Most jön a neheze

Október hatodikán a rendszerváltozás óta első ízben került sor bizalmi szavazásra az Országgyűlésben. Gyurcsány Ferenc a helyén maradhatott. A személyére leadott 207 igen szavazat azt jelzi, hogy sem az MSZP, sem az SZDSZ képviselői nem merték vállalni a miniszterelnök leváltásának kockázatát, holott az emberek relatív többsége egyértelműen emellett foglalt állást. A Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 47 százaléka mondta, hogy Gyurcsánynak még abban az esetben is le kell mondania, ha számára kedvező eredménnyel zárul a bizalmi szavazás. Ennél valamivel kevesebb, 46 százalékos azok aránya, akik szerint a parlament által kinyilvánított bizalom birtokában a kormányfőnek megvan a jogalapja a folytatáshoz.
A bizalmi szavazást két, egymással szorosan összefüggő tényező kényszerítette ki. Egyrészt a kormánypártok által a helyhatóságokért folytatott küzdelemben elszenvedett nagyarányú vereség, másrészt pedig a köztársasági elnök beszéde. Sólyom László félreérthetetlenül azt követelte, hogy amennyiben a miniszterelnök önmagától nem mond le, akkor az Országgyűlés tegye meg a szükséges lépéseket. Mint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta köztudott, Gyurcsány egy morálisan elfogadhatatlan, hazugságokkal teli politikának köszönhette hatalmon maradását. Ha mindez jogi és politikai következmények nélkül marad, akkor a demokratikus rendszer működésébe vetett állampolgári bizalom alapjai rendülnek meg. Sólyom László, összhangban a választópolgárok döntő többségének akaratával, olyan válaszút elé állította Gyurcsányt, ami lehetetlenné tette a történtek bagatellizálását.
Azonban a köztudottan jó szimatú kormányfő arra is ráérzett, hogy az MSZP és az SZDSZ helyi politikusainak anyagi egzisztenciáját jócskán megcsorbító bukás miatt bármikor lábra kaphat egy zendülés a koalíción belül. Amennyiben Gyurcsány nem vállalja rögtön a bizalmi szavazás bejelentésével járó kockázatokat, akkor heteken belül egységes platformmá kovácsolódtak volna össze azok az érdekcsoportok, amelyeknek nem jönne rosszul egy csere a kormány élén. Így viszont a kezdeményezés a miniszterelnök kezében maradt. Végül a teljes szocialista képviselőcsoport a támogatásáról biztosította. Az már egy másik kérdés, hogy vajon hányan tették ezt önként. Ezzel gyakorlatilag tét nélkülivé vált a pénteki megméretés, hiszen eközben a mély sebeket elszenvedő szabad demokraták is úgy döntöttek, hogy a bizalmi szavazáson kiállnak Gyurcsány mellett.
Sajnos a kormánypártok október 6-i sikeréhez hozzájárultak az ellenzéki pártok is. A név szerinti nyílt szavazást javasló MDF, nem először az elmúlt két évben, alaposan besegített a csapdába szorult Gyurcsánynak. Amennyiben lehetőség lett volna arra, hogy a képviselők titkos szavazáson mondjanak véleményt a kormányfő jövőjéről, akkor nehezebben jött volna össze a folytatáshoz szükséges többség. Az elveszített polgármesteri székek miatti düh, vagy esetleg más, a nyilvánosság előtt nem ismert ok több kormánypárti képviselőt is arra késztethetett volna, hogy nemmel szavazzon. Mindez persze csupán spekuláció, ám ne feledjük, hogy a tavalyi államfőválasztás eredményeinek elemzésekor is születtek olyan vélemények, miszerint az MSZP-s képviselők között akadhattak néhányan, akik a titkosságot kihasználva nem a hivatalos pártjelöltre, Szili Katalinra voksoltak.
