A szikszói gótikus templom

Rejtőzködő Magyarország

Miskolcról Kassa felé haladva a Hernád menti középkori nyomvonalú kalmárúton – a mai 3-as fő közlekedési úton – az első nagyobb helység Szikszó. Bár lakossága az utóbbi két évtizedben fogyatkozik, még most is hatezren élnek a városi rangú településen.
Az írásban első ízben 1307-ben – Zygzow alakban – szereplő községben, amely az Árpád-korban az Aba nemzetség birtokainak része volt, Károly Róbert király oklevelet keltezett ekkor. Az 1312. évi rozgonyi csata idején az Aba nembeli Szikszai Marhard fia, Mihály mester, hat évvel később Pál nevű fivére a földesura. Két papja fizetett 36, illetve 24 garas pápai tizedet 1332-ben, ami arra utal, hogy a településnek két módosabb temploma is volt ez időben. A Szikszón keresztülfolyó Vadász-patak völgyében honfoglalás kori sírokra bukkantak, a mai református templom helyén feltárt öreg cinteremben pedig XII. századi temetkezés leletei kerültek elő. A helység tehát több mint egy évezred óta folyamatosan lakott. Története bővelkedik eseményekben. Szerencsére írásos adatokban is: az I. Lajos király uralkodása idejében, 1351-ben még „villa Zygzou” 1392-ben már „civitas”, azaz alig négy évtized leforgása alatt közönséges faluból kiváltságos várossá lépett elő. Luxemburgi Zsigmond király egy évvel korábban Nagy Lajos leányának, Mária királynőnek ajándékozta; az 1400-as években a koronához tartozott, majd évszázadokon át a Perényi család birtokolta.
Egy 1387-ből származó oklevél fontos adatot örökített meg Szikszó templomának múltjára vonatkozóan, ekkor nyert ugyanis engedélyt Szikszai Miklós mester arra, hogy hidat verjen a Hernádon a templom építése céljából. A tatárjárás előtt már létezett, hatszor hat méteres hajóterű, félköríves szentélyű, román stílusú templom helyén eszerint ekkortájt fogtak a tekintélyes nagyságú gótikus egyház építéséhez.
A csaknem negyven méter hosszú, háromhajós épület méltó volt a település városi rangjához. A mellékhajókhoz mindkét oldalról kápolnák csatlakoztak, a külső támpillérek rendje tekintélyes boltozatról árulkodik. Széles nyugati homlokfalának tengelyében, a vaskos torony alatt nagy ívű, gazdagon tagolt csúcsíves bejáratot láthatunk, a déli gótikus díszkapu pedig – az orommezőt kétfelől keretező, liliomfonatos kőráccsal – a kassai Szent Erzsébet-székesegyház korabeli királyi építkezésének hatását és színvonalát mutatja. Az egészen az 1500-as évek elejéig elhúzódott építkezés további megmaradt részletei mind-mind az udvari főméltóság Perényiek bőkezűségét – és a fontos kereskedő út menti város árumegállító jogának bevételét – tükrözi.
Perényi Gábor 1538-ban áttért a református vallásra. Az addig a bárói família kegyurasága alatt lévő Nagyboldogasszony-plébánia ettől fogva Szikszó protestáns gyülekezetének egyháza. A mohácsi csatavesztés után, a török veszedelem félelmében ekkor még csak az új liturgiának megfelelő belső átalakítást végeztek az épületen, az igazi átépítésre a török időkben került sor.
A város 1558-ban, majd 1566 és 1577 között újabb négy alkalommal súlyos támadásnak volt kitéve. A lakosság a lőréses védőfallal megerősített templomba menekült, ahová a füleki bég csapata nem tudott betörni, sőt a toronyból a védők néhány törököt lelőttek. A következő évszázadban a bécsi udvar megbízásából sánccal is körülvették, majd olasz bástyás erőddé fejlesztették a fontos települést. Az ily módon a felső-magyarországi bányavárosokat védő végvári rendszer tagjává lett helység képét – „Sixo” felirattal – egy 1660-ban megjelent metszet örökítette meg. Jól látható az ötszögletű várfalon belül a hegyes toronysisakú, gótikus templom, a háttérben megfigyelhető egy másik, szintén tornyos épület.
A XVII. század második felének kuruc–labanc háborúi idején a város még jelentős szerepet játszott, 1703-ban azonban, miután helyőrsége Rákóczi fejedelem oldalára állt, Rabutin császári generális felperzseltette Szikszót. Korábbi rangját soha nem nyerte vissza. Kilencszázhúsz után – amikor a trianoni határral elszakították Kassát – ugyan két ízben is (1938-ig, majd 1945 és 1950 között) Abaúj megye székhelye lett, és városi címét is visszakapta 1989-ben, ám Szikszó sorsát meghatározza az egész észak-borsodi régió tartós gazdasági és demográfiai válsága.
Veszélybe került a város református temploma is 1992-ben, mivel a tetőszerkezetét megtámadó könnyező fagomba olyan pusztítást végzett, amely az épület összeomlásával fenyegetett. A református egyház, a nemzeti múzeum és a műemlékes szakma összefogásával majdnem tíz esztendő alatt sikerült megmenteni – egyszersmind feltárni és restaurálni – maradék országunk egyik legjelentősebb gótikus műemlékét.