Megvont bizalom Csehországban

Nem kapott bizalmat tegnap a cseh képviselőháztól a Mirek Topolánek vezette polgári demokratikus kisebbségi kormány. A név szerinti bizalmi szavazáson a 200 tagú parlamenti alsóház 199 tagja adta le voksát. Közülük kilencvenhatan igennel, kilencvenkilencen nemmel szavaztak, és négyen a voksoláskor elhagyták az üléstermet.

Somogyi Mátyás
2006. 10. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindez azt jelenti, hogy a kormány nem szerezte meg a parlament bizalmát, s a hatályos törvények szerint be kell nyújtania lemondását. Az 1989-es rendszerváltás után ez az első eset, hogy egy cseh kormány nem kapott bizalmat a képviselőházban.
Mirek Topolánek a szavazást megelőző beszédében hangsúlyozta: a kilenc hónapos mandátumot kérő kormányának fő célja, hogy megrázkódtatások nélkül elvezesse az országot az idő előtti választásokig. Megígérte, a Polgári Demokrata Párt nem lép koalícióra a szociáldemokrata párttal.
Már a vita elején világossá vált, hogy sem a szociáldemokraták, sem a kommunisták – akik együttvéve a kétszáz tagú képviselőházban száz mandátummal rendelkeznek – nem szavaznak bizalmat a kormánynak. Sőt, a KDU–Csehszlovák Néppárt néhány képviselője is jelezte, nem támogatja a kisebbségi kormányt. Ugyanakkor a Zöldek Pártja egy emberként sorakozott fel Topolánek mögött.
Jirí Paroubek exkormányfő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke negyvenperces felszólalásában kormánya érdemeit ecsetelte, hosszasan sorolta a kisebbségi kormányi kabinet úgymond problematikus lépéseit, és kemény szavakkal ostorozta a kormány valamennyi tagját. Szerinte a kabinet azért nem érdemel bizalmat, mert „képtelen Csehországot jó irányba vezetni”.
Paroubek többször utalt arra, hogy Topolánekkel szemben az ő kormánya képes lenne elnyerni a képviselőház bizalmát. Egy nyilatkozatában elmondta, ha őt szólítaná fel Václav Klaus államfő kormányalakításra, akkor a kabinetbe más pártok képviselőit is bevenné.
Topolánek egy hétfői nyilatkozatában elmondta, el tudja képzelni, hogy kormánya lemondása esetén az államfő ismét őt bízza meg kormányalakítással. Ebben az esetben változatlan összetételű kabinetet állítana fel, amely másodszor is bizalomért fordulna a képviselőházhoz. Szerinte ez meggyorsítaná az előre hozott választásokhoz vezető folyamatot.
Elemzők szerint kommunista segédlettel Paroubeknek sem sikerül kormányt alakítani, hiszen a kisebb pártok és az államfő is elutasítja a kommunistákkal való együttműködést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.