Lezáratlan történet

Megtörtént eseményeken alapul az a játékfilm, melyet Kovács István A gyermekkor tündöklete című önéletrajzi regénye alapján forgattak egy zárt közösség 1956-járól. A szanatóriumi légkörben játszódó történet egy kisfiú szemszögéből mutatja be a hétköznapokat, amelyekben az idill és a dráma váltja egymást. A Budakeszi srácok olyan történeteket mesél el, amelyekhez hasonlót nem egyet ismer az ember saját környezetéből. Kovács István, akinek szinte képről képre, mondatról mondatra egyezik akkori élete a filmben látottakkal, saját bevallása szerint már túl van a megrendülésen, amelyet akkor érzett, amikor először látta a leforgatott jeleneteket. A megrendülés az ember árvaságának tudatosulása is, mondja az író, majd így folytatja: 1956 ősze a személyes és közösségi megalázottság, kiszolgáltatottság elleni lázadás volt, s emiatt van annyi megmagyarázhatatlan rétege. Ezt a filmet egyfajta értelmezés genezisének érzi, a gyerek szemszögéből, akinek időnként szintén része van a megalázottságban, és aki folyamatosan kiszolgáltatottnak érzi magát szűkebb és tágabb környezetének, s végül a történelemnek is. Ezért indul vissza a történet végén, a menekülők, a meghátrálók útján, hogy budakeszi helyett pesti srácként vállalja a harcot. Ez egy lezáratlan történet, amelynek már a nézőben kell folytatódnia – teszi hozzá Kovács István, aki jó jelnek tartja, hogy a soproni bemutatón háromszázötven középiskolás diák fegyelmezetten ülte végig a filmet. Hogy az akciófilmek pergő képvilágán felnövekvő ifjúság közösséget tud vállalni egy kisfiú drámával átitatott hétköznapjaival, az azt jelenti, hogy talán megéreztek valamit a történelmi háttérből, a magyar sztálinizmusból s az ellene kirobbantott felkelésből is.
Az özvegyen maradt anya szerepében Nagy-Kálózy Esztert láthatjuk, aki érzékeny játékával teszi átérezhetővé azt a törékeny kapcsolatot, amely a számára szinte idegen kisfiú és közte van, amikor tíz év után magához veszi és Pestre hozza gyermekét a vidéken élő nagymama házából. A színésznő szerint egy ilyen történet elmesélésében pontos jelenetekre van szükség ahhoz, hogy világos és tiszta képet kapjunk a két ember viszonyáról. Az anya féltésében benne van, hogy mennyire szereti a fiát, a hétköznapi érintkezés közöttük mégis hiányos – mondja Nagy-Kálózy Eszter, majd hozzáfűzi: csak az utolsó jelenetből derül ki, hogy mennyire fájdalmasak számára az elveszett évek, amelyeket már nem lehet visszahozni. Ez a film azonban csak érinti kettejük kapcsolatát, s tulajdonképpen arról szól, hogy egy kis közösség tagjai hogyan formálódnak a forradalmi események kapcsán. Fontos, hogy azonosulni tudjunk az egyes szereplőkkel, és általuk ráébredjünk arra, hogy ilyen helyzetben mivé válhatunk – teszi hozzá a színésznő.