Wolfgang Schüssel legjobb emberi tulajdonságának a szerénységét tartják hétévnyi kancellárság után is. Való igaz, az osztrák kormány feje udvarias ember, társasági rendezvényeken szívesen elegyedik beszélgetésbe a vendégekkel, de az is megesik, hogy magányosan sétál át a Ballhaus Platz melletti, illatos rózsáiról ismert kis parkon. Akkor is, ha nincsenek tévékamerák a közelben. Ha azonban politikáról esik szó, Schüssel képes megmutatni harcosabb énjét. Ezt bizonyítja hatalomra kerülése is: pártja a hét évvel ezelőtti parlamenti választásokon a szociáldemokraták (SPÖ) és az akkor még Jörg Haider vezette szabadságpárt (FPÖ) mögött végzett, nevető harmadikként mégis Schüssel lett a befutó. Történt pedig, hogy az SPÖ és az akkor természetes szövetségesének számító zöldek nem rendelkeztek többséggel a parlamentben, szemben az Osztrák Néppárttal (ÖVP) és az FPÖ-vel, akik koalícióra léptek, dacolva a külföld heves tiltakozásával. A kereszténydemokraták azóta jelentősen megerősödtek, a 2002-es előrehozott választásokat meg is nyerték, most vasárnap viszont másfél százalékkal ismét lemaradtak (SPÖ: 35,7 – ÖVP: 34,2 százalék). Az egyelőre nem hivatalos eredményeket látva mindazonáltal sok hasonlóság fedezhető fel az 1999-es állapotokkal. Ha ugyanis az ÖVP összeállna a szemében sem túl szalonképes FPÖ-vel és Jörg Haider új pártjával, a törvényhozásba épphogy csak bejutott BZÖ-vel, meglenne a többség. Schüssel maga is utalt erre a forgatókönyvre, de valószínűleg csak riogatásképpen a jövő heti tárgyalások előtt.
Az elemzők többségével összhangban kérdésünkre a kancellária sajtóosztályának vezetője, Claus Hörr is nagykoalíciót valószínűsít, még ha a szerepek egyelőre nem tisztázottak is. Piros–zöld koalíció aligha valószínű, hiszen a kisebbségi kormány élete nem lenne könnyű. A szocdemek vezetője, Alfred Gusenbauer persze a múlt ismeretében már most sem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a kancellárt a választásokon legtöbb szavazatot kapott pártnak, vagyis az SPÖ-nek kell adnia. A vörös Freddie-nek becézett Gusenbauer már fel is kérte a néppártot a partnerségre, ám Hörr szerint a tárgyalások így is elhúzódhatnak december közepéig. (Az 1999-es választások után csak 124 nap múltán léphetett hivatalba az első néppárti–szabadságpárti kormány.) Nehezíti a megállapodást, hogy jó néhány fontos kérdésben, például az adócsökkentés és az oktatási reform ügyében eltérnek egymástól a két nagy párt elképzelései, ám senki sem zárja ki a kompromisszum esélyét. A legizgalmasabb vitatéma a Eurofighter vadászgépek sorsa lesz, mert míg a szocdemek a kétmilliárd eurós vásárlási szerződés felmondását ígérték választóiknak, addig a néppárt keményen kitart mellette.
Ha azonban végül létrejön a megállapodás, akkor a szociáldemokrata–néppárti koalíciós kormány 134 mandátumával biztos többséget szerez a 183 fős parlamentben, s ez döntő érv a paktum mellett. A két tömörülés a második világháború óta összesen 34 évig kormányzott együtt, s a biztonság érdekében a lakosság jelentős többsége azt szeretné, ha most sem lenne ez másként. Hiába, mások a kiindulási pontok.
Szomszédos országról és azonos napon megtartott választásokról lévén szó, az osztrák sajtó, de maga Schüssel is szívesen von párhuzamot az osztrák és a magyar belpolitika között, ám valamilyen oknál fogva legtöbbször negatív példaként szerepelünk. A kancellár például a minap kijelentette, hogy Bécsben a politikusok képesek normálisan az ország ügyeiről beszélgetni egymással, nem úgy, mint Budapesten.
