Elítélték a kiscicák kínzásával és megölésével vádolt párost
Az öt kisállatból csupán egy élte túl.
Az öt kisállatból csupán egy élte túl.

Az is lehet, hogy alkotmánysértő az eljárás.

Részletek a szenvedésről.

A civil áldozatok alig ötven százalékát tudták eddig azonosítani.

A nőt rettenetes állapotban szabadították ki a rendőrök.

A felvételek között voltak olyan videók is, amelyeken 12 évesnél fiatalabb gyermekek sanyargatása, illetve erőszak alkalmazása szerepelt.

Csak Harkiv környékén huszonöt fogolytábort tártak fel az ukrán erők.

Az ukrán hatóságok az orosz kivonulást követően tárták fel az esetet, Kijev eddig 436 esetben jegyzett fel háborús bűncselekményt.

A blóðǫrn olyan szörnyű volt, hogy a tudósok megkérdőjelezték, egyáltalán lehetséges volt-e az emberi testen végrehajtani.

Szén-dioxid szivárgás történt a spanyolországi Tarragona egyik atomerőművében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással segíti a családok korszerű rezsicsökkentését.

Hosszú estéje volt a kormányfőnek.

12 magyar egyetem a világ legjobb 5 százalékba tartozik.

A kormány nemcsak beváltotta, de a gazdasági körülményekhez képest túl is teljesítette az ígéretét.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Három dologra kell nemet mondanunk, hogy a kormányt támogassuk.

Benne van a cikkben.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.