Hüvelyknyi öröklét

K ö n y v e s h á z

A nemrég elhunyt s nagyon hiányzó Domokos Mátyás által szerkesztett Osiris Klasszikusok sorozat kötetében olyan ember, Kosztolányi Dezső szól az olvasóhoz, aki tudja, hogy „a hírnév, a dicsőség csak ujjnyi, s az örökkévalóság többnyire csak hüvelyknyi, húsz-harminc év”. De úgy ír Horatiusról és a többiekről, Shakespeare-ről (és Charles Lambról, e XVIII. században élt „kései barátjáról”), Calderónról, Lessingről, Goethéről, Schillerről, Heinéről, Puskinról, Andersenről, Poe-ról, Büchnerről, Baudelaire-ről, Tolsztojról, Carducciról, Csehovról, Yeatsről és a többiekről, hogy ellentmondunk: hüvelyknyinél mégiscsak hosszabb idejű az örökkévalóság, és azonnal kedvünk támad olvasni, újraolvasni ezeket a szerzőket. Tanítani kellene, ami ezekből az esszékből árad: az olvasás megszerettetésének művészetét. Bizonyos körökben szokás fanyalogni Szerb Antal és Kosztolányi Dezső irodalom-népszerűsítő „könnyűsége” ellen. Bárhol lapozzuk is fel ezt a Kosztolányi-kötetet, mindegyik írása boldog felfedezésre hív. Okosan, szellemesen, személyes közelségbe hozva a klasszikusokat, tömören. Szerzőjük arra is figyelmeztet, hogy nem holmi olcsó divatnak hódol számos külföldi egyetem, amikor költőket, írókat hív vendégül irodalmi tanszékére. Ilyenkor „végre nemcsak az adhat elő az érzésekről – írja –, aki még sohasem fejezett ki érzést, nemcsak az értekezhet a szavak zenéjéről, aki még sohasem írt költeményt, hanem az is, aki ezzel foglalkozik”. És ez az ismerkedés megint azt szolgálja, hogy közelebb kerüljön hozzánk az írásművészet, amelyet Kosztolányi szerint „két veszedelem fenyeget állandóan: a tartózkodás és az áradozás”. Mintha manapság az előbbi tűnne veszélyesebbnek, a tartózkodás, amely „peckessé és merevvé tesz”. Persze áradozásra sincs szükség, mert az meg „kérkedővé és fecsegővé tesz, s mindkettő unalmassá”. Kosztolányi biztos arányérzékkel találja meg a kettő közti utat, és azon vezetget minket a világirodalom sűrűjében.
A gyűjtemény, amelynek írásait Réz Pál válogatta és látta el jegyzetekkel, Kosztolányi világirodalmi eszszéit, tanulmányait, kritikáit közli. Közülük huszonegy eddig soha nem jelent meg könyvben. Többet kiadtak 1948-ban (Lángelmék, Nyugat), 1975-ben (Ércnél maradóbb, Szépirodalmi Könyvkiadó) és 1997-ben (Az élet primadonnái, Palatinus–Intera Rt.). De azóta felnőtt több nemzedék, és ezek a kötetek gyakorlatilag nem kaphatók. A nemrég megjelent új válogatást örömmel ajánlhatjuk mindazoknak, akikben mocorog valamiféle kíváncsiság a világirodalom iránt – amelynek jótékony áramai nélkül nincs jó hazai irodalom sem.
(Kosztolányi Dezső: Szabadkikötő – Esszék a világirodalomról. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 4200 forint)