Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Telekom

A Magyar Telekom október 9-én tartja rendkívüli közgyűlését, ahol a részvényesek tájékoztatást kapnak a februárban elindított vizsgálatról. Az alapszabály módosítása maga után vonja a felügyelőbizottság és az auditbizottság újraválasztását, de új igazgatósági tagokat is kineveznek. A tavalyi beszámoló megtárgyalását és elfogadását nem tűzte napirendjére a közgyűlés.

Putsay Gábor
2006. 09. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigiektől eltérően a Magyar Telekom (MT) nem tudta auditáltatni tavalyi eredményeit, ezért nem hívta össze az éves rendes közgyűlést, ahol elfogadásra terjesztheti éves beszámolóját. Az igazgatóság még április 26-án határozott úgy, hogy a tavalyi évihez hasonló mértékű, 70 forint körüli osztalék kifizetését tartja indokoltnak minden 100 forint névértékű törzsrészvény után. Az osztalék pontos összegére vonatkozó javaslatát a még folyamatban levő vizsgálat, illetve az azt követő audit lezárása után teszi meg, amelyet a közgyűlés hagy jóvá. Ismeretes: az MT február 13-án, éves eredményeinek közzététele során jelentette be, hogy vizsgálatot folytat az egyik leányvállalata által kötött szerződések ügyében. A két, tanácsadási szolgáltatásokra kötött szerződés értéke összesen 700 millió forint, azaz a Magyar Telekom-ccsoport tavalyi éves árbevételének egy ezreléke. Ezt a vizsgálatot az MT maga kezdeményezte, a felkért szakértői cég az MT auditbizottságának felügyelete alatt végzi a munkáját. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete időközben bírságot szabott ki az MT-re, mivel nem tud tartani bizonyos határidőket és előírásokat, amelyeket a hazai törvények és a Budapesti Értéktőzsde szabályzata mellett az amerikai törvények – a New York-i tőzsdén is jegyzett cég lévén – és az ottani tőzsdei szabályok is előírnak.
A cég illetékese közölte: a vizsgálat elhúzódásának az oka, hogy a független jogi tanácsadó az amerikai szabályoknak megfelelő eljárásmódot alkalmaz, amely mindenre kiterjed. A rendes közgyűlés elmaradását és az ebből adódó problémákat alapvetően az okozza, hogy a vizsgálat kezdete épp egybeesett a pénzügyi beszámoló lezárásának folyamatával. Az MT többségi tulajdonosát, a Deutsche Telekomot (DT) a vizsgálat nem érinti, így nem kapott felszólítást hazai vagy amerikai hatóságtól. Korábban felmerült, hogy a tanácsadói szerződések vizsgálatából adódóan változások lehetnek a menedzsmentben, ezt az MT vezetése cáfolja. A cég álláspontja szerint a vezetőség a DT bizalmát élvezi, mivel a vitatott szerződések nem az MT-nél köttettek, továbbá a menedzsment a vizsgálatot maga kezdeményezte, amit a hatóságokkal együttműködve, a szabályok betartásával folytat le. A részvényesek az október 9-re összehívott közgyűlésen kapnak tájékoztatást. Az MT tavalyi beszámolójának megtárgyalását és elfogadását viszont nem tűzte napirendjére a közgyűlés.
Tekintettel arra, hogy Patai Mihály és Surányi György lemondtak igazgatósági tagságukról, utódlásukról dönteni kell, továbbá sor kerül a felügyelőbizottság, valamint az auditbizottság megválasztására – a társasági törvény 2006. júliusi változása miatt ugyanis az MT alapszabályát is meg kell változtatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.