Három helyszínen összesen 330 állatot tartott szörnyű körülmények között egy osztrák szaporító. Egyik részüket szaporítás céljából tartotta, a többiek egyéb haszon- és háziállatok voltak. Az állatokat nem az életfeltételeknek megfelelő módon tartotta. Nem biztosított nekik megfelelő eledelt, ivóvizet. A szükséges oltásokat sem adatta be. Minden tele volt ürülékkel, több állat megbetegedett vagy meghalt – idézte fel a Vaol.

A vádlott összesen 241 ausztrál juhászkutyát tartott, a jó gazda gondosságát elmulasztva, ezért közülük 24 elpusztult. Ezen kívül összesen 116 egyéb gerinces állatot is tartott, a hanyagság miatt három ló pusztult el.
Az ügyészség szerint a vádlott hozzáállása miatt több kutya és gerinces állat különösen szenvedhetett. A hetek óta tartó éhezés miatt az állatok kórosan lesoványodtak, a helytelen szaporítás miatt több állat veleszületett betegségben szenvedett. Mindezért az osztrák szaporítót állatkínzás bűntettével vádolta meg az ügyészség.
Két évre ítélték a horrortelep tulajdonosát
A vádlott az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról, így elfogadta az ügyészség ajánlatát, hogy ebben az esetben két év börtönbüntetést kérnek rá.
A bíróság megállapította, hogy B. M. bűnös állatkínzás bűntettében, ezért kiszabták a két év szabadságvesztést, ahonnan egy év után feltételesen szabadlábra helyezhető. A bíróság határozott arról is, hogy az átadási fogvatartásban, az őrizetben, illetve a letartóztatásban töltött időt beszámítja a börtönbüntetés idejébe.
Hét és fél millió forintos pénzbüntetést is kiszabott a Sárvári Járásbíróság, eltiltották két évre a közügyektől, valamint végleges hatállyal az állattenyésztői és az állatkereskedői tevékenység gyakorlásától, és elkobozták a lefoglalt állatokat – számolt be a Vaol. Az ítéletet mindenki tudomásul vette.
A tárgyalás előtt állatvédők fogadták a vádlottat a Sárvári Járásbíróságnál, többen még a mentett kutyákat is elhozták a tüntetésre.