Éltudománynak számított a kémia múlt század elejétől egészen a hetvenes évek közepéig, ám akkor – nem kisrészt a vegyipar szennyező voltát ostorozó környezetvédelmi szemlélet térnyerése miatt – kezdett lábra kapni a világban egy kémikusellenesség, ami azóta csak erősödött. Mindez mára oda vezetett, hogy a kémia tudományának felszívódásától, más tudományágakba történő beolvadásától kell tartani – mondja Náray-Szabó professzor annak indoklásaként, hogy miért látta szükségesnek négy év szívós munkájával megszervezni a ma kezdődő európai kongresszust. A kémia eltűnésének képét vizionáló, laikusok számára furcsa felvetését az oktatás szemszögéből is alátámasztja. – A húszas évekre összegyűlt hatalmas empirikus kutatási anyag rendszerezését lehetővé tevő kvantumkémia a hetvenes évek közepére szivárgott le a közoktatásba, ám ott nemhogy használt volna, inkább ártott. A bonyolult matematikai megoldásokkal operáló kvantumelméleti alapok ugyanis kísérletileg közvetlenül nem támaszthatók alá, így a gyerekek nem értik, életkoruk miatt nem is érthetik annak összefüggéseit. Ebből egyenesen következik, hogy elutasítják, utálják a kémiát, alig néhány tehetséges gyereknek jut eszébe hogy kémikus legyen – magyarázza Náray-Szabó Gábor, akinek van rálátása az oktatásra is, hiszen az Orbán-kormány alatt oktatási helyettes államtitkárként tevékenykedett.
A felsőszintű kémikusképzést szűkítő hibás közoktatási stratégia következményei a tudósréteg vékonyodásán túl is elgondolkodtatóak. A kémiát alacsony óraszámban tanuló, vele szemben ellenérzést tápláló fiatal ugyanis az esetek túlnyomó többségében olyan tudásig sem jut el, ami valóban gyakorlati jelentőségű lenne. Nem tudja, hogy nem szabad a PVC-t meggyújtani, mert az égéskor felszabaduló sósav felmarja a tüdejét, és arról sincs fogalma, hogy az akkumulátorsav vízbe – például vécékagylóba – öntésekor olyan reakciók indulnak meg, amelyek a maró anyag kicsapódásával és veszélyes bőrsérülésekkel járhatnak. – A kongresszus kommunikációs stratégáját e problémák figyelembevételével alakítottuk, miközben olyan tudósegyéniség segítségére számíthattunk a tudományos tematika kidolgozásában mint a Nobel-díjas Jean-Marie Lehn – avat be a szervezés titkaiba Náray-Szabó Gábor. – Meg akarjuk mutatni, hogy a kémiának nemcsak haszna, de szépségei is vannak. Mindez elmondható legfőbb kutatási célpontunkról, a molekuláról is. Tudományunk esztétikáját fejezi ki a rózsaillatért felelős fenil-etilalkohol-molekulát ábrázoló emlékplakett, a világtájak kémiai gasztronómiájának bemutatója vagy az a zenemű, ami erre az alkalomra készült, és a Molekulák harmóniája címet viseli.
A molekulák kapcsán azonban pesszimistább gondolatai is vannak a profeszszornak. Ezek az anyagi részecskék ugyanis korábban szinte kizárólag a kémikusok felségterületének számítottak, ám az utóbbi időben más tudományok érdeklődése is megnőtt irántuk. Molekulákkal foglalkozik az orvostudomány, a környezetvédelem, az anyagtan, a szilárdtest-fizika és a gyógyszerkutatás, ám egyik művelője sem nevezi kémikusnak magát, s ez újra csak érdemtelenül csökkenti e tudományág presztízsét Náray-Szabó professzor megítélése szerint.
Persze, a különnemű alkotóelemekből lévő anyagok legkisebb részecskéiként megismert molekulák ennek ellenére nem kerülnek – nem kerülhetnek – ki a kémia látóköréből még akkor sem ha más tudományágakkal kell is osztozkodni rajtuk. Egy ilyen igen izgalmas és a kongresszuson is többszörösen érintett osztozkodási terület a molekulák tervezése, ami iránt különösen az orvostudományban mutatkozik óriási érdeklődés. A molekulák tervezhetőségét már a hatvanas évek végén reális jövőként írta le Náray-Szabó Gábor, a kilencvenes évek végére pedig gyakorlattá vált. Ma már számos olyan gyógyszer van forgalomban, melynek hatóanyagát molekula- tervezéssel találták meg. – A legtöbb medicina úgy hat, hogy a betegség okozta hiányt – mondhatni lyukat – a gyógyszer hatóanyagát képező molekula tölti be. Ha az alkalmazott molekula pontosan illeszkedik a résbe, a hatás optimális, ha nem tölti ki, nem elég hatékony, ha nagyobb mint az a hely, aminek betöltésére hivatott, nem fér be, és nem is hat. Ezért alakulhatott ki néhány év alatt egy külön kutatási-üzleti szféra arra, hogy az adott betegség gyógyítása szempontjából szóba jöhető több száz molekula közül kiválogassa a legesélyesebb nyolc-tíz darabot, lerövidítve ezzel a hoszszadalmas gyógyszerfejlesztési procedúrát.
A molekulatervezés mellett a nano-, azaz néhány molekula méretű eszközök, vezetők, energiatermelő berendezések, szivattyúk és egyebek állnak a ma kezdődő konferencia – és természetesen napjaink kémiatudománya – érdeklődésének középpontjában. Ám a legizgalmasabb és legtöbb gyakorlati haszonnal járó kérdés ma mégsem a szilárd testek nanovilága. Sokkal inkább egy globális probléma, melynek kezelésében a hidrogén tehet óriási szolgálatot, hiszen a szénalapú energiahordozók készletének kimerülése napi szinten fenyegeti az emberiséget világméretű energiahiánynyal. Ezzel párhuzamosan felmerül az üvegházhatás kiküszöbölésének igénye is. E kettős feladatra alkalmasnak mutatkozik a hidrogén, ám ez felveti az új energiahordozó kinyerésének, előállításának koránt- sem elhanyagolható gyakorlati problémáját is. Ez utóbbi téma kutatásába fogott bele a Nobel-díjas Oláh György, akinek kedd délelőtti előadása a vegyészkongresszus egyik nagy szenzációjának ígérkezik.
Droggal fizetett a bátorterenyei család a munkásoknak