Bivaly-tói meglepetések

Rövid időn belül kárpótoltak mindenkit a korábbi nehézségekért a Vásárhelyi-tervet kísérő viharok után szerencsésen folytatódó Szolnok környéki, Bivaly-tói ásatások. Alig nyugszik le úgy nap, hogy ne érné a kutatókat valami meglepetés. Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a Kárpát-medence leggazdagabb java rézkori temetője tárja fel kincseit a régészek előtt. A Krisztus előtti negyedik évezredből származó negyven sírból napvilágra került kétszáz edény és a megszokott kova késpengék, nyílhegyek mellett páratlan bőségben kerültek elő fémtárgyak is, holott az elnevezés ellenére a rézkorban sem álltak a fémek korlátlan mennyiségben rendelkezésre. Messziről, főleg Erdélyből szerezték be őket. Elsősorban fegyverként vagy az előkelők megkülönböztető jelzéseként szolgáltak, s mostani bőségük arra enged következtetni, hogy az itt élt népesség igen gazdag lehetett a maga idejében. Például azokból a fejdíszként szolgáló aranycsüngőből, melyekből a Magyar Nemzeti Múzeum összesen 16 darabot birtokol, itt már egy helyen napvilágra jött ennek pontosan a fele. De említhetjük a megtalált három réztőrt, a két rézcsákányt, ezekből egy telepen belül általában egy példány szokott előfordulni, vagy a számos feltárt karperecet is. Különös fontossága van egy arany botvégnek is, amely egyértelműen egy előkelő méltóságjelvényének, egy jogarnak az idő pusztítását túlélt darabja. A sírokban nyugvó elhunytakat oldalukra fektetve, zsugorított helyzetben, gúzsba kötve temették el, ami arra utal, hogy a tisztelet mellett a visszatérésüktől való félelem is munkált a hátramaradottakban. Emellett igen meglepő módon előkerült egy olyan sír is, melyben a hiánytalanul meglévő mellékletek, edények kő- és fémtárgyak mellett nem nyugodott senki. A körülmények teljesen kizárják a sírrablást, nem beszélve arról, hogy teljesen logikátlan lenne a testet a mellette levő értékek hátrahagyásával elvinni. Itt inkább arról lehet szó, hogy ritka módon olyan jelképes sír került napvilágra, melynek „lakója” sohasem tért vissza valamilyen vállalkozásából, vagy pedig egy mondabeli személynek emelt emlékről van szó.
A mostani feltárás jelentőségét nem is elsősorban gazdagsága adja, hanem az, hogy egyetlen kultúra külön-külön előkerült leletei itt mind egy helyen találhatók meg. A jól dokumentált feltárás nagymértékben bővíti eddigi ismereteinket a középső rézkorról. Többek között a fémtárgyak anyagvizsgálata ponto-síthatja majd az akkori kereskedelmi kapcsolatokról alkotott képünket is, melyek itt már az első emberek letelepedésével elkezdődtek.