Maradt a lejtmenet

Miközben a budapesti piacon az eladók kerültek túlsúlyba, a fejlett és régiós piacokon egyaránt fellendülés volt tapasztalható. A több mint 280 pontos veszteséges nyitás után emelkedett tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe, ám az OTP drágulása csak rövid ideig tudta pozitív tartományba rángatni a mutatót. A BUX végül 76 pontos csökkenéssel, 22 429,08 ponton zárt.

Dénes Zoltán
2006. 10. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Változatlanul a gyógyszerpapírok voltak a piac negatív szereplői tegnap is a pesti börzén. Az BUX index 282 pontos negatív nyitása után emelkedésbe kezdett, ami főként az OTP-papírok drágulásának volt köszönhető. A BUX esését ideig-óráig visszafogó bankpapírok árfolyam-emelkedése délutánra alábbhagyott, s így a fő mutató ismét lejmenetre került. Az OTP jól sikerült hajrájának köszönhetően a mutató végül 39,9 milliárdos összforgalom mellett, előző napi zárószintjénél 0,34 százalékkal alacsonyabban, 22 429,08 ponton fejezte be a napot. A legnagyobb, 21 milliárdos forgalmat generáló Richter-papírok 3,7 százalékkal zuhantak, 43 970 forintra. A legnagyobb hazai gyógyszerpapír célárfolyamát egyébként a Credit Suisse 51 000 forintról 48 200 forintra mérsékelte. Meggyőzően emelkedett viszont a második legnagyobb, kilencmilliárdos forgalmat generáló OTP. A bankpapír árfolyama 1,7 százalékkal, 7273 forintra emelkedett. Gyengült viszont a kisebbik gyógyszerpapír is. Az Egis 4,8 milliárdos fogalom mellett 2,9 százalékkal, 27 ezer forintra gyengült. Süllyedéssel zárt a Mol és a Magyar Telekom is. Az olajpapír 0,2 százalékkal, 20 450 forintra ereszkedett, a telekommunikációs társaság részvényei pedig 0,4 százalékkal, 886 forintra gyengültek. Az eddigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta tegnap a Magyar Telecom B. V.-t a Standard & Poor’s.
A kisebb forgalmú papírok közül igen jól szerepelt a napközben ezer forint alá is süllyedő Synergon. A társaság részvényei a kereskedés végére viszont már 1050 forinton cseréltek gazdát, vagyis a szerdai záróértéknél 6,4 százalékkal magasabb árfolyamon. Az említhető forgalmat generáló többi kisebb papír közül míg a Fotex 0,2 százalékkal, 602 forintra gyengült, addig a BorsodChem 0,7 százalékkal, 2930 forintra, a Rába pedig 3,3 százalékkal, 879 forintra drágult.
A bankközi devizapiacon folytatta erősödését a forint. Az eurót délután 265,00–265,50 forinton is jegyezték, szemben a szerdai 267,30/50 forintos árfolyammal. Az MTI-nek nyilatkozó kereskedők úgy vélték, a magyar gazdaság nem ad alapot további forinterősödéshez, s ennek az is gátat vet, hogy a Moody’s belátható időn belül ront az ország hitelminősítésén – mondták a kereskedők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.