A kormánypolitika tartalmát és stílusát ma Gyurcsány Ferenc szabja meg, „ő nem csereszabatos” – nyilatkozta tegnap az MTV Nap-kelte című műsorában Juhász Ferenc. Az MSZP alelnöke elmondta: a miniszterelnök az október 6-i bizalmi szavazás előtt a 2009-es európai parlamenti (EP) választásokig kért türelmet a frakció tagjaitól. – Ha ott nem vagyunk sikeresek, akkor elküldhettek – idézte a kormányfő szavait Juhász, aki egyébként elismerte, hibásan fogalmazott a tévében, amikor csak kétéves türelmi időről beszélt. Kérdésünkre a politikus kifejtette: az EP-választás után jöhet el az a „kegyelmi pillanat”, amikor még lehet dönteni a követett politikai irányról, és esetleg változtatni is lehet azon.
*
Baja Ferenc szerint egy rossz EP-választási szereplés után sokakkal szemben megfogalmazódhat bizalmatlanság, nem csak a miniszterelnökkel szemben. A szocialista képviselő hangsúlyozta, „egy évvel az országgyűlési választások előtt nagyon sok mindent lehet csinálni, kormányfőt cserélni azonban nem, az öngyilkosság lenne”. Baja ugyanakkor úgy vélte, a kérdésfeltevés nem időszerű.
– A kabinet teljesítménye folyamatosan kontroll alatt van, az félévente értékelhető – fogalmazott Karsai József, aki egyébként nem emlékezett arra, hogy Gyurcsány türelmi időt kért volna. Az MSZP-frakció tagja úgy vélte, ha 2009-re nem hoz eredményt a kormány politikája, akkor sikerre sem az EP-választáson, sem a 2010-es országgyűlési választásokon nem lehet számítani.
Több, neve elhallgatását kérő frakciótag is úgy látja, hogy 2009-ben irreális miniszterelnök-cserét végrehajtani, azt vagy korábban kell megtenni, vagy Gyurcsány Ferenccel kell kitölteni a ciklust úgy, hogy a kampánynak már új miniszterelnök-jelölttel vágnak neki. Szakértők szerint az igen hosszú türelmi idő kérése egyértelműen azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferencnek valójában esze ágában sincs önként megválni a kormányfői tisztségtől. A frakcióban és a pártban egyébként egyre erősebben kirajzolódik az akarat, hogy a miniszterelnöki és a pártelnöki posztot nem szabad összevonni. A pártban ugyanis nyitásra van szükség, a belső bázist erősíteni kell, gyakorlatilag újjá kell szervezni a helyi szervezeteket. Az önkormányzati választás ugyanis figyelmeztető jel volt arra, hogy az alsóbb szinteken gyakorlatilag alig működik az MSZP – fogalmazott az egyik informátorunk, aki szerint ez a munka 150 százalékos teljesítményt kíván. MSZP-s forrásunk úgy vélte, a kormányzati munka, illetve hogy ehhez a szakmai körök támogatását is megnyerjék, szintén nem teljesíthető, ha a miniszterelnököt a párt élére választják (Gyurcsány Ferenc már többször nyilatkozott arról, igényt tart az MSZP elnöki posztjára, neki nincs alternatívája). A szocialisták jövő év elején, február környékén tartják tisztújító kongresszusukat, a pártvezetésre potenciálisan esélyes jelöltek között emlegetik Kiss Péter munkaügyi minisztert, Szekeres Imre honvédelmi minisztert és Szili Katalin házelnököt.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
