Töretlenül folytatódik az orosz gyógyszerpiac növekedése, köszönhetően a javuló gazdasági teljesítménynek és a milliárd dolláros állami gyógyszerár-támogatásoknak. Tavaly az orosz gyógyszerpiac 35 százalékkal 9 milliárd dollárra bővült, köszönhetően annak az 1,4 milliárd dolláros induló költségvetéssel gazdálkodó állami programnak (DLO), aminek révén a nyugdíjasok és az alacsony jövedelmű családok ingyen jutnak orvossághoz. Eddig a pénz 85 százaléka külföldi, azaz importgyógyszerekre jutott, de ezt az arányt csökkenteni akarják, ami az orosz gyógyszergyárakba való befektetésre ösztönözni a nyugati cégeket.
Saját közvetlen gyártóbázisa azonban egyelőre csak a magyar Richter Gedeonnak és a szlovén Krkának van Oroszországban. Rövidesen viszont megjelenik az Egis is, amely 51 százalékos tulajdonosával, a francia Servier-vel együtt saját gyógyszerüzemet épít Moszkva mellett 45 millió dolláros beruházással.
Az orosz törvényhozás alsóháza, a duma első olvasatban a múlt héten jóváhagyta az ország 2007. évi költségvetését, amelyben a kormány 25 százalékos növelést irányoz elő a kiadásokban. Ezzel az úgynevezett nemzeti projektek, köztük a szociális kiadások és az egészségügy fejlesztésére fordítandó pénzek nagysága több mint hatmilliárd euróra nőne. A Citigroup szerint ez az egészségügyi kassza expanzióját veti fel, aminek nagy nyertese lehet az Egis és a Richter is. A tavalyi 30 százalékos bővülés után az idén újabb tíz százalékkal növekedhet az orosz gyógyszerpiac, a DLO rendszerben értékesített termékek forgalma azonban ennél magasabb növekedést produkálhat. Becslések szerint 2005-ben 6,5 és 7 milliárd euró között alakult az orosz gyógyszerpiaci forgalom, aminek a 16 százalékát adta a DLO rendszer.
Óriási szélben kezdődött a Kékszalag, itt követhető élőben
