Több oldalról világították meg a forradalom jelentőségét az 1993-ban alakult Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége rendezte megemlékezés szónokai. A volt kereszténydemokrata kancellár előbb arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy a népfelkelés minden történelmi jelentőségének fontossága mellett se feledkezzenek meg az áldozatokról, családjaik szenvedéséről, majd csodálatát fejezte ki azon személyes bátorságért, amit Nagy Imre tanúsított, amikor a hidegháborús időszak csúcspontján bejelentette hazája semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből.
Helmut Kohl emlékeztetett nagynevű elődje, Konrad Adenauer 1957-es beszédére, elmarasztalva az ENSZ tehetetlenségét. A kormánypárt vezetősége határozatot fogadott el, miszerint „a szabadságáért küzdő magyar nép kiérdemli az egész civilizált világ elismerését”.
Külpolitikai tanulságként Kohl két tényre emlékeztetett. A magyar forradalom hatására a rákövetkező évben létrejött a hat nyugat-európai állam gazdasági közössége, a későbbi EU előfutára; a berlini fal leomlása után pedig Mihail Gorbacsovot az ’56-os tanulságok tartották vissza attól, hogy a Vörös Hadsereg kelet-németországi kaszárnyáiból kivezényelje a hadtesteket.
Sólyom László köszönetet mondott a németeknek azért a segítségért, amivel a magyar menekülteket fogadták annak ellenére, hogy az NSZK számára súlyos terhet jelentettek a Lengyelországból és Csehszlovákiából kitelepítettek.
A délelőtti megemlékezést délután magyar nyelvű műsor követte, annak a célkitűzésnek megfelelően, amely a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének a mottója: „Egymásra találva, egymás szemébe nézve megerősödik bennünk a felismerés, az a számunkra annyira nyilvánvaló igazság, hogy érdemes és fontos hitünket, magyarságunkat és az egymás közti barátságot ápolni.”
A Szent Pál-templom előtt tüntetők csoportja tiltakozott a magyar miniszterelnök ellen, többek között a következő felirattal: „1956 Rákosi – 2006 Gyurcsány”.
Tényleg nullát ér a Paks dupla nullája?
