Sokasodik azoknak a száma, akik készek beszámolni az elszenvedett sérelmekről. Az ártatlanok letartóztatásáról. Az ellenállást nem tanúsítóknál kéz- és olykor lábbilincs alkalmazásáról. A trágár kifejezésekkel való megalázásokról. A már megbilincselt emberek – köztük fiatal lányok és asszonyok – brutális és többszöri veréséről. Súlyos sérülésekről, „időhiány” miatt a szükséges orvosi ellátás megtagadásáról. Az őrizetbe vétel utáni jogi segítség megtagadásáról, védő nélküli kihallgatásokról. Időhúzásról, amely a vétlenek javára szolgáló bizonyítékok eltüntetését segíti. (Az ipari és térfigyelő kameráknál négy nap a kötelező törlési idő.) Ítélethozatalokról bizonyíték nélkül. Alapvető információk megtagadásáról a családoktól, hozzátartozóktól, ügyvédektől.
A Magyar Asszonyok Érdekszövetségéhez egyre érkeztek a vészjelek, hogy szeptember 19-én és 20-án rendezett életű családok erőszakot kerülő gyermekeit tartóztatták le. Egyetemisták, főiskolások, vagy éppen most álltak munkába – sorolták a szülők. Gyermekeiket rabszíjon vezetve a Markó utcai bíróság folyosóján láthatták néhány pillanatra. Többen közülük azt is elmondták, bizonyítani tudták volna – ha engedik –, gyereküknek nem volt közük semmiféle agresszióhoz. Mások a Kossuth térről eljövet, vidéki vagy fővárosi otthonukba tartottak, így kerültek a rohamrendőrök satujába. A hozzátartozók reménykedtek, hogy mindez 72 óra alatt tisztázódik, s hazaengedik az elfogottakat. Ám időközben megtapasztalták, az intézkedések során nem pusztán egy bizonyos garázda réteg elkülönítéséről volt szó. A brutalitás és a tárgyalásnak csúfolt jogi eljárás üzenete: a fiatalság tudatos megalázása, megfélemlítése, tönkretétele…
Hétfőn, szeptember 25-én indultunk el Ékes Ilonával, a Fidesz parlamenti képviselőjével a Nagy Ignác utcai Büntetés-végrehajtási Intézethez. Úgy beszéltük meg, hogy eközben én a szülőkkel tartom a kapcsolatot. A képviselő asszony a későbbiek során a Gyorskocsi és a Venyige utcai börtönökben próbál tájékozódni. A börtön bejárata előtt reggel óta várakoznak a hozzátartozók. Arcukon riadalom és tanácstalanság.
Igyekeznek egymásnak átadni, mit tudtak meg eddig hozzátartozóikról.
Egy édesanya mondja: – A mentős szinte suttogva beszélt a telefonba. Annyit mondott, a fiamat a Péterffy Sándor Utcai Kórházba vitték. A lányom közelebb volt a címhez, így ő rohant oda. Éjjel egy órától hajnali öt óráig tartózkodott a kórházban. Igyekezett megkímélni attól, amit ott látott.
A fiatal lány átveszi a szót: – A testvéremet tolókocsiban vitték egyik vizsgálatról a másikra. Véres volt a ruhája, s az orvosoktól azt hallottam, vért találtak a gyomrában. Az egyik rendőrnő biztatott, hogy ott tartják, s azt is megengedte, hogy közel menjek hozzá. Mégis elvitték. Hogy hova, nem mondták meg. Annyit közöltek, reggel értesítik az édesanyámat. Másnap délig hiába vártuk a hívásukat. A sokadik telefon után a kilencedik kerületi kapitányságot nevezték meg. Ott azt mondták neki, nem tudják hol van a gyereke, keresse meg. A nyolcadik kerületi rendőrségen rendesek voltak, legalább utánanéztek, hogy a Gyorskocsi utcába vitték. Ott annyit megengedtek, hogy alsóneműt és egy váltás ruhát letegyünk neki. Többet azóta nem tudunk róla.
