(mennyit drágult a csontkukac…)

Én nem tudom, mit érzett Tárnoki néni, amikor egy nyár végi napon a MIÉP-es kézben lévő horgászboltban nagy adag csontkukacot vásárolt, s az eladó az arcába nevetett.
– Bespájzolunk, mi? – kérdezte a Jobbik feliratú pólót viselő fiatalember. – De amikor eljön az idő, mégis a szocikra meg Demszkyre szavazunk.
– Mi az, hogy bespájzolunk? – vonta fel a szemöldökét az öreg hölgy. – S mi ez a gúnyos hang? Van vagy harminc dédunokám, s szeretném őket elvinni snecizni a Döbrentei térre, ahol legényke korában Kádár elvtárs is szívesen fogott szélhajtó küszt, amiből kitűnő, bár kissé száraz ruszli készíthető. Harminc deka nyű, az már bespájzolás?
– Bocsásson meg – felelte az eladó. – Nem önön, inkább azon nevettem, hogy holnaptól egy kis doboz pondró nem hetven, hanem nyolcvan forintba kerül majd.
– Hogyhogy?
Az ifjú megint harsogó nevetésben tört ki.
– A csontkukac áfája eddig tizenöt százalék volt, de a hazudós Gyurcsány húsz százalékra emelte több más közszükségleti cikkel együtt, hogy megkaphassuk mi is az EU-tól a Marshall-segélyt. Bruhaha…
– Értem – mondta hidegen Tárnoki néni. – De mi ezen a bölcs előrelátáson a röhögni való?
Az eladó elpirult.
– Nem is tudom, valójában min röhögtem. Csak az a gondolat futott át a fejemen, hogyha az emberek hírét veszik, hogy valaminek felmegy az ára, akkor bespájzolnak belőle, s azt hiszik, ezzel kifogják a szelet az APEH vitorlájából. És, bár ezt gondolom, ön is tudja, a nyüh még a frizsiderben is bebábozódik néhány nap alatt, s akkor már a sneci is fütyül rá. A csontkukac nem olyan, mint a bab vagy a lencse, hogy tavaszig eláll, ha száraz helyen tartják, én már olyanról is hallottam, hogy amikor kinyitották a hűtő ajtaját, az egész lakás tele lett léggyel. Azért is hívják ezt a kukacot nyühnek, mert nyüzsög. Szóval, bocsásson meg, ezért nevettem. Egyébként honnan tetszik tudni, hogy Kádár, Nagy Imre gyilkosa, valaha a Döbrentei térnél snecizett?
– Először is a gyilkos szót vonja vissza. Maguk radikálisok túl könnyen gyilkosoznak: mi köze hozzá, hogy én mit, honnan tudok?
– Bocsásson meg, de most az ötvenedik évforduló küszöbén a gyilkos szó ki-kicsúszik az ember száján. Visszavonom. Bár Glatz történész is utalt rá, hogy mindig van egy utolsó csöpp a pohárban. Ott tetszett lenni a Döbrentei téren?
– A frászt! A Magyar Nemzet írta 1968-ban a T. H. ház rovatában, hogy Kádár elvtárs a Döbrentei térnél snecizett.
– Értem. Akkor már Kádár volt, vagy még Csermanek?
– Gyerek lévén Csermanek – felelte Tárnoki néni.
– És miért volt fontos a parlamentben, hogy Csermanek hol snecizett?
– Olvassa Gyurcsány elv… Szóval Gyurcsány úr blogját, és akkor rájön, hogy az ilyen kis semmiségek fogják meg a legjobban az ember szívét. Attól például az ember megigazul, ha kiderül, hogy hazudozik… Itt a snecizés azt jelenti, hogy Kádár elvtárs nem nagy halra ment, és csak később kapott rá a vadászatra. Ez olyan, mintha a Feri azt írná a blogjában, hogy ma este Klárival meg a cicával pamutot gombolyítottunk. Ettől megőrülnek az emberek.
– S hogyhogy ezzel Kádár már Gyurcsány kisgyermek korában tisztában volt? Vagy ezek egymástól tanulnak?
Tárnoki néni bölcs, kissé rejtélyes mosollyal felelte, én nem tudom…