(ki értelmiségi…)

Én nem tudom, hogy Tárnoki nénit értelmiséginek tekinthetjük-e annak ellenére vagy éppen azért, mert politikai vélekedése maradéktalanul megegyezik a vezető magyar értelmiségiek véleményével, s azon kevesek közé tartozik, akik – ha kezükbe kerül – nagy egyetértéssel olvassák az ÉS-t és a 168 Órát, a „gondolkodó emberek” hetilapját.
Az biztos, hogy Tárnoki néni gondolkodó ember, homo sapiens, bár korántsem homo ludens, s még kevésbé homofób. Így aztán Nádas Péter hihetetlenül empatikus Gyurcsány-hazugság elemzését agya úgy szívta fel, mint meleg szivacs az étolajat, hiszen az általa Feriként tisztelt államférfiú szónoki képességeit mindig is nagyra becsülte, s ráadásul ifjúkorában sokszor hallotta azt a bölcsességet, hogy a zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el.
Lankadni látszó politikai érdeklődését a sajnálatos őszi események ismételten felcsigázzák, újra órákat töltött a televízió képernyője előtt, különösen az úgynevezett tojásfejűek kommentárjaira figyelt, Bolgár úréra és Mészáros úréra, mivel tudta, hogy ők a véleményformálók, bár neki formálásra nem is volt szüksége, mivel eleve maradéktalanul egyetértett velük. Mindezt figyelembe véve kijelenthetjük, hogy az öreg hölgy a szó legnemesebb értelmében intellektuel, bár csak négy polgárival rendelkezik, ami nyilvánvalóan a horthysta kereszténykurzus bűne. Hoppá! Hülyeségeket beszélek, hiszen Tárnoki néni házfelügyelő korában elvégezte a marxista– leninista esti középiskolát, és például tudományos szocializmusból, politikai gazdaságtanból és esztétikából mindig jeles érdemjegyet kapott. (Tornából fel volt mentve.)
De nem politikai műveltsége hozta közel az egyazon véleményt hangoztató magyar intellektuelekhez, hanem politikai korrektsége. Ez a csodálatos képesség, amit nem tudok másként nevezni, tette lehetővé, hogy a legbonyolultabb társadalmi és politikai kérdésekben is szinte reflexszerűen eligazodjon, s azt, ami esetleg a New York Times vagy a Financial Times számára is némi etikai problémát okozhat, világosabban lássa, mint a nap. Így már-már azt kell hinnünk, hogy az egész Gyurcsány-jelenség értékelésében előbbre járt az öszszes szakértőnél, pszichológusnál, szociológusnál, politológusnál, sőt az EU-bizottságnál is, mivel tudta, hogy Feri az egyetlen ember, aki képes Ferivel lépést tartani.
Egyszer, amikor hároméves dédunokája, Esztike bekapcsolta a Hír Televíziót, mert azt hitte, hogy a dédi elszunnyadt, az öreg hölgy leeresztett szempilláin át megpillantotta a CNN riporterének magyar nyelvre fordított, képernyőre vetített kérdéseit. Miután megrótta Esztikét, hogy tizennyolc éven felül sem ajánlott pornót néz, kifejtette, hogy az amerikai hírtelevízió riporterének fogalma sincs a magyar helyzetről, és különösen nincs Gyurcsány Ferencről, az ilyen menjen vissza Irakba tudósítani az öngyilkos merénylőkről, ne a Nagykörúton randalírozókat favorizálja. Ez politikailag teljesen korrekt volt, a pofonnal együtt, amit Esztike a Hír TV miatt kapott, s megint a homo sapiensre utalt, mivel tökéletesen egybeesett például Rudi Zoltán reakcióival. Rögtön a pofon után kifejezte együttérzését, sőt bocsánatot is kért Esztikétől, aki kezdetben duzzogott, mint egy békésen tüntető, aztán megbocsátott, mivel a kilencvenedik évéhez közeledő dédi pofonjaiban már nem volt igazán lendület.
„Cserébe azonban – hüppögte a kislány – engedd meg, hogy kifejtsem a véleményemet a magyar értelmiségről és médiáról.” „Sosem fojtottam beléd a szót – felelte méltósággal az öreg hölgy –, bár harmincszor olyan idős vagyok, s így harmincszor annyi tapasztalatom van, mint neked. Fejtsd ki!” „Nem baj, ha szenvedélyes és bátor leszek, mint Gyurcsány Őszödön?” „Feri szájában a szar… is aranynyá válik – mondta Tárnoki néni. – Na, ki vele!” „Az a véleményem a magyar értelmiségről és sajtóról, hogy el…ták. Nem kicsit, nagyon elk…ták Magyarországot.”
„Hogy kitől hallottál ilyen mocskos szavakat – fakadt ki az öreg hölgy –, én nem tudom…”