is tanúsítják szép számmal, hogy a legionáriusok tehetősek voltak. Bikát ábrázoló bronzszobor, asszonyfejjel és szarvassal ékesített csont hajtű, bort tartalmazó karcsú amfora, hamvak tárolására szolgáló üvegurna, sírokból előkerült megannyi cifra üvegedényke és bronzból való mécses gazdagítja a leletek sorát. Továbbá lándzsahegyek, emberarcot ábrázoló agyagedények, mozaikpadlók, valamint sír- és istenszobrok.
A várost átszelő borostyánút oldalában állt a temető. Az amfiteátrum területén, ahol Storno Miksa vezetett ásatást 1925-ben, állatketrecek nyomaira és áldozati állatok csontjaira bukkantak. Találtak továbbá egy – a sors istennőjét dicsérő – Nemezis-oltárt, de feltárták a Porta Libitinaet is, a halál istennőjének kapuját. Tizennégyezer lelket volt képes befogadni az amfiteátrum nézőtere. Tudni lehet azt is, hogy a véres játékok leghíresebb mestere (magister ludorum) egy kiszolgált veterán, bizonyos Caius Cotonius Campanus volt. Az esti előadások során agyagmécsesek világítottak – több mint százat találtak a régészek a lelátók omladékai közt…
A negyedik század vége felé egyre gyakoribb a „barbárok” betörése Pannóniába. A város lakói ekkoriban már zömükben keresztények. Sokakat rabszíjra fűzve hurcolnak el. Gyakori a járvány meg a tűzvész. Az élet egyre bizonytalanabb. A legionáriusok leszármazottai közül sokan délre vándorolnak. S bár a hajdani, büszke Scarbantia sosem néptelenedik el egészen, régi fénye és gazdagsága, amelyet a virágzó borostyánkereskedelemnek köszönhetett, a Római Birodalom bukásakor már csak távoli emlék.