A Fidesz és a KDNP által követett stratégia szintén hozzájárult Gyurcsány átmeneti megerősödéséhez. Az Orbán Viktor által adott hetvenkét órás ultimátum a pénteki nagygyűlés kilátásba helyezésével kiegészítve erős hangvételűre sikeredett. A kormánypárti politikusok méltatlan és durva vádaskodásai ellenére a Fidesz elnöke kiszámítható, következetesen alkotmányos eszközöket alkalmazó politikus. Nyilvánvaló volt, hogy az erőszakos hatalomátvételnek semmilyen formáját nem kívánja alkalmazni. A parlamentáris rendszer tekintélyét egész biztosan nem a Fidesz irányából fenyegeti veszély. A Kossuth téri nagygyűlések sorozata sem lépte át azt a határvonalat, amelyet az MSZP és az SZDSZ húzott meg az Antall-kormány idején a törvénytelen taxisblokáddal vagy a Demokratikus Charta tüntetéseivel. Bizonyosra vehető azonban, ez az ultimátum is közrejátszott abban, hogy a külső fenyegetettség érzése megerősödött a koalíciós képviselőkben, akik sietősen zárták a soraikat. Hasonló a helyzet a választói vélemények tekintetében is. Az említett Századvég–Forsense felmérés azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek többsége, egész pontosan 54 százaléka helyteleníti a Fidesz elnöke által adott ultimátumot. A bizonytalan pártpreferenciájú választók körében még ennél is magasabb, 55 százalékos a negatív vélemények aránya. A nagygyűlés ugyan végig békés hangulatban zajlott, de ne feledjük, hogy a három héttel ezelőtti zavargások óta érezhetően növekszik a szorongás az emberekben. Ez a félelemérzet a kormánypártok szavazóinak és a mérsékelten baloldali érzelmű bizonytalanoknak a körében különösen erősnek mondható. A fentiekre rátett egy lapáttal a kormánypropaganda, de a túlsúlyos balliberális sajtó hangulatkeltése is: a zavargásokat kihasználva rendre támadás indul a köztereken történő politikai véleménynyilvánítás minden formája ellen. Az a legszomorúbb, hogy ezekkel a módszerekkel nem csak az ellenzéki pártok hangsúlyozzuk: békés, törvényes és alkotmányos demonstrációinak lejáratása a cél. A továbbiakban alaposan megnehezíthetik a megszorító intézkedések ellen tüntetni készülő érdekképviseletek dolgát is.
Amennyiben az volt Orbán Viktor célja, hogy bizonyítsa, a Fidesz tábora nem azonosítható a szélsőséges elemekkel, akkor sikerrel járt. Valószínűleg még növelte is a polgári oldalhoz kötődő szavazók önbizalmát, hogy sikerült pótolnia a szeptember 23-án elmaradt, eredetileg a Hősök terére tervezett rendezvényt. Az Igen, Magyarország Charta alkotmányosság szempontjából kifogástalan. Mi több, a Fidesz elnökének azon kijelentése, miszerint nem akar előre hozott választásokat, akár még segítheti is a belpolitikai stabilitás erősödését. Ugyanakkor nem lehet kizárni valamilyen alantas provokáció veszélyét sem. Ha bármilyen, a Fidesz számára kényelmetlen affér történne a Kossuth téren, akkor ezzel a koalíció legszebb álmai válnának valóra. A szocialistáknak és a szabad demokratáknak lassan egyetlen eszközük maradt, hogy fenntartsák a szavazóbázisuk eltökéltségét. Ez a jobboldali radikalizmussal és annak veszélyeivel való riogatás, amit ki is használnak maximális elszántsággal. Hosszabb távon tehát célszerűbb lenne, ha az ellenzék vezető ereje az utcai nyomásgyakorlás alkotmányos módszerei mellett erőteljesebben nyúlna a parlamenti eszközökhöz, hogy megpróbálja kikényszeríteni Gyurcsány Ferenc távozását.
A következő hetekben újabb megszorító intézkedések látnak napvilágot, amelyek már a nyugdíjasokat és az egyéb inaktív rétegeket is elérik. Lamperth Mónikának az MSZP választmányi ülésén tett antidemokratikus kijelentései arról tanúskodnak, hogy az önkormányzati pozíciók döntő részének elvesztése után még inkább számítani lehet az erőből való hatalomgyakorlás illegitim módszereire. Ennek tükrében minden egyes parlamenti megméretés, különösen a 2007. évi költségvetési törvény elfogadása, akár órákon belül egy újabb bizalmi szavazássá válhat. Ezek bármelyikébe belebukhat a miniszterelnök. Akkor akár egy szakértői kormány megalakulása felé is megnyílhat az út, ami hatalmas presztízsgyőzelem lenne a Fidesz számára.