Csontsíp, csontkecske

Ősi mesterség a csont megmunkálása. Már a kőkori ember is művelte. Agancsokból és agyarakból, nagyobb fogakból, szaruból meg egyéb csontokból készítették a használati és dísztárgyakat. Nálunk különösen gazdag a római kori leletanyag. Sokféle hatás mutatható ki az itt talált csonttárgyakon, hiszen Pannónia földje mindig is különféle kultúrák találkozási pontja volt. A faragott és vésett tárgyakat állat- és emberalakok, termékenységi és kozmikus szimbólumok (nap és csillagok, fallosz, rontást elhárító tenyér, kígyó), növényi ornamensek és geometrikus ábrák díszítik. Hogy a csonteszközökkel kereskedtek is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gorsiumi (Tác) ásatások során előkerült egy indiai csontfésű, amely húros hangszert (biva) pengető muzsikust ábrázol.
A leghíresebb pannóniai műhely Brigetióban (Szőny) működött. Sok tárgy származik az itteni ásatások leletei közül: csontból való hengeres nyaklánc, kígyót meg halat mintázó – nyakban hordott – amulett, fenyőtoboz mintás dísztű, ló- és kakasfejekkel ékesített fésű. A fésű (meg a tükör) a túlvilági élet egyik jelképe. Továbbá a gyermekét ringató anyaistennőt ábrázoló díszguzsaly, orvosságok, illatszerek és más kozmetikumok tárolására szolgáló tégely, evőkanál és kétágú villa (amelyeknek a nyele oroszlán-, szamár- vagy majomfejben végződik), aztán kés nyele, amelyre kocsihajtó harcost faragtak, továbbá az asszonyok szövő-fonó munkájához való vetélők és csontpálcikák, valamint a helyi katonai táborban használt kürtök és sípok töredékei. Ugyancsak Brigetióban találták azokat a csontból faragott babákat, amelyek a szegényebb gyerekek játékszerei lehettek – a jobb módúak mozgatható kezű-lábú bábjai méregdrága elefántcsontból készültek.
Gorsiumban sakkbáb is előkerült, aztán egy szarkát megörökítő csontfibula, apró Ámorokat megjelenítő ládadísz, kakast ábrázoló csonttű és vésett körökkel díszített karperec. Intercisán (Dunaújváros) találtak egy faragványt – valaminek a nyelét ékesíthette –, amelyre szőlőfürtöt szemezgető galambokat faragott az antik mester. Ugyanitt bukkantak azokra a csontlemezekre, amelyeken mitológiai alakok láthatók – alighanem egy díszes lantot boríthattak –, valamint a kéz formájú csonttűre és -gyűrűre. Szombathelyről (Savaria) való az az elefántcsont faragvány, amely Autumnus istent, az ősz megszemélyesítőjét jeleníti meg. Szintén savariai lelet a szakállas Dionüszosz-fejben végződő dísztű. Aquincumból származik az ülő csuklyás majmot ábrázoló faragvány meg a gladiátoralakot formázó késnyél. Maroslelei sírból kecskével, Árokkőről hosszú csőrű, lépő gázlómadárral ékesített fésű, Győrből (Arrabona) oroszlán alakú késnyél került elő, Nyékről pedig guzsalyra faragott meztelen Aphrodité.
Nem éppen dicső fejezete e művészet kérdéskörének a „szőnyi csonthamisítók” ügye. Tudni kell, hogy az előző századfordulón, amikor fokozott nemzetközi figyelem fordult a brigetiói leletek felé, és a gyűjtők szép pénzt fizettek egy-egy veretes darabért, egyre több gyanús faragvány tűnt fel a műtárgypiacon. Ügyes munkák voltak, kétség nem férhet hozzá. Hogy kik készítették ezeket, kik nem, pontosan nem tudható, ám olyan sok került forgalomba, hogy egyik-másik nyugati múzeumban mind a mai napig található belőlük. A gyanú akkor merült fel, amikor a hamisítványokon feltűnt például a Caligula név. Tudni kell, hogy ez a félnótás császár csúfneve volt, valódi neve: Caesar Germanicus, az előbbit csak szóban használták. Ugyancsak gyanút fogtak a régészek, látva, hogy a Traianus nevet j-vel írta valaki.
A szőnyi hamisítók hosszú esztendőkön át működtek, és dicstelen tevékenységük jócskán visszavetette az antik Pannónia csontleleteinek kutatását és hitelét.