Egy közismert hasonlat szerint minden élőlény olyan precíz szerkezet, mint az óramű. Bámulatos pontossággal végzi összehangolt működését, mintha mérnök tervezte volna. William Paley angol teológus nevéhez fűződik az a gondolatmenet, amelyet a leggyakrabban idéznek: ahol óra van, ott órásmester is van.
Ma az evolúciós gondolat viták kereszttüzében áll annak az „értelmes tervezettség” (intelligent design, ID) mozgalomnak köszönhetően, amely lényegében Paley gondolatait éleszti újra. Arról beszélnek például, az összetett szervek olyan bonyolultak, hogy részenként vagy apránként nem jöhettek létre, pláne nem véletlenszerűen, ahogy az evolúcióelmélet állítja.
Ezért aztán egy intelligens tervezőt kell feltételezni magyarázati elvként. De vajon csakugyan így van-e, s vajon azt is pontosan értjük, mit állít az evolúciós tanítás?
A Harvard Egyetemen nemrég elvégzett nagy hatású felmérés lesújtó képet rajzol arról, hogy akár csak a nagynevű intézmény hallgatói is pontosan értik-e az evolúciós elmélet alapvető fogalmait, illetve azt, hogy mit jelent egy tudományos elmélet. A kutatók nem azt firtatták, ki ért egyet az evolúcióelmélettel, hanem azt, hogy a megkérdezettek szerint mi az, amivel egyetértenek vagy nem értenek egyet. A szerzők azzal zárják tanulmányukat, hogy jelentős részben a tudományfilozófiai ismeretek hiánya felelős a tudatlanságért. A tudományfilozófia egyik fontos kutatási területe az elméletek és a tudományos magyarázatok szerkezete, vagyis azon tényezők vizsgálata, amelyek megalapozhatnak és működővé tehetnek egy elméletet, vagy amelyek révén megmutathatjuk, hogy az téves. Az alábbiakban tudományfilozófusként az evolúcióelmélet hasonló vonatkozásairól beszélek, hogy meglássuk, miben tévednek az ID hívei.
Az evolúció régi gondolat, számos előzménye van, ám a modern elmélet kiötlése Charles Darwin nagy művéhez, A fajok eredete (1859) megjelenéséhez köthető. Darwin az első, aki szisztematikus munkával feltárja, majd világos egységbe foglalja az élőlények korábbi földrajzi elterjedésére vonatkozó ismereteket, és összekapcsolja azzal, amit mai körülmények között megállapíthatunk a változatok és a változékonyság megjelenéséről. A kettő közötti kapcsolatot a szerző a geológiából átvett gondolattal teremti meg, amely azt állítja, hogy a régi földtani formákat a ma is működő természeti erők hozták létre. Az evolúció darwini gondolata nem más, mint ennek átfogalmazása az élővilágra. Darwin Malthus nyomán felismeri, hogy a természet ehhez hasonlót magától is alkalmaz: az adott élőhelyen született egyedeknek csak egy része lesz képes fennmaradni és tovább szaporodni. Ez a természetes kiválasztás gondolata.
A darwini kor vitái vallásos és világnézeti, még inkább érzelmi alapúak. Holott Darwin világosan fogalmaz műve sokat idézett utolsó bekezdésében, amelyben „felemelő elképzelésnek” nevezi, hogy a Teremtő olyan világot alkotott, ahol a körülöttünk lévő törvények hozzák létre az élő formák mai gazdagságát. Ennek ellenére újra meg újra felmerül, hogy „választani kell” a bibliai teremtés és a tudományos elmélet közül a kettő ellentmondásai miatt.
Lássuk a két „felet” közelebbről is! Egyik oldalon az evolúció bizonyítékai állnak, amelyek olyan szilárd egységet alkotnak, hogy nincs helye értelmes kételkedésnek. Sajnos kevesen értik meg, hogy az evolúcióval kapcsolatban két különböző kérdésről van szó, amelyet világosan el kell választani:
Egy dolog az evolúcióelmélet és más maga az evolúció.
Az evolúció maga tény, nem pedig „elmélet”, főleg nem az utóbbi szónak a magyar nyelvbe is lassan beszivárgó angolszász értelmében.
A tudomány elsősorban tényekkel foglalkozik, s csak ezután jönnek a tényeket magyarázó elméletek. A valóságban ez sokszor bonyolultabb, hiszen a tények megállapításához már szintén valamiféle elméleteket veszünk igénybe, de a mostani célra mindez használható. Elméleten olyasmit szokás érteni, ami tényeket vagy jelenségeket más tényekkel vagy jelenségekkel magyaráz – már ezen a ponton is sejthető, hogy olyasmi, mint az ID, amely tények helyett egy „elvet” hív segítségül, nem a tudomány útját járja.
