Importált válsággóc?

Románia januártól az Európai Unió tagjává válik. Az új helyzettől a határon túl élő honfitársak életkörülményeinek javulását remélő Magyarország üdvözli a döntést. Tény azonban az is, hogy ezzel a bővítéssel az EU több nemzetközi problémát, megoldatlan geopolitikai kérdést importál. E problémák egyike a Moldova körül kialakult bonyolult helyzet.

Európa egyetlen (sic!) kettészakadt népe a miénk, hiszen Románia lényegében két országra oszlik, találta mondani nemrégiben Traian Basescu. A román elnök eme elszólása is bizonyítja, hogy a bukaresti elit bizonyos köreiben máig népszerű Nagy-Románia eszméje, amely ugyanakkor Moldova „lenyelése” nélkül aligha képzelhető el. Éppen ez, a „keleti testvérek” integrálásának ötlete volt a Dnyeszteren túli terület körül 1992-ben kirobbant véres konfliktus oka. Manapság erről az el nem ismert államalakulatról meglehetősen kevés szót ejt a nemzetközi sajtó, a hivatalos Chisinau pedig inkább csak arról szeret beszélni, hogy „fekete lyukká”, bűnözők paradicsomává vált e terület.
Arról ugyanakkor keveset hallunk, hogy e sajátos helyzet, a nehézségek ellenére e területen az elmúlt öt évben 230 százalékkal nőtt a GDP, külkereskedelmi forgalma pedig évi 7000 millió dollárt tesz ki. A moldovai gazdaság adatainak fényében ez nem is rossz teljesítmény! Az is kevésbé ismert, hogy a Dnyeszter bal partja Besszarábiával ellentétben soha nem tartozott Romániához, s gazdasága mindig Ukrajna és Oroszország felé orientálódott. Az is szép lassan a feledés homályába ment már, hogy a Dnyeszteren túli terület vezetősége 1990-ben azzal a feltétellel bólintott rá a közös államra Moldovával, hogy kizárt bármilyen közeledés Romániához. Chisinau ráadásul az erőhöz nyúlt a nyugtalan terület reintegrációja érdekében, ami tartós válsággócot eredményezett. Ma a terület számára széles körű autonómiát előirányozó úgynevezett Kozak-terv Amerika közbelépésével bekövetkezett összeomlása, majd az ukrán hozzáállás megváltozása, a gazdasági blokád bezárulása után a helyzet meglehetősen bonyolult. Tiraszpol már a Kozak-tervet sem tartja aktuálisnak, és a teljes függetlenségről tartott sikeres referendumot.
Az Egyesült Államok és nyomában az EU ezzel ismét igazolta, hogy közbelépése inkább csak szítja a konfliktusokat a posztszovjet térségben. A helyzetet bonyolítja a siettetett koszovói függetlenedés, amelynek fényében nemzetközi jogi szempontból ugyancsak logikátlan a hasonló tiraszpoli törekvések elutasítása. Az Európai Unió immár aligha kerülheti meg, hogy a joggal is összhangban lévő elvi álláspontot alakítson ki a régióbeli el nem ismert államalakulatok önrendelkezési jogokat követelő fellépésével kapcsolatban. Ez csakis akkor lehet sikeres, ha nem a hasonló konfliktusok megoldására az Egyesült Államok által szorgalmazott, kettős mércéhez vezető geopolitikai megközelítésből indul ki, hanem elvként a demokratikus normákat, az emberi és kisebbségi jogokat, a konstruktív konfliktuskezelést tartja szem előtt.