Menekülés madarakhoz

k ö n y v e s h á z

Aki a természetet járja, hazára lel – ezzel a sommás kijelentéssel indokolja a képzőművész, művészetpedagógus, extelevíziós és ismeretterjesztő Szemadám György, hogy könyv alakban közreadja negyven-egynéhány esztendei madarászéletének tapasztalatait. A Madarak, madarászok és más csodalények című Széphalom-kiadvány – amelyet az író saját festményeivel illusztrál – azonban nem csupán egy lelkes természetjáró emlékirata, hanem tudománytörténeti leírás és környezetvédelmi segélykiáltás is. Négy évtized távlatából a szerző már igen pontosan fel tudja mérni s ki meri mondani, hogy a természetet felelőtlenül romboló ember milyen változásokat idézett elő a Kárpát-medencét oly igen kedvelő madarak világában. Sőt azt is meggyőzően képes érzékeltetni, hogy a hivatásos madárvédők miféle szélmalomharcra vannak kárhoztatva a teremtett világgal felelőtlenül gazdálkodó társadalmakkal szemben.
A világos szerkezetű s igen olvasmányos kötetnek három – önmagában is megálló – része van. Az első szakasz nem más, mint természettudományos megalapozottságú himnusz a hazánkban föllelhető gazdag madárvilágról. A madarak térképe szerint – írja Szemadám György – a Kárpát-medence határvidék. Az egész világon körülbelül kilencezer madárfaj él, Európában ebből körülbelül négyszázötven fordul elő. Magyarországon a nyilvántartásba vett madárfajok száma négyszáz körül van… Azaz, ezt már nem a szerző mondja ki, hanem a fellelkesített olvasó: Magyarország Európa legtöbb madarának kedvelt tartózkodási helye, átmeneti vagy állandó otthona.
Ma még, talán… „Jó” magyar szokás szerint ez a Kárpát-medence madárvilágáról szóló himnusz a bajokat, az aggasztó jelenségeket is felsorolja. Mint Kölcsey Ferenc a nemzet Himnuszában: „Hajh, de bűneink miatt…”, Szemadám György is felidézi azt az elképesztően sok változást, amelyet természetjáró körútjain majd fél évszázad során észlelt és madarásznaplójában rögzített. Egyes fajok eltűnéséről, mások elszaporodásáról tudósítanak e naprakész jegyzetek, olyasfajta jelenségekről, mint amilyen az emberi szervezetben a láz: a betegség jeleiről. „A természet örök naptárában – olvassuk a madaras könyvben – ez a negyvenhárom év néhány tünékeny pillanat, amelyben szinte semmilyen változást nem volna szabad érzékelni.” Az érzelmileg kellőképpen megragadott olvasónak ezután azt meséli el Szemadám György, hogy az 1960-as évek erősen behatárolt szellemi lehetőségei között milyen távlatokat nyitott az embereknek a „politikamentes”, éppen emiatt igen vonzó, hazaszeretetre ébresztő természetvédelem és természettudomány. E természetvédő egyesületekről, madarász példaképekről és mesterekről szóló lapok is gondolatgazdag részei Szemadám György könyvének. Nem kevesebbet tanúsítanak ugyanis, mint hogy az élővilág a legsanyarúbb társadalmi viszonyok közt is képes értelmes célokkal ellátni a kiüresedett lélekkel, megfélemlítetten lődörgő tanácstalanokat. A középiskolai oktatás kényszerpályán zakatolt 1956 után, a tanulóifjúság a legtöbb helyen pártszerűen intézkedő iskolaigazgatók, szakfelügyelők és tanárok kiszolgáltatottjaként élte mindennapjait. De az erdőt járva vagy a madártani intézetben barátságos madarászok és jófajta szakkönyvek társaságában biztonságban érezhette magát gyerek és felnőtt egyaránt. A kelet-közép-európai létnek értelmet adó biztonságban. A Széphalom Könyvműhely szép kiadványa a legnagyobb terjedelemben ezt az életfilozófiává s élethivatássá lett természetelvűséget részletezi. Azt sorolja, hogy mi mindentől óvta meg és mi mindennel ruházta fel morálisan is a környezet szeretete azokat, akik a társadalmi igazságtalanságok elől erdők, mezők világához, égi vándorok megfigyeléséhez menekültek.
Szemadám György első bejegyzése a madarakkal kapcsolatos megfigyeléseiről vezetett naplójában – könyvének állítása szerint – 1962 áprilisából való, az utolsó 2005 májusából. A két dátum között több ízben is nagyot fordult az emberek világa, de aki ez idő alatt is a természet közelében élt, rendszerint ép testtel és ép lélekkel élt meg minden változást. A festőművész Szemadám, aki hosszú időn át tartott sikeres művészetpedagógiai előadásokat a Nemzeti Galériában, aki a „királyi” televízióban hozta képbe azokat a kollégáit, akiket a kádári időkben száműztek a hivatalos képzőművészeti életből, a madarakról soha nem feledkezett meg. Négy évtizeden át gyűjtött ismereteit a Madarat tolláról című televíziós sorozatban adta közre, méghozzá a legalkalmasabb időben. Amikor már az embermilliókat veszélyeztető influenzákból nem lehetett világraszóló szenzációt csiholni, s az elektronikus média közreműködésével a madárinfluenza rémével riogatták az emberiséget, Szemadám György mozgóképpel, majd könyv alakban is arról kezdett beszélni, hogy a teremtésnek milyen csodálatos lényei a madarak. A szajkó, a pettyes kakukk, a túzok, a vörösbegy, a rétisas, a kócsag… Aki látta sorozatát és olvassa a könyvét, nem fog félni a madaraktól, akárhogyan ijesztgetnek is velük.
(Szemadám György: Madarak, madarászok és más csodalények. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2005. Ára: 2900 forint)