Miért nem közismert, hogy az evolúció tény és nem elmélet? A harvardi kutatók által emlegetett tudományfilozófiai ismerethiány mellett ennek oka lehet az is, hogy Darwin maga mind a kettőről beszél A fajok eredetében. Egyszerre akarja bizonyítani, hogy megtörtént az evolúció, és megmagyarázni, hogyan történhetett. Hogy a kettőt egyetlen egységbe kapcsolta, az csak emeli Darwin szellemi teljesítményét, elfedi viszont, hogy itt logikailag két különböző dologról van szó, s hogy az egyik nem függ a másiktól.
Nézzük, melyek azok az alapvetések, amelyeken az evolúció tényéről való tudásunk nyugszik. Mindössze kettőt emelek ki, s éppen nem a népszerű őslénytani kérdéseket.
Darwin egyik legfontosabb felfedezése, hogy beszédes mintázatot mutat a fajok és változatok földrajzi elterjedése. Ennek nyomán Humboldt és a közelmúltban MacArthur végzett úttörő munkát a közben biogeográfiának elnevezett területen. Darwin egyrészt megállapította, hogy a fajok nem azonosíthatók a jegyeik alapján, hiszen ezek az egyedek és a földrajzi helyzet függvényében változékonyak. A fajt pusztán kényelmi eszköznek tekinti e képlékeny halmaz megnevezésére, s azóta így használjuk mi is. Nincs tehát „oroszlán”, csak „oroszlánok” vannak, amelyek mind különbözőek, s kicsit ízlés dolga ezek után, hogy hol vonjuk meg a határt a rokon fajokhoz képest.
Másrészt felismeri azt is, hogy a tapasztalt mintázat nem lehet más, mint a vándorlással és leszármazással való változás lenyomata. A feltérképezett biogeográfiai mintázatoknak bármely egyéb, az evolúció nélküli magyarázata ugyanis olyan elfoglalt teremtőt kellene feltételeznie, akinek a puszta elképzelése is abszurditás. A bizonyítékok másik csoportját alkotják azok a formák, amelyek evolúciós zsákutcákról számolnak be, hibákról, illetve olyasmiről, ami az adott célra alkalmatlan vagy ügyetlen, s ezért csak az evolúció fényében érthető meg.
A csökevényes szervek olyasmik, mint a kérődzők bőr alatt maradó metszőfogai vagy a delfinek egymáshoz képest nem mozgó, részben összenőtt kézcsontjai. Darwin szóhasználatával élve ezek használaton kívüli szervek, tehát feleslegesek vagy károsak. Létük többféle okból is kizárólag az evolúció tényével magyarázható. Egyrészt nincs olyan tervező vagy teremtő, aki ilyet alkotna, hiszen ezek „roszszak”. Másrészt két műben lévő közös hibák alapján egy plágiumpert is meg lehet nyerni, a közös csökevények tehát itt is közös ősre utalnak. Végül a csökevényes szervek igen változékonyak, amit már maga Darwin is használaton kívüli voltuknak tulajdonított, s ami egyben mai torz alakjuknak is az oka a hosszú leszármazás és módosulás láncolatain keresztül. Manapság befagyott véletlennek nevezik az ilyesmit: hogy egy véletlen módosulás tartósan megmarad pusztán azért, mert öröklődik.
Jogos a kérdés: hogyan tovább? A valóságos evolúciós utak a jövő felé elágaznak, sokféle lehetőséget hoznak létre. Sokszor apróságokon múlik, hogy megjelenik-e bizonyos ág, és ha igen, sikeres lesz-e. Az evolúcióelmélet értelmében egyáltalán nem biztos, hogy az ember az evolúció csúcsa. Lehetett volna az egy értelmes dinoszaurusz, sőt az is elképzelhető, hogy a fejlett értelem megjelenése maga is esetlegesen történt meg, s nekünk mindössze „szerencsénk van”, hogy velünk esett meg.
Talán sokaknak meglepő, de pusztán példákkal nem cáfolható az evolúció elmélete vagy más tudományos elmélet. Sőt nem is szabad bemenni a példák zsákutcájába, mert ez a kutatás feltartásához vezet. Az evolúcióelmélet attól még nem lesz téves, ha nem képes megmagyarázni egy kiválasztott eseményt egy adott pillanatban. Egy elmélet leginkább olyan, mint a kutatási program, amelynek során szép lassan haladunk előre a megismerésben. Fontos kérdés: vajon „egyetlen lépésben” van-e esély egy radikálisan másfajta élőlény keletkezésére?