(Az édesanya elfordul, ne lássam, hogy sír. A lány folyamatosan hívja az ügyvédet. A kapun bejutva,
az élelmiszercsomagjukat nem veszik át, a szabályzatot viszont megkapják.)
A fiatalember a testvérét keresi. – Én itt lakom, ő a szüleimmel él vidéken. Ottani barátaival még hétfőn, autón jöttek fel a nemzeti tüntetésre. Kedden éjszaka a Kossuth térről az autójuk felé igyekeztek, hazaindultak volna. A Podmaniczky utca és a Körút sarkán van egy grillétterem, még segítettek is a tulajdonosnak a felborított székeket összerakni. Utána már csak a rendőrségi telefon érkezett meg, hogy tárgyalása lesz. Dolgozik, tizenegy hónapos a kisfia. A szüleink meg vannak rémülve, nem tudják, mit kell ilyenkor csinálni. A fogda előtt integettem neki. Azóta még egy fogkefét sem tudtam eljuttatni hozzá. Ide-oda küldözgetnek, mindenhol mást mondanak róla.
Dél körül jár, ragyog a nap. A gyereküket, hozzátartozóikat keresők sora egyre nő. Bentről időnként beleszólnak a mikrofonba, ne tömörüljünk. Egy kézi szállítón almát, citromot szállítanak befelé, a szomszéd kapunál egy csoport összekötözött kezű fiatalt vezetnek. Furgon tolat kifelé, a sofőrülés feletti kabalaként egy kis akasztófahurok himbálózik.
A Darnay házaspár – a férfi elektromérnök, a feleség pedagógus – fényképekkel, tanúvallomással, térfigyelő kamerák videofelvételével, a mobiltelefon memóriakártyáján lévő beszélgetéssel tudja bizonyítani, hogy fiúknak és két barátjának semmi köze nem volt a Nyugati téri zavargásokhoz. A tanú, egy köztéri biztonsági őr meghallgatását például azzal utasították el a nyomozók, hogy nincs idejük, kapacitásuk rá. Az ügyvédtől az elektronikus bizonyítékok, illetve a fényképek felajánlását nem fogadták el. Ha csak a tanút meghallgatják, azonnal el kellett volna engedni őket – mondja az édesapa. Egyéni elbírálásra nem adtak lehetőséget. Hat olyan fiatallal fogták perbe őket, akiket a tárgyaláson láttak először.
– A Markó utca előtt és a bírósági folyosón láttam viszont a fiam kék-zöld foltokkal az arcán – mondja az édesanya. – Nem nézett rám, sírt. Úgy vitték őket rabláncon, mint a bűnözőket. Egyetemista. A nyitott tankönyve még mindig ott van az ágyán. Egész nap tanult, október harmadikán lett volna a vizsgája. Máskor is előfordult, hogy lazításként este néhány órára leszalad a városba a barátaival. Most is mondta, viszem az autót, aludjatok nyugodtan, egy-két óra múlva jövök.
Ifjabb Darnay János, Váradi Richard és Dóri Gábor gyerekkori barátok. Kíváncsiságból mentek be a városba. Szerdán, 21-én a Skála Metro fényreklámja melletti korlátnál álltak, fényképeztek és beszélgettek az IN-KAL Security biztonsági őrével. A zavargások közben a rendőrök elől menekülve néhány fiatal felszaladt a lépcsőn. A fiúknak elegük volt abból amit láttak, haza szerettek volna menni. Kocsijuk a Jókai utcában állt, de odáig már nem jutottak el. Szó nélkül engedelmeskedtek a rendőröknek. Egyikőjüknek még volt alkalma egy sms-t küldeni haza: ne aggódj, a semmiért bevittek.
Dóri Gábor édesanyja: – Nem olyan könnyű ma munkát találni egy fiatalnak. A fiam nemrég helyezkedett el, az állását biztosan elveszti. A tárgyalás előtt bizakodónak láttam, amikor kijött már össze volt törve. Sose volt agresszív, a törvénnyel nem akadt dolgunk. Ha a bizonyítékokat elfogadják, ki kell engedniük. De harminc nap? Bűnözők között?!
Váradi Richard édesanyjának nincs ereje beszélni. Annyit mond a telefonba: ha van gyerekem, tudom mit jelenthet ez az állapot.
