Nyugati határvárosunk, Sopron okkal vonzza a régi korok kultúrájára, történelmi és művészeti emlékeire kíváncsi látogatókat. A szép fekvésű és környezetű település őrzi Magyarország legépebben megmaradt középkori városmagját, műemlék épületeinek se szeri, se száma; az öreg utcák, terek, tornyos templomok és tarka polgárházak, meghitt belső udvarok és boltozatos pincék megannyi bámészkodnivalót – és kellemes időtöltést kínálnak. Sopron városi rangját – s vele a jogot kőfalak építésére – 1277-ben kapta IV. László királytól lakói oltalmául a nyugati szomszéd zaklatásai ellen. Sok évszázaddal később, 1921-ben újra bizonyították hűségüket a soproni polgárok, amikor népszavazással tartották meg városukat a hazának a háborúban győztes országdarabolók szándékával szemben.
A hatvanezres Sopron országosan ismert látnivalói – úgymond idegenforgalmi attrakciói – mellett olyan építészeti emlékeket is őriz, amelyek kimaradhatnak a szoros városnéző programokból, ám feltétlenül gazdagítják tudásunkat Magyarország rejtőzködő kincseiről. Ilyen a Szent Mihály-templom is.
Sopron helyén a rómaiak idején jelentős kolónia létezett, emlékei a várfalak mentén, illetve azokon belül kerültek napvilágra. Erre épül majd a középkori város, azonban az első Árpád-kori települést még nem itt, hanem az óvárostól keletre találjuk. Pár száz méternyi sétaút vezet az Ikva-patak hídjától a Szent Mihály-dombra, ezen a jól védhető magaslaton alakították ki a honfoglaló magyarok erődített központjukat. Ez lett a királyi várispánság székhelye is. A X–XI. századi udvarház körül iparosok, kereskedők telepedtek le, s a benépesülő helynek már az ezredforduló után bizonyosan volt temploma és keresztény temetője. Mi sem árulkodik jobban az itteni Szent Mihály-templom ősi mivoltáról, mint hogy Sopronnak máig ez maradt a katolikus plébániája.
A tornyos, gótikus templom helyén állt az első, jóval kisebb méretű román stílusú épület a körülötte lévő faluval, amelynek házait és népes vásárait leírja munkájában az 1153-ban itt járt arab földrajztudós, Idrisi. A plébániai egyház körül kijelölt, beszentelt földterület, a cinterem néhány emberöltő múltával megtelt, ezért már az 1200-as évek elején megépítették a Szent Mihály-templomtól délre lévő kis kápolnát, amelynek a pincéjében lévő osszáriumba – csontházba – gyűjtötték össze a cinteremben található régi maradványokat. (Sopron e ma is eredeti alakjában látható műemlékét, a Szent Jakab-kápolnát 2002. április 6-án mutattuk be sorozatunkban.)
A román kori Szent Mihály-templomot Sopron első felvirágzása idején, az 1300-as évek második felében építették át és nagyobbították meg. Újabb gótikus stílusú átalakítására Mátyás király uralkodása idején, a XV. század utolsó harmadában került sor, ekkor készült pompás nyugati karzata, nyolcszögletű, kősisakos tornya, újabb csúcsíves boltozata és sekrestyéje. A templomot 1606-tól a lutheránus német polgárok használták, de 1674 óta ismét a soproni katolikusok plébániai egyházaként szolgál. 1859 és 1866 között nagyszabású renováláson esett át az épület, amelynek során számos középkori részletét átfaragták. Ma sok helyütt alig lehet megkülönböztetni az eredetieket a XIX. századi „gótikus” építészeti elemektől, ám a Szent Mihály-templom aránya, formája és összhatása így is megőrizte régi szépségét, ünnepélyességét.
origo.hu
Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?
