A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) tudományos kutatóinak csapata sikeres és teljesen biztonságos föld alatti atomkísérletet hajtott végre 2006. október 9-én, a Csucse (a kommunista állam ideológiája – a szerk.) korszak 95. évében, abban a hősies korszakban, amelyben az ország egész lakossága nagy lépést tesz előre egy hatalmas és virágzó szocialista nemzet felépítése felé – kezdődik az észak-koreai kormányzat ismertetése a tegnap végrehajtott kísérleti atomrobbantásról, amelyről a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség adott tájékoztatást. A dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint a kísérletet helyi idő szerint nem sokkal fél tizenegy után (közép-európai idő szerint hajnali fél négy után) hajtották végre az ország északkeleti részén. A dél-koreai földtani megfigyelőközpont tudatta, hogy a Richter-skálán mért 3,6 fokozatú rengést észlelt az észak-koreai kísérlet bejelentett időpontjában. A szeizmikus hullámokat az Egyesült Államokban, Oroszországban és Japánban is észlelték. A robbantást követően Dél-Korea valamennyi egységét riadókészültségbe helyezték, a szöuli hírszerzés vezetője pedig bejelentette, a közeljövőben további atomkísérletek is előfordulhatnak.
Az észak-koreai kísérletet világszerte elítélték. A Fehér Ház szóvivője provokációnak nevezte a robbantást, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig úgy vélte, az észak-koreai lépés hatalmas kárt tett a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó folyamatban. Élesen elítélte az atomrobbantást Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár is, és rendkívüli ülésre hívta össze a katonai szövetséghez akkreditált nagyköveteket. Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője szerint a kísérlet súlyosan fenyegeti a világbékét. Benita Ferrero-Waldner, az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosa elfogadhatatlannak nevezte az észak-koreai lépést, de hangsúlyozta, hogy az EU egyelőre nem tervezi a kelet-ázsiai országnak szánt humanitárius segélyek leállítását vagy visszafogását. Tony Blair brit kormányfő felelőtlenséggel vádolta Phenjant, míg Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter határozott választ vár a nemzetek közösségétől. „A nemzetközi közösséget fenyegető fejleménynek tekinti Magyarország a hétfőn hajnalban végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantást – közölte Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője.
Oroszországot két órával korábban értesítették a készülő atomrobbantásról – jelentette be egy orosz külügyi forrás. Több amerikai televíziócsatorna arról számolt be, hogy a kínai hatóságok, amelyeket Phenjan előzetesen szintén tájékoztatott a küszöbönálló kísérletről, húsz perccel a robbantás előtt figyelmeztették Washingtont.

Ezt gondolják a magyarok az új pápáról – videó