Botrányország

Botrányország helyett tegnap is „normális Magyarországot” szeretett volna megvalósítani Herényi Károly, az Új Jobboldal mérlegnyelvű párt frakcióvezetője az Országgyűlésben. Az MDF-esek igencsak rosszul érezhették magukat a parlamenti patkóban, Boross Péter például, valahányszor ráment a kamera, a fejét fogta. Nem csoda, hiszen ahogy az a tegnap kiszivárgott hangfelvételből kiderült, Szekeres Imre szocialista honvédelmi miniszter már nagyon szeretné lecserélni szövetségesét, a budapesti „középpárt” SZDSZ-t a kicsiny MDF-re. Szekeresnek ezzel sikerült kihoznia a vitriolt a szabad demokrata frakcióvezetőből. Kuncze Gábor szerint az MSZP-s politikus olyan botcsinálta hadügyi stratéga, hogy még Timur és csapata ellen se lenne semmi esélye az általa vezényelt ármádiának. Közben kiderült, a kiszivárogtatást egy MSZP-s „vakond” szervezte, aki hiperérzékeny a közérdekű információk „szentségére”, a döntéshozatal átláthatóságára (üvegzseb), vagyis áthallhatóságára (csupafül).
A tegnapi parlamenti ülésig azt hihettük, hogy a legfrissebb botrány a legtöbb kellemetlenséget nem Szekeres Imrének, hanem Lamperth Mónika miniszternek okozza majd, aki a csúfosan elvesztett önkormányzati választások után azt találta mondani az MSZP zárt ajtók mögött tartott választmányi ülésén, hogy ő majd „erős lehetőséget és mandátumot ad” a regionális területfejlesztési tanácsokba delegált kormánypárti politikusoknak. Azoknak tehát, akiket a polgárok kiszavaztak a helyi hatalomból, ám a Lamperth-féle javaslat szerint ennek ellenére diszponálhatnak majd ama nyolcezermilliárd forintos uniós forrás felett, amely a leszakadó régióink felzárkóztatását szolgálná – legalábbis Brüsszel szándékai szerint. Lamperth Mónika, akinek a voksturizmust megvalósító belügyminiszteri rendeletét éppen a múlt héten minősítette alaptörvénysértőnek az Alkotmánybíróság, napirend előtt az ellenzék felé megelőző csapásnak szánt felszólalásában sikerült saját magát egy méretes hazugságba belemártania. A miniszter asszony azzal vádolta a Fideszt, hogy az korábban nem volt hajlandó a regionális önkormányzati testületeket megszavazni, szerinte így állt elő az a helyzet, hogy most a regionális fejlesztési tanácsokban a kormánypárti akarat érvényesül. Csakhogy Kósa Lajos előbb bulvár stílusban elkeresztelte a legújabb botrányt Mónika-show-ra, majd szakmai alapon replikázott: az egymásnak ellentmondó háromféle szövegváltozattal elkészített javaslat csak 2009-től léptette volna hatályba ezeket a testületeket. A miniszter asszony viszonválaszában lelalikirályozta a debreceni polgármestert.
Az ellenzék, belátva, hogy Lamperth Mónikával se a régiókban, se a parlamentben nem jut dűlőre, ezután inkább Molnár Lajos egészségügyi miniszterre koncentrált: képviselői meg-megszorongatták interpellációikkal, ám rá kell jönniük, vele sem könnyebb zöld ágra vergődni. Falra hányt borsó minden egyes szakmai érv, amellyel a maga igazában krónikusan biztos tárcavezető döntéseit igyekeznek befolyásolni. Ez annak a háromezer patikusnak se sikerült, akik aláírásukkal is hitelesítették lesújtó véleményüket a szabad demokrata egészségpolitikus szakmai kvalitásairól.
Ezzel együtt feltűnő volt tegnap, hogy a felszólaló képviselők hangvétele a szokásosnál visszafogottabb volt, miközben kint, a Kossuth téren ismét több tízezer választópolgár jelezte: a saját bevallása szerint ébren mindig hazudozó miniszterelnöknek le kellene lépnie a politikai porondról. Ha a T. Ház helyett a botrány házának nevezhető parlamentben az arrogáns, érvek nélküli, a hamis vádakból kifogyhatatlan többséggel nem lehet értelmes vitát folytatni, szükségképpen felértékelődik a baloldal által kárhoztatott utcai politizálás szerepe.