Ifjabb Darnay János kihallgatásakor nem volt jelen a kirendelt védő. – Minden törvényes jogommal és a nyilvánosság vállalásával azon leszek, hogy mielőbb engedjék ki a gyerekeket – mondja édesapja. Arra is nyitott, hogy a hasonló helyzetben lévő szülőkkel összefogjon. Megbeszéljük, hogy a következő napokban kapcsolatban maradunk.
A várakozók körülveszik az épületből kilépő képviselő asszonyt. Faggatják, megtudott-e valamit? Amint az irodájába érünk, veszi a telefont, hogy néhány üzenetet átadjon. Aztán elmondja, amit az engedélyezett vizit alatt megtudhatott a benntartottakról. A nők közül találkozott beteggel, sérülttel, akinek be volt kötve a feje. Van, aki egyedül neveli a gyermekét és attól is retteg, hogy az előzetesben töltött idő alatt elvész a munkája, kiteszik az albérletéből is.
Még le se tette az egyik telefont, csörög a másik. Két szülő vár órák óta a Venyige utcai börtön előtt. Sírva panaszolják, nem veszik át tőlük a tisztasági csomagot. Mindkét fiatal értelmiségi, az egyiket súlyosan bántalmazták – derül ki később, a jogvédő szervezeteknél gyűjtött anyagokból. Miután a képviselő asszony felhívja a börtönparancsnokságot, sikerül beadniuk a csomagot. De hányan lehetnek ezekben a napokban, akik el vannak zárva még ettől is? És mi van a súlyos sérültekkel, azzal a fiatalemberrel, akiről később megtudjuk, hogy öszszetörték az állkapcsát, és beszélni sem tud? Ő vajon, hogyan védheti jogait?
Ezen a délutánon másokkal is találkozunk. Egy fiatal férfi, békés tüntető, a látleletét és a testén lévő sérülésekről készített felvételeket hozza. Mint mondja, akkor még más lehetett a parancs, mert a kapitányságról, miután bizonyítani tudta vétlenségét, elengedték.
A másodéves egyetemista F. Gábor viszont már bekerült az őrlőmalomba. Az édesapa így adja vissza a történteket: – Csütörtökön értesítettek, hogy a fiamat csoportosan elkövetett garázdaságért őrizetbe vették. Vidékről jött haza egy társasággal, s értesített minket, egy barátjánál alszik, akivel a Kossuth téren beszélt meg találkozót. A Körút felé indult, hiába szerette volna kikerülni a rendőröket, a környező utcák is tele voltak velük. Az azóta megszerzett filmfelvételeken jól lehet követni az útvonalát, s azt is, hogy csak fut a rendőrök elől. Hallani, hogy valaki kiabál, ne bántsátok, nem csinált semmit… A negyedik helyen van, amióta bevitték. Az első kihallgatásán, bár határozottan kérte, nem volt jelen hatóságilag kirendelt védő. Az ügyvédünk alig tudta kideríteni, hova került. A megadott címről háromszor is elküldték, hogy nincs ott. Az úgynevezett tárgyaláson hat gyereket vittek be egyszerre vezetőszíjon, a fiam egyiket sem ismeri. Amikor egyenként behívták őket, a meghallgatásukat 3-5 perc alatt intézték el. Látható volt, hogy előre kiadott verdikt alapján dolgozott a független bíróság. Erről árulkodik a harminc nap előzetes letartóztatásba helyezés indoka: a bűnismétlés veszélye. Tudomásom szerint ezt a kategóriát a visszaeső bűnösökre, sorozatgyilkosokra, a társadalomra különösen veszélyes személyekre szokták alkalmazni. De még náluk is léteznek azok a jogi lehetőségek, amelyek a szabadlábon való védekezést lehetővé teszik. Ez a mi gyerekeinknek nem jár. A fiaméhoz hasonló esetekben minden szabályt, jogot félretéve próbál a hatalom az ártatlan embereken bosszút állni.
Gábor tíz nappal a elfogása után tudott először telefonálni a szüleinek. Olvasmányként Orwell 1984-ét kérte.
