Ritkaságok a bazilikában

A középkori Nagyvárad a magyar humanizmus egyik központja volt, hála bibliofil főpapjainak. Vitéz János váradi püspök udvarában az ifjú Mátyás szívta magába a könyvek szeretetét (majd olvasztotta corvináiba az itteni kódexeket), Janus Pannonius pedig az udvari könyvtártól is elköszönt, amikor Itáliába távozva búcsút vett a „Felix Civitas”-tól. A nagyváradi római katolikus püspöki könyvtár a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb egyházi tékájának számított, míg aztán 1947-ben kiebrudalták a barokk püspöki palota lakóit és ingóságait. Négy óra állt rendelkezésre a költözéskor. Az államosítás következtében a könyvek fele helyben elpusztult, közprédává lett vagy elázott, legfeljebb egy tizedét sikerült a váradi székesegyházba, a mai bazilikába menekíteni. Néhány éve az anyaország anyagi segítségével rendbe tették azokat a termeket, melyekben a becses gyűjteményt tárolták.
A könyvritkaságok őrzője és kutatója Emődi András, a bihari egyházmegye könyvtárosa.
– Nyolc éve kezdtem meg a kaotikus helyzet felszámolását. Először három termet kellett felújítani, aztán másik hatot a túloldalon. Akkor született az ötlet, hogy hozzuk át ide, az eredeti káptalani könyvtárterembe a megmaradt püspöki, papneveldei s hiteles helyi hagyaték 1800 előtti állományát, sőt még időben összegyűjtöttük a bihari egyházmegye antik könyvanyagát is a vidéki plébániáktól.
Ez a legnagyobb olyan egyházi könyvtár partiumi és talán erdélyi szinten, amely egyházi kezelésben van. A szatmári egyházmegye könyvállományának rendezését is Emődi irányítja, de megjegyzi, hogy ott kevesebb maradt meg a káptalani könyvekből. A szerzetesrendektől ritka kötetek érkeztek be állagmegóvásra. A premontreieknél – kiknek első magyarhoni rendházát épp Váradhegyfokon létesítették – még őriznek két-háromezres könyvtárrá zsugorodott gyűjteményt. Nagyváradon a mizeriek nem hagytak maguk után semmit, az Orsolya-rendi apácák megmaradt kis gyűjteménye pedig lángok martalékává vált a hatvanas években.
– Nyolc darab tizenötödik századi ősnyomtatvánnyal rendelkezünk, pedig legalább háromtucatnyinak kellene lennie, a többinek az 1947-es államosításkor nyoma veszett – magyarázza a könyvtáros. – Sajnos a megyei könyvtár dokumentációs részlege mindig is zárt volt, egyetlen publikáció sem juthatott ki onnan. Ebben az úgynevezett fondul documentarban tízezres nagyságrendű a katolikusoktól származó anyag, vegyesen tartalmaz újabb kori és régi példányokat. Ezeket visszavárja a papság.
Érthető is az aggódás a megyei könyvtárban uralkodó állapotok miatt, ugyanis a váradi görög katolikus püspöki palotából szinte erőszakkal kidobott Biblioteca Judeteana újból költözni fog. Ezúttal a régi hadapródiskola épületét szemelték ki Nagyvárad új kulturális központjának. Az államosítás előtt még nemes cselekedetnek számított, ha egyházi vezetők a városi könyvtárnak adományozták magángyűjteményüket, akárcsak a tudós Bunyitay Vince püspök. Szatmárban nyilvánosságra hozták a magyar vonatkozású kötetek listáját, nem tagadták le a könyvek származását, míg Biharban a megyei bibliotéka épphogy a létét nem cáfolja a tízezres nagyságrendű magyar gyűjteménynek. Mindezek ellenére a váradi római katolikus egyházmegye és címzetes könyvtárosa reméli, hogy előbb-utóbb megváltozik az állami intézmények hozzáállása, „mert ez így illendő”. Emődi András folyamatosan dokumentálja és menti az utókor számára a köteteket. A feldolgozott munkáról eddig öt kiadvány jelent meg az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve. A bejárt három terem a bazilika mellékhajójában bizonyára még számos meglepetést tartogat.