Ez valóban sokáig fejtörést okozott az evolúcióelméletnek, bár az élőlények morfológiai sorával kapcsolatban mégis kevesen gyanakodtak globális ellenpéldára. A formák sorában ugyanis „volt logika”, ami arra utalt, hogy helyes a leszármazási elképzelés. Az utóbbi idők nagy felfedezéseinek egyike az úgynevezett homeobox gének megtalálása, amelyek közösek számos élőlényben, az egyedfejlődést szabályozzák, s arra utalnak, hogy lehetséges radikális átmenet. Mindössze egyetlen gén megváltoztatásával az akvaristák által is jól ismert sóféreg formát vált a hatlábú és a százlábú alak között!
Két egészen másfajta kifogás vagy tévhit következik, az első a tudás szabadságára utal.
Milyen alapon zárnánk ki például az ID-t a tudomány demokratikus közösségéből? Hiszen mindenkinek joga van másféle nézethez! Igen, ez így van, de „alkotmányos értelemben”. Ebben az értelemben bárkinek joga van zongorázni is, mégis évekig kell tanulni, hogy érdemes legyen meghallgatni. Ugyanez a helyzet a tudományos nézetekkel: bárkinek joga van hozzájuk, de nem várható el, hogy pusztán ennek alapján meghallgassák őket. A tudás nem demokratikus. A tudomány egésze demokratikus, mert lehetővé teszi, hogy bárki elsajátítsa és megvitassa, miután megtanulta azt. Az ID és más evolúcióellenes nézetek, illetve a biológia vitája ebben az értelemben tehát nem is vita, hanem a biológia részéről csak ismeretterjesztés.
Lényeges viszont hozzátenni, hogy attól még nem lesz igaza egy tudományos nézetnek, ha információhiányos ellenféllel szemben fejti ki teóriáit. Az evolúcióelmélet nem attól igaz, hogy az ellenfelei nem értik. A tudományos igazság dinamikája a tudományon belül érvényesül, és biztosak lehetünk benne, hogy sokat kell még finomítani az evolúcióelméleten, ahogy már ez eddig is történt.
Gyakran hallani, hogy a tudomány elszegényíti, az evolúcióelmélet pedig az értelmétől is megfosztja a világot. Azt szokták emlegetni, ha minden „csak” véletlen, akkor semmi sincsen, aminek értéke volna.
Csak az mond ilyesmit, akinek fogalma sincs az evolúcióelméletről. Természetesen igaz, hogy az evolúció ténye áttételesen kiiktatja a vallási tanítások közül azt, hogy az emberi képességek transzcendens eredetűek. Ám pontosan az evolúció révén ismerhetjük majd meg a korai emberi közösségben megjelent kooperációt és összetartást vagy az agresszió sajátosan fajspecifikus, emberi kontrollját, amely a legszelídebb emlőssé tette az embert.
Végül: mi várható a jövőben? Vajon újra győz-e az evolúcióelmélet, ahogy a múltban is többször megtörtént? Emblematikus, hogy anynyian támadják az evolúciót, a többi tudományos elméletet viszont kevesebben. Az evolúció annyira ellentétes naiv, hétköznapi várakozásainkkal, a megértése pedig annyira nehéz, hogy általános elfogadása talán sohasem várható. Az evolúciót mint tudományos elméletet nem kell félteni. Azt viszont nehéz megjósolni, milyen új vitákat, esetleg pereket kezdeményeznek majd az ID vagy más mozgalmak, s azt még kevésbé, hogy mi történik ezek során. Olyan sok tényezőn, sokszor apróságokon múlik a jövő, hogy már csak ezért sem lehet előre látni – éppen az evolúcióelmélet tanítja ezt.
A fenti szöveg a május 8-án elhangzott előadás rövidített változata. Megtekinthető 13-án (szombaton) 10.40-kor a Duna Televízió és 14-én (vasárnap) 10 órakor az MTV, valamint 1.30-kor az M 2 műsorán. A következő előadást 15-én 19.30-kor a Jövő Háza Teátrumban (Budapest II., Fény utca 20–22.) Katona Gyula tartja Hogyan lett „magyar matematika” a kombinatorika? címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Újabb harckocsikkal bővült a dandár – képeken mutatjuk a high‑tech páncélos szörnyeket
