Az ősz magasabb rezsiszámlát hoz

Lassan az ország minden városában elkezdődik vagy már el is kezdődött a fűtési szezon. Az áremelések miatt jobb, ha minden fogyasztó felkészül rá: mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia a számlák kifizetéséhez, mint korábban.

Erdősi Csaba
2006. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalosan is elindult a fűtési szezon, így elvileg már minden távfűtött lakásban fel kellett melegedniük a radiátoroknak. Mint szinte minden, a távhőszolgáltatás ára is drágul, de mivel a tarifát – ellentétben például az áram vagy a gáz árával – nem a gazdasági tárca, hanem a helyi távfűtőművek tulajdonosai határozzák meg, gyakorlatilag minden városban más az ár. A Fővárosi Távfűtőművek (Főtáv) árai például november elsejétől 8,4 százalékkal emelkednek; az országos átlag pedig információink szerint tíz százalék körül alakul.
A Főtáv honlapjának adatai szerint a díjemelés hatására egy átlagos, 52 négyzetméteres, 135 légköbméteres lakás eddigi 121 ezer forintos éves távhőköltsége 131 ezer forintra, 10 ezer forinttal emelkedik – általános forgalmi adó nélkül. Ha áfával számolunk, ennél jóval nagyobb tehernövekedést kapunk, hiszen szeptember elsejétől az addig 15 százalékos, vagyis kedvezményes kulccsal adózó távfűtés – hasonlóan az élelmiszerekhez, a földgázhoz és a vízhez – átkerült a normál, 20 százalékos kulcs alá. Így már éves szinten nem tíz-, hanem tizennyolcezer forintos áremelkedést kell kigazdálkodniuk az érintetteknek. Egy, a Főtáv által alapul vett 52 négyzetméteres lakás éves fűtésköltsége így a jelenlegi tarifával számolva a nettó havi átlagbér másfélszeresét emészti fel.
Még nagyobb áremelésre kell felkészülniük azoknak, akik földgázzal fűtenek. A földgáz lakossági fogyasztói ára augusztus elsején átlagosan 27 százalékkal emelkedett, és egyre biztosabbnak látszik, hogy januárban újabb emelés várható. Egyrészt mert a hazai fogyasztás 80 százalékát kielégítő Gazprom október elsején 280-ról 300 dollárra emelte ezer köbméterenként a Magyarországra szállított földgáz nagykereskedelmi árát, másrészt mert a kormány korábban bejelentett tervei szerint le fogják bontani a sávos, mindenkinek járó gázár-támogatási rendszert, s helyette egy tisztán szociális alapú támogatási konstrukciót dolgoznak ki. A nagykereskedelmi tarifa változása önmagában 8-10 százalékos emelésként jelenhet meg a kisfogyasztói árakban, a támogatási rendszer változásának hatását azonban egyelőre még csak találgatni lehet. Az viszont biztos, hogy ha nő a gáz ára, drágul a villany és a távfűtés is, hiszen az erőművek és a távfűtőművek jelentős része is földgázt használ tüzelőanyagként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.