A pedagógusszakma tisztes helytállása

A 70-es, 80-as évek szele csapott meg, amikor május 26-i levelezési rovatukban Mayer József kioktató hangvételű válaszreakcióit olvastam Ritter Betty A közoktatás hanyatló színvonala című, korábban megjelenő írására. A középiskolai tanárnő mondanivalójában az OKI vezetője nehezményezi a kritikát, mivel az súlytalan, hiszen nem képes egyidejűleg új javaslatokat megfogalmazni. A pedagógusokat „kiegyenlítettebb (ön)értékelésre” szólítja fel, s ettől majd – szerinte – emelkedni fog a pedagógusszakma presztízse.
A tanárnő írásait már ismerem a Mester és Tanítvány című pedagógiai folyóiratból, amiknek alapján számomra az derült ki, hogy tanári munkájában képes az önértékelésre és az önkritikára is. Ezzel szemben Mayer József állításait – nem kis szerénységre valló megnyilvánulással – az önmaga által írt vagy szerkesztett művekkel bizonyítja. Ritter Betty írásában olyan problémákat vet föl, amik bizony leggyakrabban nem a pedagógus egyéni döntésein múlnak: mint például az érettségi követelmények, a tananyag kérdései, a tanári túlterhelés. Az osztályösszevonásokról, az óraszámemelésekről nem szólt Mayer József, aki szerint a tanárok jelenleg egyáltalán nincsenek túlterhelve a 20-40 évvel ezelőtti állapotokhoz képest.
Közel 35 évet töltöttem a pedagógus pályán, és nem bánom, ha meglátásaim nem egyeznek meg Mayer Józsefével. A mindenkori oktatásirányítás igenis felel az oktatás-nevelés színvonaláért, mivel a pedagógusoktól kimondva vagy kimondatlanul a döntései, irányelvei végrehajtását, megvalósítását követeli meg. Inkább az a csoda, hogy az oktatásirányítás jelenlegi, botrányos színvonala mellett még van tanítás, s nem dőlt romba minden. Jöjjön néhány fontosabb, a pedagógusok véleményét figyelmen kívül hagyó döntés, ami szakmánk kiszolgáltatottságát, eszköztelenségét a végletekig fokozta, szakmai kompetenciájukat semmibe vette, szinte nevetségessé tette, megvetette. Az osztályozás, az osztályismétlés eltörlése az alsó tagozatban. Ezt már a „bukásmentes iskola” jelszavával egyszer kipróbálták a 70-es évek végén, nem vált be. A házifeladat-adás korlátozása. Ez is ismerős az adott időszakból. A szülők, a tanulók jogainak túlhangsúlyozása a pedagógussal szemben. Ennek a fenyegetőző, szívesen feljelentgető szülők bizonyára nagyon örültek a magatartási és tanulmányi követelményeket is támasztó tanárokon hahotázva. A drogliberalizáció elfogadtatására tett törekvések, a tanár titoktartási kötelezettségei a szülővel szemben. (Ezt nem minősítem.) A nemzeti kultúra elsorvasztása, a tananyag elsilányítása, a követelmények önkényes megnyirbálása az egyetemes és nemzeti értékek rovására. Körzetesítés, a kisiskolák fölszámolása. Ezzel is a 70-es évek végén próbálkoztak. Érettségibotrányok. A továbbképzési rendszer leépítése. Több tízezres továbbképzési díjak megfizetésére képtelenek a pedagógusok. Forrásmegvonások az oktatás-nevelés minden szintjén, az óvodáktól a felsőoktatásig. Az egyházi intézmények hátrányos megkülönböztetése, burkolt ellehetetlenítése.
Ám mindezek mellett Mayer József értelmezése szerint a legfőbb hiba a pedagógusok hiányos önkritikájának és új javaslatainak a szűkössége. Szerencsére a kép azért nem ilyen egyoldalú. Az elhivatott, munkájukat a csapnivaló oktatásirányítás ellenére is kimagaslóan végző tanárok, tanítók még elég sokan vannak. Többen közülük átvészeltek már hasonló időszakokat. Talán véleményük, javaslataik is vannak, de ez senkit sem érdekel a döntéshozók körében. Lehet olvasni sok érdekes véleményt, javaslatot, például az egészségnevelésről is, ami – a minisztériumi kommunikációval ellentétben – nem csak az iskolai büfék kínálatáról szól.

Horváth Gabriella
tanár, Budapest