A Nógrád megyei Őrhalomból jött fel Budapestre szeptember elején a tizenkilenc éves Kanyó Bernadett azért, hogy tanulmányai mellett egy kis pénzt keressen. Szeptember 26-án találkozott vele Ékes Ilona a Gyorskocsi utcában. A vékonyka kislány reszketett, sírt. Mutatta a lábán lévő kék foltot. Az ütést azért kapta, mert nem tudott elég nagy terpeszben állni a falnál. Fáj a veséje – panaszolta, ott is megütötték. Az orvosi vizsgálatnál ezt nem merte mondani. Az édesanyja a tárgyaláson látta viszont. – A bírónő megengedte, hogy két szót váltsunk – mondja –, a kislányom odasúgta, mama, nagyon megrúgtak, összepisiltem magam. Azóta nem tudok róla. Istenfélő emberek vagyunk, a faluban fel vannak háborodva, féltik a gyereket.
Bernadett leánytestvére érezte, hogy nem kellene azon az estén bemenniük a városba. De a kíváncsiság győzött, meg a kiskutyát is meg akarták sétáltatni. – Még csodálkoztunk is, talán filmet forgatnak, annyi robotzsarut látunk – meséli. – Aztán már csak a rohanás volt. A férjem biztatott minket, hogy gyorsabban fussunk, vissza-visszajött hozzám, hogy segítsen. Végül Bernadettel lemaradtak. Kődobálással vádolják a testvéremet és a férjemet is. Nemrég házasodtunk össze. Nem értem. Mi csak futottunk, hogyan dobálóztak volna? A jegyzőkönyvben olvastam, hogy rettenetesen elbántak a férjemmel.
Kőbányán, a Venyige úti börtönkomplexum előtti térségen zajlik az élet, az ablaküveg mögött a rutinos rabok fehér lapokkal különböző jeleket formáznak. A hozzátartozók autóval, gyerekekkel érkeznek, nem ritka a súlyos arany ékszer.
– Szeretünk, lácsó ügyvéded van, két hét múlva kinn vagy – ordítják kitartóan.
A szeptember 26-án kapott információk szerint az utcai zavargások után kilencven fiatal került ide.
– A szabályzat miatt eddig semmiféle kapcsolatot nem vehettek fel a családjaikkal. Húsz és huszonöt év körüliek, többen egyetemisták és fiatal diplomások. Van közöttük háromgyerekes családapa is. A régebben bent lévőket felbolygatta az esemény. Itt komfortosabbak a körülmények, mint amit eddig láttam, de a zsúfoltság itt is nagy. A parancsnok azt mondta, hogy igyekeztek az elhelyezésnél differenciálni, de érzékeltette, nem lesz könnyű alkalmazkodniuk – sommázza iménti tapasztalatait Ékes Ilona.
Előtte van a bekötött fejű asszony, a fiatal lány, aki még sírt és reszketett. A férfiak, akik kérdésére sokatmondóan annyit mondtak, hogy „kibírtuk.” A tiszta tekintetű gazdálkodó ember, aki különösen szenved a gondolattól, hogy mi lesz a földjével, az állataival. Éppen haza igyekezett volna, amikor közrefogták. A diákok, akiknek a jövőjét derékba törhetik.
Az első sokk után a tájékozottabb hozzátartozók felvették a kapcsolatot a civil emberi jogi szervezetekkel és az ügyvédek is csatasorba álltak. A szülők igyekeztek segíteni egymást. Vannak tanúk, utcákon, lakóházakban, akik nem félnek és az interneten is szerepelnek az átélt szörnyűségek. Szeptember 28-án a túlkapások elleni tiltakozókat szétoszlatják. Szeptember 29-én a hozzátartozók a Budapesti Rendőr-főkapitányság elé vonultak. Október
3-án az írásban szereplő szülők értesítenek, hogy gyermekeiket délután négy órakor elengedik. Este nyolc felé még mindig harminc hozzátartozó várakozik a Nagy Ignác utcai épület előtt.
origo.hu
Nagyon nehéz helyesírási kvíz: Ön ki tudja tölteni hibátlanul?
