Így kínozták a német polgármestert
Saját gyereke támadta meg.
Saját gyereke támadta meg.

A szociáldemokrata politikus életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Több száz állatot tartott borzalmas körülmények között.

Egy volt parancsnok most bíróság elé került.

Elrendelték a 40 éves férfi letartóztatását.

Féltékenyek voltak a 15 éves fiúra.

A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást.

A kínzással és gyilkossággal vádolt tisztségviselő évek óta háborítatlanul élt az Egyesült Államokban.

Beismerte 42 nő meggyilkolását.

Az orosz fogságból visszatért ukrán katonák mintegy kilencven százaléka állítja, hogy a megszállók fizikai és mentális kínzásoknak vetették alá őket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna-EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

Amerika nem válaszol, Oroszország megszólalt.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.

A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

"The more people they let in, the more pressure we are under," Peter Szijjarto says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.