Ugyancsak érdekes, hogy kihívói csak egyetlen gyanús ügyletet találtak, amellyel támadhatták Schüsselt a kampány során, ez pedig egy bulgáriai út volt, amelyet állítólag osztrák cégek szponzoráltak. Később ez a vád is megdőlt, hiszen kiderült, hogy a kancellár hivatalos meghívásra utazott Szófiába. Az elmúlt hónapok legfájdalmasabb eseménye a szakszervezeti Bawag bank csődje volt, ám Ausztriában – s ez sem mellékes különbség – kemény ítélet vár a felelősökre, vagyis a pénzintézet egykori hanyag vezetőire.
Az osztrák belpolitikai csatározásoknak nincs túl nagy hatásuk a társadalomra, elvégre akár szocdem, akár néppárti vezetője lesz az országnak, Bécs a főbb kérdésekben aligha tér le a jelenlegi útról. Nincs is rá oka, hiszen Ausztria mára az Európai Unió harmadik leggazdagabb országává vált, az életminőséget vizsgálva pedig Bécsnek világviszonylatban is csak Genf és Vancouver lehet a kihívója. Köszönhető ez a fejlett infrastruktúrának, az erős szociális hálónak, az alacsony bűnözési mutatóknak, a minőségi betegellátásnak és – bár ez a vizsgálatokban nem szerepelt – annak a polgári-kávéházi miliőnek, amelynek Budapesten ma már sajnos legföljebb a nyomait találjuk. Az osztrák főváros térségét az egy főre jutó bruttó össztermék tekintetében csak a tízmilliós London, az uniós központ Brüsszel és a leggazdagabb Luxemburg előzi meg. Emellett minden második külföldi vállalat Bécset választja telephelyéül.
Mivel pedig még a szokásosnál keményebbnek minősített választási kampány sem a másik fél gyalázásáról szólt alapvetően, az elmúlt hetekben újra előtérbe kerülhettek az igazán fontos kérdések. Ilyen például a munkanélküliség, amelyre a szocdemek szerint a jobboldal nem talált gyógyírt. Persze minden viszonylagos, hiszen az állástalanok körülbelül négyszázalékos arányára sokan irigykedhetnek Párizstól Berlinig. Ausztriában az sem meglepő, hogy győzelmet hozó kampányában Gusenbauer részletesen szólt kulturális elképzeléseiről, például arról, hogy külön minisztériumot állítana fel a művészetek és a múzeumok ügyeinek irányítására. Szintén külön tárca foglalkozna a nők sajátos gondjaival.
Aligha meglepő, hogy a legharsányabb ezúttal is a tudatos ellenzéki szerepre készülő FPÖ volt. A szabadságpárti vezetők ismét a bevándorlással és az Európai Unió jövőjével kapcsolatban fejették ki kritikus véleményüket, nem titkolva, hogy ha rajtuk múlna, Törökországot soha nem vennék fel a közösségbe. A sajtóban idegenellenesnek minősített párt mindenesetre Ausztria igen érzékeny pontjára tapintott rá, több korábbi felmérés azt az érdekes eredményt hozta ugyanis, hogy ma már mindössze az osztrákok harmada támogatja az ország EU-tagságát. Különösen érdekes ez annak ismeretében, hogy Ausztria töltötte be az év első felében az unió soros elnöki tisztét, egybehangzó vélemények szerint tovább növelve ezzel diplomáciai tekintélyét. A taktikus Schüsselt azonban érdemei elismerése mellett menesztették a választók, a Szovjetunió földjét egykor a repülőgépből kiszállva megcsókoló Gusenbauert viszont kancellárrá tették. A kérdés csak az, bírja-e majd a tempót vörös Freddie a megváltozott körülmények között.
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
