Mércék

Amikor még a történelemtudomány is a munkásosztály hatalomgyakorlásának közvetlen eszköze volt, a kerek történelmi évfordulókat a történészek különösen méltó módon ünnepelték. Igyekeztek a témába vágó tudományos szenzációval kirukkolni, de legalább valami roppant eredeti elmélettel megingatni a hagyományos felfogás reakciós építményét. Így 1948. március 15-e táján kimerítően lehetett értekezni arról, hogy Petőfinek kizárólag a kommunista pártban lenne a helye, egyéb baloldali pártok szóba sem jöhetnek, illetve a munkáspártok egyesülése után Petőfi is okvetlenül átigazolna a Magyar Dolgozók Pártjába, s valószínűleg hálától csöpögő verset is írna mindannyiunk atyjához, Rákosi Mátyáshoz. Egy év múlva, a dicsőséges 133 nap harmincadik évfordulóján, többek között egy vaskos dokumentumkötet is cáfolhatatlanul bizonyította, hogy a Tanácsköztársaságot egyedül Rákosi apánk alkotta meg és tette örök emlékűvé. Kun Bélának csak egy eldugott lábjegyzet jutott. Szerencsére az effajta szemlélet kihalófélben van, bár néhány jeles képviselője ma is aktívan osztja az észt. Hiszen a politikai hatalom – hiába deklarálja az ellenkezőjét – nehezen mond le azon vélt előjogáról, hogy a történelemtudománynak is aktív alakítója legyen, s ehhez rendszerint talál szövetségeseket is a tudomány művelői között. A forradalom és szabadságharc tudományos kutatói amúgy is kényes helyzetben vannak, mert hazánkban minden politikai erő 1956 szellemi és morális örökösének hirdeti magát, ezáltal mindegyiknek „autentikus” elképzelése van az akkori eseményekről. Elképzelhetetlen, hogy egy lelkiismeretes kutató mindegyiknek megfeleljen, ezért az ’56-tal foglalkozó tudósok igen gyakran kerülnek jobb esetben szakmai, rosszabb esetben szakmainak álcázott ideológiai, politikai támadások kereszttüzébe. A hazai kutatásoknak a politikai megosztottságnak megfelelően két fő bázisa van, nem véletlen, hogy a politika a két intézményt rendre megpróbálja egymás ellen kijátszani. Vannak „kibékíthetetlen ellentétek” a kutatók között, ám azok nem személyesek, hanem tudományos jellegűek, ha nincs is szoros együttműködés közöttük, kapcsolatuk korrekt. Arról nem ők tehetnek, hogy az éppen esedékes hatalom nem azonos mércével méri őket.
Ötvenedik évforduló ide, méltó ünneplés oda, jellemző módon az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, népszerűbb nevén az ’56-os intézet is folyamatosan csökkenő állami támogatásból kénytelen gazdálkodni. Szerencsére az intézetet nem érték oly brutális elvonások, hogy az ünnephez kötődő tervei közül bármelyiket fel kellett volna adnia. Budapestről jelentjük címmel a korabeli külföldi sajtóból válogatott dokumentumkötetet, valamint az Oral History Archívum újabb forrásanyagait jelentették meg. Az intézetnek köszönhető két dokumentumfilm megszületése. A Forró ősz a hidegháborúban című film hazánkban eddig nem látott külföldi felvételeket gyűjtött össze, míg Csics Gyula naplójából formabontó, az animáció eszközeivel is élő dokumentumfilm készült. A két alkotást október 21-én mutatják be. Az említetteken kívül hamarosan megjelenik Eörsi László, Szakolczai Attila, Békés Csaba egy-egy újabb könyve is. Az intézet általában sikeresen pályázott a különböző támogatásokért, így a számítógépes honlap megújítására is futja a költségvetéséből.
A baloldali kormányzat mostohábban bánik a Terror Háza Múzeummal, valamint a XX. és a XXI. Század Intézettel. Az intézmény állami támogatása négy év alatt 50 százalékkal csökkent, ezért álmaikat is kénytelenek takarékra állítani. Az állami támogatás és a jegybevétel együttes összege éppen csak a múzeum fenntartási költségeire elegendő, így a két intézet nem dúskál a feladatokban. A szponzorok segítsége nélkül nem jöhetnének létre az időszaki kiállítások, nem rendezhetnének tudományos konferenciákat. Az ötvenedik évfordulóra két éve készülnek, de több pályázatukat is elutasították, ezért több elképzelésüket is feladták. De fontosabb mindaz, ami megvalósulhatott. Az ’56-os Emlékbizottság 5 millió forinttal járult hozzá az Európa ébredése című nemzetközi konferencia megrendezéséhez. Huszadikán délután nyílt meg a Hősök fala, 1956 című installáció és Pesti srácok címmel a múzeum új, időszaki kiállítása. Az emlékfal felállításához szakmai segítséget nyújtott az ’56-os intézet is. (A Miniszterelnöki Hivatal ígéretet tett 24 millió forintos támogatásra.) A kiállításokat november 4-ig ingyen látogathatják az ünnepelni és emlékezni vágyók.
Végül is a történészek nem állnak elő semmilyen fantasztikus elmélettel az ötvenedik évforduló tiszteletére. A méltó ünneplésről harsogó kormány is hozta szokott formáját. A méltó ünnepléshez mindenképpen kevés pénzből és abból is rosszul gazdálkodott. A súrolókefének becézett emlékműnél többet érdemelne a magyar nép, de a tisztelegni szándékozó külföldiek is. Ám ha belegondolunk abba, hogy 1956 ürügyén a kormány saját magát szándékozik megünnepelni, akkor sajnálhatjuk igazán az elvesztegetett lehetőséget.