Szimulált északi stílus

Munkatársunktól
2006. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor kiderült, hogy a januári németországi férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott Dániával és Norvégiával is egy csoportban szerepel, Skaliczky László szövetségi kapitány azt kérte, csapata hadd vívjon északi ellenfelekkel is tesztmérkőzéseket. Ez a szakmai igény pénteken és szombaton is teljesült, hiszen Ózdon, majd Miskolcon Izland igyekezett szimulálni a skandináv stílust. Az első találkozó 39-31-es hazai sikere után várható – sőt a vb-felkészülést tekintve remélhető – volt, hogy a vendég összeszedi magát, és mivel ez megtörtént, másnapra feleződött a különbség. Az újabb, 32-28-as győzelem azért így sem forgott veszélyben. Persze felvetődhetne, nem mindegy-e, ilyenkor mennyi az eredmény, de egyáltalán nem az. Ha másért, azért nem, mert Miskolc népe nem látja olyan gyakran a férfiválogatottat, hogy akkor ne szeretne akkora élményt kapni, amely a következő találkozásig kitart.
Szombaton is telt ház fogadta a csapatokat, és elsősorban Tatai Péter kapus védéseinek, Császár Gábor egyedi góljainak és Nagy László első félidei produkciójának köszönhetően a publikum jól szórakozott. A másik átlövő posztján Ilyés Ferencnek ezúttal nem ment a góllövés, de a rég nem látott Katzirz Dávid az ő adagját is átvállalta. A kézilabdának kevésbé látványos, ám fontosabb eleme a védekezés, ezért különösen biztató, hogy az első félidőben Ózdon tizenegy, Miskolcon pedig tizenkét gólt kapott csak a magyar válogatott, amelynek hátsó középső fala egy Izland-szintű alakulat számára már csak nagyon komoly ostrommal vehető be.
Skaliczky László a meccs után elégedetten nyugtázta az egyhetes edzőtáborban és a két meccsen látottakat, ám szavaiból kitűnt: szó sincs róla, hogy máris megtalálta volna a komplett vb-keretet, de legalább hasznos információkat kapott a további kereséshez.

FTC-vereségek. A női szakágban az európai Szuperkupa és a Bajnokok Ligája csoportjainak kisorsolása volt a hét vége fő eseménye. Mindkét rendezvénynek a dániai Viborg adott otthont, a Budapest Bank-FTC pedig a játéknak és a sorsolásnak is aktív résztvevője volt. Igaz, annyira azért nem aktív, hogy a szombati elődöntőben a Krim Ljubljanát megszorította volna: a három magyarral – a kapuban Pálingerrel, a mezőnyben az ötgólos Siti Eszterrel és csereként Kindl Gabriellával – és nemzetközi klasszisokkal felálló szlovének 34-25-ös győzelmet arattak. A Ferencvárosból hiányzott a betegsége miatt itthon maradó Németh Helga, a vállsérüléséből lábadozó Tóth Tímea is kisebb szerepet vállalt, így csupán a nyolcgólos Szucsánszki Zita tűnt ki. A másik elődöntőben a házigazda Viborg 32-26-ra verte a montenegrói Podgoricát, ezzel a tegnapi döntőben megismétlődött a tavaszi BL-finálé. A harmadik helyért az EHF-kupát védő FTC a KEK-győztes Podgoricával találkozott, és 30-25-re kikapott, így a negyedik helyen végzett.
Viborgban elkészítették a női Bajnokok Ligája csoportjainak sorsolását is. A 16 együttest négy kvartettre osztották (mindenhonnan ketten jutnak majd tovább a kieséses negyeddöntőbe), ezek a következők:
A csoport: Krim Ljubljana (szlovén), Ribarroja (spanyol), Volgograd (orosz), Aalborg (dán). B csoport: Győri ETO, Toljatti (orosz), Trondheim (norvég), Podgorica (montenegrói). C csoport: Viborg (dán), Larvik (norvég), Leipzig (német), Koprivnica (horvát). D csoport: Kometal Szkopje (macedón), Hypo (osztrák), Slagelse (dán), FTC.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.